Appolónia napja
Az Állami Számvevőszék által vizsgált 2009 januárjától 2014 júniusáig terjedő időszakban nem a Földművelésügyi Minisztérium (FM) volt a tulajdonosi joggyakorló. Az állami erdészeti társaságok az erdőtörvényben foglaltakból következően a fenntartható erdő érdekében gyarapítják az erdővagyont, teljesítik a közjóléti feladataikat, több ezer, az alvállalkozói körbe bevont kisvállalkozókkal együtt több tízezer munkahelyet tartanak fenn, hozzájárulnak a vidék fejlődéséhez, a regionális törekvésekhez.Tovább >>>
„Artificem commendat opus” Az Év Agrárembere díj jelmondata, ez a latin idézet is mondja: Az alkotót az alkotása dicséri. Persze nem lenne ember az ember, ha nem vágyna mások dicséretére, elismerésére. Ilyen jellegű elismerés létrehozására tettünk kísérletet tavaly, amikor díjazni kívántuk az év agráremberét. Szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy az elképzelés nagy sikerrel valósult meg!Tovább >>>
A tájegységi vadgazdálkodás szabályait teremti meg az Országgyűlés által kedden elfogadott, a vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő törvények módosítása. A jogszabály rendelkezik arról, hogy tájegységenként egy fővadászt kell kijelölni; bővíti a tiltott vadászati eszközök körét; létrehozza az Országos Trófeabíráló Testületet; valamint változtat a vadkárra vonatkozó szabályokon.Tovább >>>
A szántás és a klímaváltozás összefüggésével kapcsolatosan e sokak számára provokatívnak vagy szakmaiatlannak tűnő állítást olyan francia gazdák fogalmazták meg, akik elkötelezettek az agroerdészet és a minimálisra csökkentett talajművelés mellett, de nem föltétlenül hívei például a biogazdálkodásnak. Az ő tapasztalataikat, napi szinten alkalmazott gyakorlatukat foglalja össze az alábbi írás. Tovább >>>
Október 6. és 8. között Európa erdőgazdálkodóinak és fakitermelő vállalkozóinak figyelme Ausztriára irányult, hiszen négy év után ismét megrendezték a méltán nagy nevű AustroFoma erdészeti kiállítást és gépbemutatót. A narancssárga munkavédelmi sisakok tengerében a helyi szakemberek mellett a német és a cseh határ közelségéből adódóan sokan érkeztek a környező országokból is, de az Erdő-Mező magyarországi olvasói is ott voltak az AustroFomán.Tovább >>>
Speciális, fakitermelési munkálatokra felkészített teherautót mutatott be a hannoveri Agritechnica 2015 kiállításon a német Paul Nutzfahrzeuge.Tovább >>>
November 13-án a lengyelországi Poznanban rendezték meg a STIHL Timbersports fakitermelő világbajnokság csapatversenyét, ahol a magyar csapat a főtáblán Kanadával került össze. A - összeállítású csapat az eddigi legjobb időeredményével jutott tovább a vigaszág legjobbjaként (1:10:62-tal), ám Kanadát már nem sikerült legyőzniük.Tovább >>>
Az októberi AustroFoma erdészeti kiállítás és gépbemutató mindhárom napján nagy volt a nyüzsgés az Öforst Forsttechnik GmbH standján. A John Deere erdészeti gépek osztrák és hazai forgalmazója ugyanis több érdekes terméket is bemutatott a rendezvényen.Tovább >>>
Széleskörű, kiváló minőségű gumiabroncs és szerelt kerékrendszer portfóliójának bemutatása mellett a Trelleborg lehetővé teszi látogatói számára az Agritechnicán, a németországi Hannoverben, November 8 és 14 között, hogy újra átéljék a 2015-ös Európai Road Show állomásain történteket.Tovább >>>
Két év után ismét megnyitotta kapuit Európa legnagyobb agrárkiállítása, az Agritechnica 2015. A rendezvényen az erdészeti gépeket külön pavilonban mutatják be az érdeklődőknek. Erdészeti traktorok, erdészeti zúzók, ágaprítók, erdészeti daruk és kiközelítő kocsik... Képgalériánk november 10-én és 11-én többször is frissül, később pedig videóval is jelentkezünk!Tovább >>>
A Magyar Rovartani Társaság idén hatodik alkalommal bocsájtja szavazásra az Év rovarát. Ez alkalommal is három jelölt közül lehet szavazni: mezei tücsök, nagy szarvasbogár, kisasszony szitakötő.Tovább >>>
Az év minden napjának minden órájában, annak is minden egyes percében hatalmas tengerjáró hajók szelik az óceánokat, hogy a világ egyik sarkából a másik sarkába eljuttassák a legkülönbözőbb termékeket. Köztük mezőgazdasági terményeket és élő növényeket is tartalmazó szállítmányokat. Ezekben nem ritkán gyommagvak, gombaspórák, vagy éppen aprócska rovarpeték is lapulnak. Ha a célállomáson megfelelő környezeti viszonyok (tápnövény és/vagy klíma) állnak rendelkezésre, a „potyautas” megtelepedhet, és akár hódító útra is indulhat.Tovább >>>
A jövőben az eddiginél nagyobb védelmet kapnak a farkasok Szlovákiában, egyebek mellett nő azoknak a területeknek a száma, ahol tilos lesz vadászni ezekre a ragadozókra és szigorodnak vadászatuk feltételei is - közölte az MTI-vel a Vlk (Farkas) környezetvédelmi szervezet szerdán.Tovább >>>
A japán SUGIHARA márkanév sok láncfűrész rajongó számára ismerősen cseng, hiszen a világ egyik legmagasabb minőségű láncvezető lapját képviseli. Mostanáig azonban csak nehézkesen, és csillagászati áron lehetett hozzájutni egy-egy darabhoz külföldi forrásból. Az idei őszi szezonba viszont már SUGIHARA lappal vághatnak bele a magyar vásárlók is, hisz megkezdődött a hazai forgalmazás felhasználóbarát árakon, országos kereskedőhálózattal! Ahhoz, hogy kiderüljön, miért és mennyiben más a SUGIHARA vezető lap, mint versenytársai, közelebbről is szeretnénk bemutatni a márkát.Tovább >>>