Appolónia napja
A 2015-ös innoLignum Sopron erdészeti és faipari vásár és rendezvénysorozat idején mutatkozott be először a szakmai közönségnek a LOGOSOL Magyarország. A vállalat standjánál a kiállítás három napja alatt nagy volt az érdeklődés, ami nem véletlen, hiszen a svéd gyártó olyan egyedi termékeket ajánl partnereinek, amiben gyakorlatilag nincs konkurenciájuk.Tovább >>>
A Szombathelyi Erdészeti Zrt. a Sárvári Erdészeti Igazgatóság területén tölgyrönköt (kocsányos és kocsánytalan) értékesít nyilvános, többváltozatú árajánlat-kérési eljárás keretén belül. A vételre ajánlott tölgyrönkök helyszíni megtekintése legkésőbb 2015. december 9. 10 óráig lehetséges munkanapokon 8 és 16 óra között, az adott kapcsolattartóval kötelezően előre egyeztetett időpontban. Az árajánlat benyújtásának határideje 2015. december 9. 13:00, az eredményt legkésőbb december 11-én, 14:00-ig hirdetik ki.Tovább >>>
December elejétől több mint 10 milliárd forint kifizetése kezdődik meg az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott, területalapú erdészeti támogatások keretében. December második hetében kapják kézhez az érintett gazdák az egyes intézkedésekre vonatkozó támogatási határozatukat, és az utalások is ezen a héten kezdődnek meg.Tovább >>>
Csatlakozzon Ön is az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács (EESZT) kezdeményezéséhez. Az EESZT együttműködő partnereivel, az Ugron Alapítvánnyal (Székelyudvarhely), az Országos Erdészeti Egyesülettel (OEE), a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Szövetségével (MEGOSZ), és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) közösen faültetéssel egybekötött adománygyűjtő akciót hirdet a kárpátaljai magyarok megsegítésére. Az adományok 100%-ban a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálathoz kerülnek.Tovább >>>
A Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakközépiskola egyike annak az országos szinten hatvannégy agrárképzési intézménynek, amelynek fenntartását szeptember elsejétől a Földművelésügyi Minisztérium vette át.Tovább >>>
Alföld, magánerdő, fűtésszezon… most (is) bizony az akácról fogok írni. A legtöbb vállalkozó csemetetermesztőtől veszi a csemetét, mi viszont abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy magunknak termeljük meg azt. Így végigkísérhetjük az akácmag útját egészen a kályháig, az emberöltő véges korlátai között.Tovább >>>
Faanyagvédelem, rönkházak, a tölgyfa feldolgozása, a fa népi használata. Megannyi, laikus számára is szép téma kísérte a szakmai napot tegnap a Deák Ferenc Szakközépiskolában.Tovább >>>
A tea nagy vízigényű évelő növény, mely a világ egyik legnépszerűbb italának alapanyagául szolgál. Délkelet-Ázsia és Kelet-Afrika csapadékban gazdag vidékein az ott élő népesség jelentős megélhetési forrása. Az indiai Assam területén a klímaváltozás hatására egyrészt áradásokat okozó egyre hevesebb monszunesők tapasztalhatók – miközben az átlagos évi csapadékmennyiség csökken –, másrészt a téli évszak csapadékhiányos periódusai szezonális szárazságot okoznak, ekkor a felszíni és felszín alatti vizek egy része öntözővízként hasznosul.Tovább >>>
Az előrejelzések alapján az erdészeti nyersanyagok és a hulladék termékek nagyon fontossá válnak a jövő klímatudatos gyártási folyamatában. A környezetbarát szénszálak, bioműanyagok, szintetikus üzemanyagok és a beszélő digitális csomagolás csak néhány azon jövőbeli termékek közül, amelyeket a Nemzetközi Faipari Biofinomító Hét (International Wood Biorefining Week) nevű rendezvényen mutatnak majd be. Az esemény 2015. május 24. és 26. között, Stockholmban lesz.
Tovább >>>2015. december 2-án, Sopronban mutatták be pályamunkáikat a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának hallgatói. A 16 beérkező dolgozatot három szekcióban hallgathatták meg az érdeklődők. A konferenciát prof. dr. Lakatos Ferenc, a kar dékánja és Bartha Dénes, a Kari Tudományos Diákköri Tanács elnöke nyitották meg. Idén az egyetemi szervezeti egységeken túl számos erdőgazdaság, nemzeti park, szervezet és cég támogatta a rendezvényt, így minden résztvevő gazdag nyereményekben, díjakban részesült.Tovább >>>
Feloldották a 24 órás útzárat a Bucsinon átvezető úton, ahol a keddi hóvihar miatt mintegy háromszáz fa dőlt az úttestre. Az anyagi kár felmérése még csak ezután következik, de súlyosabb, hogy az egyik kidőlő fatörzs egy tűzoltóra esett, akit a marosvásárhelyi kórházban ápolnak súlyos sérülésekkel.Tovább >>>
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 22-ből a még hiányzó 10 állami erdőgazdaság ellenőrzését is befejezte, általánosságban hasonló hibákat tárt fel valamennyinél: a társaságok a vagyonkezelési szerződéseket nem aktualizálták, az erdőgazdaságok a vagyonkezelésükben lévő állami erdők értékét nem szerepeltették a mérlegeikben, a vagyonkezelésbe vett eszközöket pedig nem mutatták be a kiegészítő mellékletben mérlegtételek szerinti megbontásban.Tovább >>>
Országszerte a jövő hét végétől kezdik árulni a fenyőfákat, az árak az előző évhez képest nem változnak - mondta Biza Klára, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének (Makert) elnöke az MTI érdeklődésére.Tovább >>>
Szűk egy órácskát élvezhette a szabadságot az a mintegy 150 kg-os strucc, amelyik egy orosházi tanyáról szökött el. Ezt sem zavartalanul, mert rendőrök, tűzoltók, mezőőrök és vadászok együttes erővel hajszoltál a madarat, míg végül egy tűzoltó szó szerint nyakon csípte - írta az oroscafe.hu helyi hírportál.Tovább >>>
Drasztikus lépésre szánta el magát az albán kormány: az utóbbi évtizedek felelőtlen kitermelései során megfogyatkozott erdők miatt mostantól tíz évig tilos lesz élő fát kivágni.Tovább >>>