Kornél napja
"Ne emlékezz rám búsan, család, rokon, barát, Add meg a könnyet, de élj és szeress tovább. Addig vagyok, míg élek szívetekben, bennetek, ember voltam mindig, ezért szeressetek!"Tovább >>>
Pénteken 9 órától 13 óráig nyílt továbbképzést tartanak az Andreas STIHL Kft. budaörsi központjában létrehozott tanpályáján, ahol a klasszikus fakitermelő versenyszéria számait lehet majd gyakorolni. Az ingyenes tréningre minden fakitermelőt várnak, hiszen a tervek szerint ez lesz az egyik előkészítője a helyi, regionális és országos versenyeknek.Tovább >>>
A magyar élelmiszergazdaság potenciálja 60 százalékkal nagyobb a jelenlegi teljesítményénél - mutatott rá Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten egy szakmai tanácskozáson.Tovább >>>
Október 18-án a képviselőház elfogadta azt a törvényt, amely rendelkezik az erdészeti őrség létrehozásáról (Garda Forestieră). Az őrség kötelékébe 617 személy fog tartozni, közülük 545-en foglalkoznak a tényleges erdészeti-vadászati ellenőrzésekkel, és kérik számon a vonatkozó törvények gyakorlatba ültetését.Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a Prédikálószéki-kilátó átadásáról, a bakonyi Római-fürdő kirándulóhelyről, a Duna-Dráva Nemzeti Parkban kezdődő munkálatokról, egy különleges állathang-utánzó pályázatról szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>
A parlament visszaállította a kötelező tagságot a hivatásos- és sportvadászoknak az Országos Magyar Vadászkamarában. A Ház 109 igen szavazattal, 25 nem ellenében és 31 tartózkodás mellett fogadta el az erről szóló, kereszténydemokrata Semjén Zsolt és a fideszes Lázár János által is jegyzett képviselői indítványt.Tovább >>>
Október elején ötven magyarországi erdész és természetvédelmi szakember vett részt a LifeInForest, azaz „Élet az erdőben” projekt részeként szervezett szakmai úton, amelynek célpontja az ausztriai Donau-Auen vagyis Duna-Ártéri Nemzeti Park volt. Az érdeklődők a szomszédos ország természetvédelmét, azon belül is az ártéri erdők kezelését ismerhették meg testközelből. Érdekes tapasztalatokból és magyar szemmel nézve esetenként kissé furcsa megoldásokból nem volt hiány.Tovább >>>
Ahogy az minden évben megszokott, dr. Fazekas Sándor ezúttal is kitüntetéseket adományozott az agráriumban kiemelkedő teljesítménnyel dolgozó személyeknek. Természetesen erdész szakemberek is bőségesen akadtak a hosszú névsorban. A minisztériumi elismerések átadása a Földművelésügyi Minisztériumban történt 2016. október 24-én.Tovább >>>
Tizenhét juh és bárány elpusztult, de könnyen lehet, hogy még nagyobb is lesz a kár az egyik tekerőpataki gazdaságban, ahol szombatra virradóan öldökölt a farkas. Kártérítésre talán évek múlva számíthatnak. A Szekelyhon.ro összeállítása Tekerőpatakról.Tovább >>>
Könnyű sérülést szenvedett egy olasz vadász és egy magyar hajtó vasárnap Békés megyében egy szervezett hajtóvadászat során - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-t.Tovább >>>
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult bűnügyben a Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat két cégvezetővel szemben uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt.Tovább >>>
Erdőszentgyörgy adott otthont a hatodik alkalommal megrendezett Székelyföldi Vadásznapoknak a hétvégén, amelyet Szováta után másodszorra rendeztek Maros megyében. A három megyére kiterjedő rendezvény a találkozásokról, élményekről, trófeákról és jókedvről szólt.Tovább >>>
Június végén lejártak az erdőgazdálkodásra vonatkozó 20 éves koncessziók, az állami erdők kezelését egy újonnan alapított központi cég vette át, az átmenet azonban igencsak döcögősen halad. A szakma teljes bizonytalanságban van, az eddigi kezelők súlyos gazdasági problémákkal is szembesülhetnek. Az eddigi rendszer bár nem volt ideális, de alapvetően működött, az erdők jó állapotban voltak. Kérdés, hogy az átmeneti időszakban felszínre került sok kérdőjel tisztázása után mi lesz a tanulság: „bevitték-e a rengetegbe” az erdőgazdálkodói szakmát, vagy egy jobb, hatékonyabb rendszer áll föl? Az erdők mint ökoszisztémák nem lehetnek átgondolatlan kísérletek terepei...Tovább >>>
A gímszarvas a Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt területek fővadja, a társaság által kezelt minden vadászterületen előfordul. A vaddal való gazdálkodás során már több éve arra törekednek a pilisi erdészek, hogy a terület adta lehetőségek szerint a koros, ezáltal a lehető legjobb minőségű trófeás bikák kerüljenek terítékre.Tovább >>>