Keresési találatok erre a cimkére: megújuló energia

Stabil pénzügyi háttérrel kezdheti meg működését az erdészeti és faipari Soproni Egyetem

Dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár és Dr. Dinnyés Álmos kancellár hétfőn délelőtt írta alá az egy évtizede megkötött PPP-s szerződések kiváltásáról szóló 9,5 milliárd forintos támogatási szerződést. Mindez azt jelenti, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem alapjain 2017 februárjában létrejövő, az erdészeti és a faipari ágazat felsőoktatási és kutatás-fejlesztési bázisát jelentő Soproni Egyetem stabil pénzügyi háttérrel kezdheti meg működését.Tovább >>>

A SEFAG Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettesét, Kovács Lászlót is köszöntötték

Több mint tíz éve indult el az a hagyomány, hogy év végén a városházán fogadják azokat a kaposváriakat, akik abban az esztendőben magas állami kitüntetést kaptak. Kaposvár polgármestere szerint ez az alkalom azért is fontos, mert a város polgárai láthatják: idén is van kikre büszkének lenni. Az egyik pedig éppen a a SEFAG Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese, Kovács László.Tovább >>>

Több mint félszáz tájegységi fővadász kezdi meg munkáját január elsején

Ötvenkét fővadász kezdi meg munkáját az országban január elsején, a Magyar Idők értesülései szerint a napokban nevezik ki őket. Az új közszolgálati tisztviselők a vadgazdálkodási tájegységek élén az agrártárca irányításával látják majd el szerteágazó feladataikat. A módosuló szabályozásnak megfelelően a vadászterületeken újjáalakulnak a földtulajdonosi közösségek, tagjaik továbbra is igényelhetik a haszonbérleti díjat a közös képviselőtől.Tovább >>>

Elhunyt Soós Gyula erdőmérnök

2016. december 7-én elhunyt Soós Gyula, Kaán Károly- és Rimler Pál-díjas erdőmérnök, a Debreceni Erdőfelügyelőség egykori igazgatója (1992-2005). Személyében egy kiváló szakembert, az erdőgazdálkodást, az erdőgazdálkodókat mindenkor szívügyének tekintő köztisztviselőt veszítettünk el - közölte hivatalos honlapján a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ).Tovább >>>

Várhatóan márciusban módosulhat az erdőtörvény

Negyvennyolc javaslatot tartalmaz a kormány tavaszi törvényalkotási programja, amelyben az erdőtörvény módosítása is helyet kap. Az Országgyűlés honlapján megjelent dokumentum szerint a benyújtás várható időpontja február, míg az elfogadás kért időpontja március. Tovább >>>

A nagy szarvasbogár lett az év rovara 2017-ben

Néhány hete tartottak internetes szavazást arról, hogy három, előre megjelölt faj közül melyik legyen az év rovara 2017-ben. A fecskefarkú lepke és az óriás énekeskabóca mellett a nagy szarvasbogárra lehetett voksolni, és végül az utóbbi győzött.Tovább >>>

Több helyen is a helyi erdőtulajdonosokkal és erdészekkel közösen járőröztek a rendőrök

Polgárőrökkel, mezőőrökkel, valamint a helyi föld- és erdőtulajdonosokkal és erdészekkel szerveztek közös szolgálatot a Mátészalkai, de a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság munkatársai is.Tovább >>>

Hétfőn zárul az erdészeti felhívás első értékelési szakasza

December 19-én még benyújthatják támogatási kérelmeiket azon erdőgazdálkodók, illetve közjogi szervezetek, akik a Vidékfejlesztési Program „Erdészeti genetikai erőforrások megőrzése” című pályázat első értékelési szakaszában szeretnének pályázni.Tovább >>>

Az erdészeti vállalkozások is fejlődhetnek a 400 millió eurós vidékfejlesztési hitelkeretből

Négyszázmillió euró vidékfejlesztési hitelkeretről szóló megállapodást írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Vazil Hudák, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke csütörtökön Budapesten.Tovább >>>

Közjóléti híradó – Erdőlátogatási korlátozások a Bakonyban, madárgyűrűzés, szemetelés az erdőben… | Erdeiprogamok.hu

Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve, az élményekben gazdag magyar erdőkből. Ezúttal többek között egy pilisszentiváni madárgyűrűzési bemutatóról, a bakonyi erdőlátogatási korlátozásokról, a veszettségmentesítési kampányról, az Északerdő Zrt. erdészeti erdei iskoláinak sikeres évéről, a madáretetésről szóló bejegyzéseinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>

Ne habozz! - Látványos kampányba kezd a NÉBIH a veszettségmentesítés érdekében (+VIDEÓ)

A veszettséggel kapcsolatos tudnivalókat bemutató figyelemfelhívó kampányt indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló program célja, hogy bővítse a lakosság betegséggel kapcsolatos ismereteit. Az információkat változatos eszközökkel, többek között szórólapokon, a közösségi médiában közzétett reklámfilmmel és informatív weblapon is terjeszti a hivatal.Tovább >>>

A Hunnia Fagép is támogatja a sportfavágó Bakó fivéreket

Újabb támogató segíti a Magyar Fakitermelő Válogatott felkészülését: a bükkzsérci Hunnia Fagép is hozzájárul a Bakó fivérek eredményes szerepléséhez. A fakitermelő vállalkozás már a novemberi Timbersports világbajnokágra utazó csapatot is segítette, a következő évtől pedig hivatalos szponzorként áll a válogatott mellé. A novemberi világbajnokságról Bakó András beszámolóját olvashatják.Tovább >>>

FAO: Népszerű a fa az építőipar és az energiatermelés miatt

Az összes fakitermelésből származó termék termelése nőtt az elmúlt hat évben, míg a kereskedelem volumene valamelyest mérséklődött, összegezte a piaci trendeket az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). A növekedés az ázsiai gazdaságoknak, az Egyesült Államok építőiparának és a bioenergia-igénynek tudható be. Mindeközben a fából és papírból készült termékek nemzetközi kereskedelmi értéke 236 milliárd dollárra csökkent tavaly a 2014-es 267 milliárd dollárhoz képest.Tovább >>>

Kihirdetjük karácsonyi villámjátékunk nyerteseit!

A múlt hét végén karácsonyi villámjátékot hirdettünk az Erdő-Mező Online és az Erdeiprogramok.hu oldalainkon. A néhány száz helyes megfejtést beküldő játékos között 5-5 könyvet sorsoltunk ki, méghozzá "A fák titkos élete" című kiadványt. Olvasóink most megtudhatják, hogy rajta vannak-e a szerencsés nyertesek listáján. Aki nyert, annak gratulálunk, számukra napokon belül postázzuk a könyvet. Aki viszont ezúttal lemaradt a nagyszerű kiadványról, az se keseredjen el, mert hasonló játékokkal 2017-ben is jelentkezünk! Köszönjük, hogy ennyi olvasónk részt vett a nyereményjátékon!Tovább >>>

Tovább nő a kereslet a mérnökök iránt - Állásbörzét tartottak Sopronban a Simonyi Karon

Óriási lehetőségeket tartogatnak a mérnöki szakmák azoknak, akik most tervezik saját vagy gyermekük pályaválasztását, a Sopronban végzetteket biztos állás várja majd a piacon – ez az egyik fő üzenete az idei második, Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Karon megrendezett állásbörzének.Tovább >>>

<< < 219. / 451. oldal > >>