Keresési találatok erre a cimkére: kertészet

Bozsó Zoltánék csak megszorongatni tudták a győztes gemenci fakitermelő csapatot (+KÉPEK)
Támogatott tartalom

Bozsó Zoltánék csak megszorongatni tudták a győztes gemenci fakitermelő csapatot (+KÉPEK)

2023-ban 10. alkalommal rendezték meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság dél-alföldi regionális versenyét. Ásotthalmon ezúttal 12 csapat ragadott fejszét és motorfűrészt. Az április 22-i, jubileumi alkalom kifejezetten éles versenyt hozott, a dobogósok között mindössze apróbb hibák döntöttek, és nagy volt a harc a legjobb ötbe kerülésért is. Idén ugyanis hat regionális versenyről öt-öt gárda juthat be a szeptemberi országos döntőbe.

Tovább >>>

Kiemelt feladat az európai vadmacska védelme

Március 3. a vadvilág nemzetközi napja. Az idei dátum egyben kettős jubileum is: éppen ötven éve írták alá a veszélyeztetett vadállatok kereskedelméről szóló egyezményt, ennek emlékére pedig az ENSZ közgyűlése tíz éve nyilvánította kiemelt dátummá ezt a napot. A vadvilág napja minden évben egy-egy fő téma köré szerveződik: idén a „vadvédelmi együttműködések” állnak a fókuszában. A Pilisi Parkerdő, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága és a Budakeszi Vadaspark Vadmacska Fajmegőrzési Programja pontosan ilyen együttműködés.

Tovább >>>

Biomassza alapú energiaelőállításra áll át az Oroszlányi Erőmű

Az Oroszlányi Erőmű 2024 első félévében korszerű, környezetbarát biomassza alapú erőműként csatlakozik újra az országos áramszolgáltatók köréhez, illetve látja majd el távhővel Oroszlány és Bokod térségét – írja az ORIGO. A 2015 decemberében leállt Oroszlányi Erőmű a Veolia és a CHP-Erőmű érdekeltségeként az ötödik olyan erőműfejlesztés lesz Magyarországon, amelyben a korábbi szén- illetve vegyes tüzelésű technológiát felváltja a fluidágyas biomasszatüzelésű rendszer. A két korszerű kazán üzembe állításának tervezett időpontja 2024 első illetve második negyedéve - áll az erről kiadott közleményben.

Tovább >>>

Kutatás a dámszarvas állományáról és hasznosításáról Európában
Sajtóközlemény

Kutatás a dámszarvas állományáról és hasznosításáról Európában

Idén tíz éve ünnepeljük a Vadvilág Világnapját. Az ENSZ 2013-ban nyilvánította március 3-át jeles nappá, Földünk vadállat- és növényvilágának megőrzése, valamint a vadvilág fennmaradását fenyegető veszélyek csökkentése és elkerülése érdekében. A világnapot a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó Washingtoni Egyezmény (CITES) aláírásának napja – 1973. március 3. – alapján jelölték ki.

Tovább >>>

Vajdaság Európa legkevésbé erdős területe

Vajdaság területének kevesebb, mint a 7 százaléka erdő, ezzel Európa legkevésbe erdős területe. A vajdasági önkormányzatok többsége egyáltalán nem foglalkozik ezzel a problémával, és ritkán indulnak a tartomány erdősítési pályázatain – derül ki a Pošumimo Vojvodinu (Erdősítsük Vajdaságot) hálózat kutatásából, melyről a Szabad Magyar Szó írt bővebben.

Tovább >>>

Ragadd meg a munkát!  – A Komatsu új rakodókanál családja
Támogatott tartalom

Ragadd meg a munkát! – A Komatsu új rakodókanál családja

Az elmúlt évek során a forwarderek és rakodódaruk technológiája nagy fejlődésen ment keresztül, ezért eljött az idő, hogy a rakodókanalak is a kiválóság magasabb fokára lépjenek. A hatékonyan megtervezett kanál az egyik legfontosabb eszköze a forwarderek, daruk kezelőinek, hogy magas termelékenységet tudjanak elérni a munkanap során. A svéd Komatsu Forest a közelmúltban bemutatta az erdészeti kanalak új sorozatát, amely 10 teljesen újratervezett modellt tartalmaz.

Tovább >>>

Az agancsgyűjtés nemcsak a vadállományt, hanem az erdő egészét is veszélyezteti!
Sajtóközlemény

Az agancsgyűjtés nemcsak a vadállományt, hanem az erdő egészét is veszélyezteti!

Tél vége, tavasz eleje különleges időszak az erdei vadvilág életében. Nagyjából április elejéig tart a szarvasok agancshullajtása. Az agancsok engedély nélküli gyűjtése nemcsak veszélyt jelent az erdei élővilágra, de a törvény is bünteti: egyrészt lopásnak, másrészt szervezett hajsza formájában állatkínzásnak minősül.

Tovább >>>

Többféle gépkezelői jogosítvány is megszerezhető az aranykalászos gazda képzésen
Sajtóközlemény

Többféle gépkezelői jogosítvány is megszerezhető az aranykalászos gazda képzésen

Nem csak a szántóföldi munkához szükséges kompetenciák elsajátításában segít az aranykalászos gazda képzés. A DEKRA Akademie arra hívja fel a figyelmet, hogy a tanfolyam sikeres elvégzését követően a végzettség egyszerre többféle gépkezelői jogosítványt is garantál, ami tovább növelheti egy mezőgazdasági vállalkozás vagy az ott dolgozó munkavállaló versenyképességét.

Tovább >>>

A legnagyobb arányban szántók, majd erdők cseréltek gazdát 2022-ben

A korábbi évekhez hasonló mértékben, 11 százalékkal emelkedett 2022-ben a termőföld hektáronkénti átlagára, és ezzel átlépte a 2 millió forintos lélektani határt - összegezte éves földpiaci elemzésének következtetéseit az MTI-nek csütörtökön megküldött ismertetőjében az Agrotax Kft.  A tranzakciók 68,2 százaléka, 14 ezer hektár szántóterületre vonatkozott. A második legnagyobb forgalma - mind nagyságban, mind tranzakciószámban - az erdőnek volt, és ezt követte a gyep-rét-legelő, majd a gyümölcsösök és szőlők.

Tovább >>>

Gyorsabban nőhetnek a sarkvidéki fák a klímaváltozás miatt?

Egy nemrégiben közzé tett kutatási eredmény szerint a felmelegedés hatására a sarkvidékek erdőségei 2050-ben akár 20 százalékkal is gyorsabban növekednek majd – hívja fel a figyelmet a National Geographic.

Tovább >>>

Napok óta küzdenek a tomboló erdőtűz ellen Kubában

Ötödik napja küzdenek a Pinares de Mayarí hegyvidéki területen pusztító erdőtűzzel a hatóságok Kuba északkeleti Holguín tartományában, többeket ki kellett telepíteni - közölték a helyi katasztrófavédelmi hatóságok, akiket a Granma című napilap idézett.

Tovább >>>

Tölgy rönköt értékesít az Ipoly Erdő Zrt. (Ajánlattételi felhívás)
Támogatott tartalom

Tölgy rönköt értékesít az Ipoly Erdő Zrt. (Ajánlattételi felhívás)

Az Ipoly Erdő Zrt. ajánlattételi felhívást tesz közzé tölgy rönk értékesítésére a Diósjenői- és a Nagymarosi Erdészet vonatkozásában. Részletek az alábbi linkeken!

Tovább >>>

Újabb fotók a Zalában kiégett forwarderről

Ahogy arról korábban írtunk, szombat délután kiégett egy erdészeti gép a Zala megyei Bucsuta külterületén. A katasztófavédelem újabb képeket osztott meg az esetről.

Tovább >>>

Tóth István lett az év erdőgazdálkodója

Tóth István lett a 2022-es év erdőgazdálkodója. A Kaszóban kerületvezető erdészként is dolgozó szakember korábban a „Kaszó legjobb erdésze” címet is elnyerte, napjainkban a Gyékényesi Mezőgazdasági Rt. vezérigazgatója.

Tovább >>>

Teljesen kiégett egy forwarder Zala megyében

A Gelsei Önkéntes Tűzoltó Egyesület szombaton 13:22-kor kapott hívást, hogy egy erdészeti gép ég Zalaszentbalázs és Börzönce között. A raj elindulását követően a műveletirányítás tájékoztatta az egységet, hogy a tűz Bucsuta külterületén keletkezett.

Tovább >>>

<< < 2. / 32. oldal > >>