Kiemelt feladat az európai vadmacska védelme

Március 3. a vadvilág nemzetközi napja. Az idei dátum egyben kettős jubileum is: éppen ötven éve írták alá a veszélyeztetett vadállatok kereskedelméről szóló egyezményt, ennek emlékére pedig az ENSZ közgyűlése tíz éve nyilvánította kiemelt dátummá ezt a napot. A vadvilág napja minden évben egy-egy fő téma köré szerveződik: idén a „vadvédelmi együttműködések” állnak a fókuszában. A Pilisi Parkerdő, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága és a Budakeszi Vadaspark Vadmacska Fajmegőrzési Programja pontosan ilyen együttműködés.

Kiemelt feladat az európai vadmacska védelme

A három szervezet által 2021-ben indított Vadmacska Fajmegőrzési Program célja az 1974 óta védett, 2012-óta fokozottan védett európai vadmacska (Felis silvestris silvestris) kutatása, fennmaradása és védelme. A „tisztavérű” vadmacska védelme, genetikai tisztaságának feltérképezése, rejtőzködő életmódjának tanulmányozása az erdei ökoszisztéma szabályozása és a biodiverzitás megőrzése érdekében is fontos. Az őshonos ragadozófajok – mint például a vadmacska – fenntartják az élőhelyeken kialakult ökológiai egyensúlyt, és eltűnésük vagy populációjuk jelentős csökkenése komoly károkhoz vezethet.

A Budai- és Visegrádi-hegységben – a Pilisi Parkerdő szakembereinek aktív részvételével – tizenegy kihelyezett vadkamera segítségével célzottan vizsgálják a vadmacskák előfordulását, a populációkat és a megfigyelhető hibridizációt. A területen a vadmacskaállomány keveset kutatott és nagyon zavart, hiszen az ember errefelé mindenhol jelen van. A két éve tartó felmérés szinte csak elkezdődött még, de máris fontos következtetéseket lehet levonni. A területen élő vadmacskák nagyon kedvelik a faanyagtermelést nem szolgáló, holtfában gazdag, változatos és háborítatlan erdei élőhelyeket.

A Pilisi Parkerdő szakmai munkájának középpontjában elsősorban az erdő ökológiai egyensúlyának fenntartása és helyreállítása, a biodiverzitás biztosítása és növelése áll. Ebben a feladatban kiemelt jelentőségű a védett fajok élőhelyeinek rekonstrukciója, hiszen sokszor ezek a növény és állatfajok tevékenységünk legfőbb indikátorai: ahol képesek újból megélni és szaporodni, ott ökológiai értelemben jól működik az erdő

– foglalja össze Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő vezérigazgatója.

Szabó Péter, a Budakeszi Vadaspark igazgatója – a vadvilág nemzetközi napja idei fókuszának megfelelően – az együttműködés fontosságát hangsúlyozza: 

A program annak bizonyítéka, hogy a különböző tudományterületek képviselői, az erdészeti, természetvédelmi, állatjóléti szakemberek hogyan tudnak egy faj érdekében együttműködni.

A programhoz kapcsolódva május 20-án jótékonysági erdei futóversenyt és családi napot szervez a Budakeszi Vadaspark, a Pilisi Parkerdő támogatásával. A nevezési díjakból befolyó összeget a Vadmacska Fajmegőrzési Program finanszírozására fordítják.

Háttér:

Az ENSZ közgyűlése tíz évvel ezelőtt, 2013-ban nyilvánította március 3-át a vadvilág nemzetközi napjává. Ötven éve, 1973-ban ezen a napon írták alá a veszélyeztetett állatok és növények kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezményt (CITES - Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora). A vadvilág nemzetközi napjának célja felhívni a figyelmet a Föld vadon élő állat- és növényvilágának sokszínűségére, illetve mozgósítani a veszélyeztetett állat- és növényfajok fokozottabb védelme és megőrzése érdekében. Az idei dátumnak különös jelentőséget ad az egyezmény aláírásának kerek, fél évszázados évfordulója.

 Az egyezményhez 1985-ben csatlakozott Magyarország, ahol megközelítőleg kétezer védett és majdnem háromszáz fokozottan védett állat- és növényfaj él. Ez utóbbiak közé tartozik a 250 ezer forint eszmei értékű európai vadmacska, melynek kutatására és védelmére 2021-ben indított közös fajmegőrzési programot a Pilisi Parkerdő, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága és a Budakeszi Vadaspark.

 A világnap szervezője minden évben meghatároz egy-egy fókusztémát, melyet a vadvilág ökoszisztémája szempontjából fontosnak tart. Ez a téma tavaly „az élővilág-helyreállítás kulcsfontosságú fajai” volt, idén „a vadvédelmi együttműködések”. Mindkét téma alapvető jelentőségű az egyedülálló magyarországi kezdeményezés, a Vadmacska Fajmegőrzési Program szakmai munkájában.