Keresési találatok erre a cimkére: Kemenszky Péter

1200 négyzetméteres csarnokkal bővült a SEFAG Csurgói Faipari Gyára (+KÉPEK)

12 000 köbméter hengeresfa, valamint 9000 köbméter szelvényáru feldolgozását tervezi a SEFAG Zrt. újonnan felépített, 1200 négyzetméteres, hőszigetelt üzemcsarnokában, amelyet szerda délelőtt adtak át a Csurgói Faipari Gyár területén. Az ünnepség után a résztvevők - így az Erdő-Mező csapata is - megtekinthették, hogy miként dolgoznak az új gépek, többek között a hidrosztatikus kocsimozgatással ellátott Primultini 1300 SGF rönkhasító szalagfűrész.Tovább >>>

A vadászat biológiai, társadalmi és gazdasági vonatkozásairól tanácskoztak

2018. március 9-én tartotta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Pécsi Területi Bizottsága az idei első vadászattal, vadgazdálkodással kapcsolatos szimpóziumát „A vadászat biológiai, társadalmi és gazdasági vonatkozásai” címmel. A két - biológiai, valamint társadalmi és gazdasági - szekcióra osztott előadássorozat olyan témákat érintett, amelyek aktualitásánál fogva szinte mindennapi beszédtéma szakmán belül és kívül egyaránt.Tovább >>>

Előrelépés történt az osztatlan közös tulajdonú erdők művelésében

Nagyon nagy előrelépés ez és jó példája annak, hogy együttműködéssel, konszenzussal, amikor a szakmai szervezetek összefognak, lehet eredményeket elérni - mondta a veol.hu portálnak Boros Tamás, a Pápa és Vidéke Gazdaszövetség elnöke.Tovább >>>

Több mint 38 ezer köbméter szociális tűzifát vásároltak a Nyírerdő Zrt.-től

A február 15-i határidőre befejeződött a szociális tűzifaprogram a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt.-nél. A Belügyminisztérium által meghirdetett programban 187 Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyei település összesen mintegy 38.300 köbméter tüzelőt igényelt a társaságtól.Tovább >>>

Új Komatsu harvestert vásárolt a Szombathelyi Erdészeti Zrt. (+VIDEÓ)

Az erdőgazdálkodásban is egyre inkább mutatkozó munkaerőhiányt enyhíti a Szombathelyi Erdészeti Zrt. új gépbeszerzése. A fakitermelési munkákat könnyíti és gyorsítja meg az az új döntő-rakásoló gép, amelyet a társaság most vásárolt meg.Tovább >>>

Az enyhe tél nehezítette, de befejeződött a szociális tűzifaprogram az Északerdő Zrt.-nél

Befejeződött a szociális tűzifaprogram az Északerdő Erdőgazdasági Zrt.-nél - tudta meg az Erdő-Mező az erdészeti társaság sajtóközleményéből. A február 15-i határidőig mintegy 29 800 köbméter tűzifát vásároltak az az önkormányzatok.Tovább >>>

Erdészek a környezeti nevelésért – Erdei iskola épül Léván, bővül a Somoskői Kirándulóközpont

Február 22-én Somoskőn, a helyi kirándulóközpontban indult útjára az „Erdészek a környezeti nevelésért” határon átnyúló kezdeményezés, amelyet az Ipoly Erdő Zrt. a LESY SR szlovák állami erdőgazdasággal karöltve valósít meg a következő két évben. Az INTERREG pályázat részeként a közeljövőben újabb épületszárnnyal növekszik Somoskői Kirándulóközpont, míg Léván erdei iskolát létesítenek.Tovább >>>

Lelassult a fakitermelés az enyhe időjárás miatt

A heol.hu olvasói szerint, akinek elfogyott a ­tűzifája és pótolni szeretné, annak három hetet is várakoznia kell. Az Egererdő Zrt.-től azt a választ kapták a felvetésekre, hogy a felnémeti tűzifaudvarban azonnal hozzá lehet jutni a tűzrevalóhoz. Az erdőről szállítóknak viszont valóban három hét a várakozás.Tovább >>>

2018-ban is folytatódik az erdei szalonka monitoring

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet szervezésében, az Országos Magyar Vadászkamara közreműködésével, a SZIE VMI szakmai irányításával, az FM felügyelete mellett 2018-ban is folytatódik az Erdei Szalonka Monitoring Program.Tovább >>>

Méhészeti együttműködést kötött a szlovák erdőgazdaság és a Vértesi Erdő Zrt.

A szlovák állami erdőgazdaság Kistapolcsányi Erdészete és a Vértesi Erdő Zrt. 340 millió forintos uniós támogatásból közös programot valósít meg a két erdészet méhészeti hagyományainak megújítására - jelentették be csütörtökön a felvidéki Kistapolcsány kastélyában.Tovább >>>

Kárpátaljai főerdész: tesszük a dolgunk, de szárazon tartjuk a puskaport

Mint arról korábban az Erdő-Mező is beszámolt, a közelmúltban erdészek és fakitermelők demonstráltak a Kárpátaljai Megyei Tanács épülete előtt azt sérelmezve, hogy bizonyos érdekcsoportok úgy döntöttek: át kell szervezni az ukrán erdőgazdaság teljes vertikumát, mivel az ágazat nem eléggé produktív. A Kárpáti Igaz Szónak is foglalkozott a kialakult helyzete, Ági László, a Nagyszőlősi Járási Állami Erdőgazdaság sok vihart látott igazgatója mesélt a portálnak a kialakult helyzetet.Tovább >>>

Újabb díjakkal ismerték el a SEFAG Zrt. közjóléti munkáját Somogy megyében

Somogy megyében komoly hangsúlyt kap a hagyományok és értékek őrzése. Ezek fontosságáról szólt az ünnepi Megyehét csütörtöki programja. A hagyományoknak megfelelően idén is átadták az Örökségünk-Somogyország Kincse kitüntető címeket, illetve a Somogyi Érték díjakat is kiosztották.Tovább >>>

Jogtalanul hivatkoznak az Ipoly Erdő Zrt.-re tűzifakereskedők - Közlemény

Az Ipoly Erdő Zrt. tudomására jutott, hogy az elmúlt időszakban magánszemélyek a vállalat nevében tűzifa szállítására vonatkozó ajánlatokat kaptak, melyben az ár megjelölése mellett, amennyiben 10% előleget elutalnak egy megjelölt bankszámlára, 72 órán belüli megtörténik a szállítás.Tovább >>>

Szinte lehetetlen a fakitermelés a Mátrában

"Elkezdődött az új év, amelyben sok izgalmas feladat elé nézhetünk. Már az első héten a természet nagy kihívást adott nekünk, hiszen a téli fagy helyett a +10 fokos meleg idő köszöntött be" - közölte az Egererdő Zrt. közjóléti közleményében, amelyben hangsúlyozzák; az állami erdőgazdaság számára télen a legnagyobb feladat a fakitermelés. A területeik nagy arányú védettsége miatt ugyanis szinte csak vegetációs időn kívül van lehetőség ezen feladat elvégzésére.Tovább >>>

<< < 29.933333333333. / 71. oldal > >>