Szeréna napja
Kétszázezer ember vesz részt a november elején indult téli közfoglalkoztatási programban, közülük százezren képzésben részesülnek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Ozorán.Tovább >>>
Eddig kitűnőre vizsgázott a Szigetköz Vadásztársaság tavasszal felszerelt – hazánkban egyedülálló – vadriasztó rendszere az 1-es főúton. Idén eddig nem történt vadelütés ezen a szakaszon, míg a korábbi években több is. Ismeretlenek azonban lopkodják a vadriasztó prizmákat.Tovább >>>
Novemberben tartották meg a világ legnagyobb mezőgazdasági rendezvényét, a hannoveri Agritechnica kiállítást. A rendezvényről már több cikkünk is megjelent az Erdő-Mező Online portálon, hiszen az erdőgazdálkodók számára is rengeteg újdonságot, innovációt tartalmazott a több napos program. Most képekben, erdőgazdálkodó szemmel mutatjuk meg a 2013-as Agritechnica kiállítást!Tovább >>>
Az Erdő-Mező Portré következő cikkében a fakitermeléssel foglalkozó Peti és Társa Kkt.-t mutatjuk be. Apja és fia a Zalaerdő Zrt.-vel szerződött le, az állami erdőgazdaság területén dolgoznak egy LKT-val, egy Gremo forwarderrel, STIHL motorfűrészekkel és egy MTZ traktorral.Tovább >>>
A földek tulajdonszerzésével, használatával kapcsolatos törvényi szabályozás teljes lefektetését garantálja a mező- és erdőgazdálkodási területek forgalmáról szóló és az azzal összefüggő törvények módosítása - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a törvényjavaslat ismertetésekor hétfőn az Országgyűlésben.Tovább >>>
A mai napon lehullott az első hó az országra. Több helyen, például a Mecsekben, a Mártában fehérbe borult a táj, az erdő.Eközben a Rába megáradt, és több erdőrészletet is elöntött a víz. Képek az ország két különböző pontjáról.Tovább >>>
Nem újdonság, hogy vannak olyan teherautók, amelyek szinte elnyűhetetlenek. De ha van hozzá kellően elvetemült gépkezelő, akkor egy Kamaz, egy Ural vagy egy Zil rönkszállító teherautó előtt tényleg nincs akadály - még megrakodva a sebes, hegyi patakok, folyók sem lehetnek azok. Néhány videó arról, hogyan küzdenek meg az elemekkel az orosz csodák.Tovább >>>
Posch, Valtra, Steyr - csak néhány márka, amely felsorakozik a legközelebbi osztrák agrárrendezvényen. November 27-től 30-ig rendezik meg a Bécshez közeli Messe Tullnban az Austro Agrar kiállítást, ahol a kerti gépektől a mezőgazdasági eszközökön és inputtermékeken át a fa és energia témakörig 300 kiállító 45 000 négyzetméteren várják az érdeklődőket.Tovább >>>
Vázsonyi Gábor a vajdasági Magyarkanizsán kerületvezető erdész, ahol egy nem mindennapi rönkszállítási módszert is gyakran alkalmaznak. Ha éppen úgy alakul, akkor uszállyal juttatják el a fát a feldolgozás helyszínéig.Tovább >>>
Van, aki tüzelőnek, van, aki karácsonyfának szánja az illegálisan kivágott növényeket. Az elmúlt napokban több fatolvajt is elfogtak Komárom-Esztergom megyében a rendőrök.Tovább >>>
Befejeződött az új Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia társadalmi és szakmai vitája, a véglegesített dokumentum hamarosan a kormány elé kerül - mondta az MTI-nek pénteken Bencsik János, a Nemzeti Alkalmazkodási Központ (NAK) vezetője pénteken az MTI-vel.Tovább >>>
Üzembiztosan és olcsón működik az e-útdíj rendszer - mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős államtitkára szombaton, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. M3 autópálya Szilas pihenőhelyén lévő ügyfélszolgálatán tartott sajtótájékoztatón.Tovább >>>