Ivó, Milán napja
Már az esztendő második hetében együtt kávézhatnak-teázhatnak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanáraival, oktatási szakértőivel és hallgatóival az intézmény képzései iránt érdeklődők Budapesten. A MATE népes csapata január 12-14. között, a Hungexpo területén sorra kerülő Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, az A pavilon HF24-es standján várja látogatóit.
Tovább >>>A 2022 decemberében Montréalban tartott ENSZ biodiverzitási konferencia, a COP15 egyik fontos eseménye volt, hogy bejelentették a Nature Positive Universities Alliance, azaz a Természetpozitív Egyetemek Szövetségének létrejöttét. A szervezetet a neves brit oktatási intézmény, az Oxfordi Egyetem és az ENSZ Környezetvédelmi Programja kezdeményezésére 117 egyetem alapította, köztük – az Oxfordi Egyetem invitálására – egyetlen magyar intézményként a Soproni Egyetem is. A szövetség legfontosabb célja, hogy a felsőoktatási szektor hatékonyan segítse a természeti értékek és a biodiverzitás helyreállítását. Ezeket a célokat a Soproni Egyetem is kulcsfontosságúnak tartja, és igyekszik érvényesíteni működésében. Az új szervezet jelentőségét jól mutatja, hogy alapítását követően több mint négyszáz további egyetem csatlakozott a hálózathoz.
Tovább >>>A Pilisi Parkerdő Zrt. a főváros környéki állami erdők kezelőjeként stratégiai küldetésének tartja a felelős, fenntartható erdőgazdálkodást. Éppen ezért kiemelt figyelmet fordít erdőterületeinek fenntartható kezelésére, az erdők természetességének fokozása érdekében végzett erdészeti beavatkozásokra. A Pilisi Parkerdő 2022-ben több mint kétmillió facsemetét ültetett – ezek közel felét saját alaptevékenysége részeként –, és több száz hektáron végzett erdőmegújítás és erdőtelepítés keretében csemeteültetési és magvetési munkálatokat.
Tovább >>>A 2022-es év nagy sikere, hogy november 7-én az Európai Bizottság elfogadta Magyarország KAP stratégiai tervét, mely történelmi lehetőséget jelent a magyar vidék és agrárium számára. Az elfogadott stratégiai dokumentum elérhető letölthető formátumban a kormányzati honlapon.
Tovább >>>Az előrevetített klímaváltozás rámutat erdeink veszélyeztetettségére, ezért sürgősen cselekedni kell. A kutatások azt mutatják, hogy az őshonos fafajokat a közeli rokonságban lévő cserefafajokkal lehetne felváltani. Dr. Patocskai Zoltán cikke, a Bakonyerdő Zrt. decemberi, vállalati újságában.
Tovább >>>Dunaalmáson, a természetvédelmi oltalom alatt álló Kőpite-hegy északkeleti oldalán, spontán terjeszkedő óriási, szinte elegyetlen bálványfa állomány alakult ki. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Vérteserdő Zrt. megtisztítja a területet.
Tovább >>>A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) erdőtelepítő programot indít három nemzeti parkkal együttműködve; a programról csütörtökön írták alá a stratégiai megállapodást Budapesten.
Tovább >>>Indul az ország legátfogóbb erdőtelepítési kampánya, 57 ezer hektár erdőt telepítenek – jelentette be Tánczos Barna RMSZ-es környezetvédelmi miniszter.- a Maszol.ro portálról
Tovább >>>Az Országos Erdészeti Egyesület mozgalma 1996 óta minden évben megválasztja az év fafaját. Az Év fája mozgalom célja az adott őshonos fafajjal kapcsolatos figyelemfelhívás, ismeretterjesztés, mind az erdész szakemberek, mind a nagyközönség számára.
Tovább >>>Csongrád-Csanád megyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma két lúdtelep állatainál. Az érintett állományok felszámolása már a betegség gyanúja alapján lezajlott és az egyéb járványvédelmi intézkedéseket is elrendelte a hatóság. A járványhelyzethez igazodva a Nébih laboratóriuma is módosította a mintakezelés rendjét.
Tovább >>>Magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta két Bács-Kiskun megyei tömőlúdtelep állatainál a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok és kontaktgazdaságok felszámolása már lezajlott. A járvány ismételt megjelenése miatt új intézkedések vonatkoznak a szárnyasok technológiai mozgatására. Emellett a kiemelten kockázatos megyékben a kereskedelmi célú gazdaságokban újra kötelező zártan tartani a baromfikat.
Tovább >>>Új-Zéland, Németország, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és további nagy sportfavágó nemzetek között a négyfős magyar válogatottnak is drukkolhatunk az október 28-án és 29-én zajló STIHL Timbersports Világbajnokságon. A pénteki csapatverseny során Juhász István, Strúbel József Dedi, Hamvasi Ferenc és Strúbel Bence ölti magára a nemzeti mezt a svédországi Partille Arénában, ahonnan élő közvetítés is lesz.
Tovább >>>Összesen 56 000 hektárnyi területet erdősítenek Romániában 2026-ig, jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter kedden, miután közvitára bocsátották az erdősítésre és erdőfelújításra vonatkozó útmutatókat.
Tovább >>>Vajon tényleg megéri egy 500 hektáros magán erdőgazdálkodónak az átállás örökerdőre? Milyen kihívásokat jelent az átalakító üzemmód? Hogyan segítheti az erdész a klímaváltozás hatásainak tompítását? Minderről szó esett a WWF Magyarország októberben megrendezett terepi erdőjárásán, ahol a Váchoz közeli kosdi erdőben Bódis Pál, a szervezet erdőprogramjának szakértője, valamint Flamich Gábor magán erdőgazdálkodó vezetett be a téma és a terület sűrűjébe...
Tovább >>>Összeállt a 2022-es STIHL Timbersports nemzeti válogatott, a délután folyamán hivatalosan is kiderült, hogy kikből áll majd az október 28-i és 29-i, svédországi Világbajnokságra készülő magyar sportfavágó keret.
Tovább >>>