Az erdészek nem "erdei lopók" - Nyiri János MFB szóvivő reagálása a Magyar Hírlapban

Erdészet és erdészek - reagálás Lázin Miklós András "Erdei lopók" című cikkére.
Az erdészek nem
Alábbiakban az Országos Erdészeti Egyesület nyomán közöljük Nyiri János, a Magyar Fejlesztési Bank szóvivőjének írását, amely a Magyar Hírlap 2013. március 23-i, szombati számában jelent meg. Tisztelt Lázin Miklós András! A Magyar Hírlap március 19-i számában megjelent, Erdei lopók című írására reagálok. Teszem ezt azért, mert 2010 óta a Magyar Fejlesztési Bank gyakorolja az állam tulajdonosi jogokat a huszonkét állami erdőgazdaság fölött, és ez a huszonkét társaság kezeli a magyarországi erdőterületek körülbelül ötvenhét százalékát. Írása meglepett, sőt megdöbbentett. Azért lepett meg, mert nemrégiben egy előadáson éppen azt volt szerencsém hallani, hogy Lázin Miklós András is részt vesz a Don-kanyarban elesett és méltatlanul elfelejtett magyar véreink emlékének ápolásában, amit a magam részéről szent kötelességnek tartok. Egyébként ebből az erdészetek is kiveszik a részüket, ami annak bizonysága, hogy a doni áldozataink hazai sorstársainak emlékét is ápolni, feleleveníteni kell. Április 6-án lesz az ünnepség, amelyre önt is szeretettel várják az erdészek. Az állami erdőgazdaságok ország­építő tevékenységéről egyébként a honlapjaikról is lehet tájékozódni, de ha kevesebb időt tud szánni erre, akkor szíves figyelmébe ajánlom a Magyar Fejlesztési Bank Facebook-oldalát. Írása azért döbbentett meg, mert én, illetve mi, az MFB nem látcsövön keresztül figyelmezünk a hazai erdőállományra, hanem folyamatosan gyakoroljuk tulajdonosi jogainkat, amit pontosabb lenne tulajdonosi kötelességeknek nevezni. Az erdő élő organizmus, amely akkor szép és egészséges, ha folyamatosan gondozzák. És a magyar erdőket szakszerűen gondozzák, mégpedig immár több mint kétszázharminc éve szervezetten képzett erdészek. A ma vágásérett fát a nagyszüleink telepítették, a ma telepített fákat az unokáink fogják kivágni. Ha úgy volna, ahogyan az ön cikke sugallja, akkor még nem is lehetne fát vágni (az 1945 után ültetett erdők még nem vágásérettek), és akkor unokáinknak sem lenne majdan mit kitermelniük (ami tényszerűen nem áll, ugyanis az erdőterület bizony növekszik, még ha ez egyetlen messzelátós pillantással nem is mérhető föl). Szakszerű erdészeti tevékenység következtében még egyetlen fát sem vágtak ki idő előtt. Kérem, ha ön tud olyan fakitermelésről, amelyet állami erdőgazdaság végez hivatalos erdőterv nélkül, szíveskedjék azonnal jelezni, és mi rögvest intézkedni fogunk, erre megesküszöm. Ön az erdészeket „erdei lopók”-nak nevezi. Egy egész szakmát, en bloc… Abban bizonyára egyetértünk, hogy a magyar sajtó régóta és sokat árt a magyar közgondolkodásnak – de ki lehet-e jelenteni, hogy „minden magyar újságíró gazember”? Gondolom, a válaszunk erről is megegyezne. És gondolom, ön is megsértődne egy ilyen kijelentésen. Elvszerűen elítélni a fakitermelést: elfogadhatatlan álláspont, ugyanis az emberiség a természetből elvett javakra alapozza az életét, mi másra alapozhatná… A vágásérett fa kitermelése ugyanúgy természetbe illő tevékenység, mint például az aratás, a szüret, a disznóvágás. Ha a fakitermelés elmaradna, akkor sok százezer embernek nem lenne tüzelője, de nem lenne tető a házakon, nem lenne bútor, bölcső, sőt koporsó sem. Ha ön komolyan érdeklődik az erdészeti társaságaink munkája iránt, kérem, jelezze, és meg fogjuk szervezni, hogy megismerhesse, amire kíváncsi. Addig is, kérem, ne írjon alaptalan indulatból cikkeket – arra a papírra, amelyet az erdészek nemzedékeinek gondos munkájával fölnevelt és kitermelt fából készült papíron terjeszt a tisztelt szerkesztőség. Minden alkotó tevékenységhez állok szíves rendelkezésére. Budapest, 2013. március 22. Nyiri János szóvivő, MFB Zrt. Erdő-Mező Online komment: Az említett írás csak regisztráció után érhető el a Magyar Hírlap oldalán. Így kezdődik: "A magyar erdő legnagyobb ellensége ma a hazai erdész. Leszögezem gyorsan: mély meghajlással köszöntöm a sajnos szerény számú kivételt, akik gyakorta erejükön felül próbálnak gátat szabni a honi rengetegekben tobzódó fairtási őrületnek. " (Magyar Hírlap) erdomezolike