Erő- és munkagép kategória cikkei

John Deere erdészeti gépek - Az Öforst GmbH és Timber-Trans Kft. bemutatkozása (+VIDEÓ!)

A korábbinál is komolyabb eredményeket szeretne elérni Magyarországon az osztrák Öforst Foresttechnik GmbH. A John Deere forest erdészeti gépeket forgalmazó vállalat 2009. júniusában alakult, első komoly magyarországi bemutatkozása pedig 2013. szeptemberében, az innoLignum Sopron kiállításon zajlott le, ahol egy John Deere harvestert és egy forwardert mutattak be a szakmai közönségnek.Tovább >>>

Növekedést hoztak a Volvónak az új teherautó modellek

Jelentősen növelni tudta az eladásait a Volvo Trucks 2013-ban. A svéd gyártó lényegében teljesen új modellkínálatával hódít Európában, öt vadonatúj teherautóval igyekszenek meghódítani a vásárlókat – úgy tűnik sikerrel. Ehhez persze az is kell, hogy a termékek jók legyenek, de mivel egyelőre az FH, FM, FMX, FE és FL is jól fogy, így valószínűleg a Volvo eltalálta a vásárlói igényeket. Természetesen itt is ki kell térni a Volvo marketingosztályának fantasztikus teljesítményére.Tovább >>>

Fakitermelés lombos állományokban többműveletes fakitermelő gépek alkalmazásával

A Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézetének munkatársai egy tanulmányban foglalkoznak a "Fakitermelés lombos állományokban többműveletes fakitermelő gépek alkalmazásával" című témával, amely az Erdészettudományi Közleményekben jelent meg. A szerzők engedélyével azonban most az Erdő-Mező Online portálon is elérhetővé válik a teljes tanulmány.Tovább >>>

Legyen a te fotód is a 2014-es Erdő-Mező Naptáron!

Az Erdő-Mező Magazin 2014/1-es száma naptár melléklettel fog megjelenni január közepén. A 2014-es Erdő-Mező Naptárat erdészeti gépek fotóival fogjuk díszíteni, ráadásul terveink szerint Olvasóink képeiből válogatva! Küldj te is képet naptárpályázatunkra december 15-ig!Tovább >>>

Rekordot döntött a 2013-as Agritechnica - Képek erdőgazdálkodó szemmel

Novemberben tartották meg a világ legnagyobb mezőgazdasági rendezvényét, a hannoveri Agritechnica kiállítást. A rendezvényről már több cikkünk is megjelent az Erdő-Mező Online portálon, hiszen az erdőgazdálkodók számára is rengeteg újdonságot, innovációt tartalmazott a több napos program. Most képekben, erdőgazdálkodó szemmel mutatjuk meg a 2013-as Agritechnica kiállítást!Tovább >>>

Peti és Társa Kkt.: Az időjárás és a lopás is megnehezítheti a fakitermelő dolgát (+KÉPEK)

Az Erdő-Mező Portré következő cikkében a fakitermeléssel foglalkozó Peti és Társa Kkt.-t mutatjuk be. Apja és fia a Zalaerdő Zrt.-vel szerződött le, az állami erdőgazdaság területén dolgoznak egy LKT-val, egy Gremo forwarderrel, STIHL motorfűrészekkel és egy MTZ traktorral.Tovább >>>

A sebes folyó sem állhat a Kamaz, az Ural és a Zil rönkszállítók útjába (VIDEÓK)

Nem újdonság, hogy vannak olyan teherautók, amelyek szinte elnyűhetetlenek. De ha van hozzá kellően elvetemült gépkezelő, akkor egy Kamaz, egy Ural vagy egy Zil rönkszállító teherautó előtt tényleg nincs akadály - még megrakodva a sebes, hegyi patakok, folyók sem lehetnek azok. Néhány videó arról, hogyan küzdenek meg az elemekkel az orosz csodák.Tovább >>>

A héten tartják az Austro Agrar kiállítást Tullnban

Posch, Valtra, Steyr - csak néhány márka, amely felsorakozik a legközelebbi osztrák agrárrendezvényen. November 27-től 30-ig rendezik meg a Bécshez közeli Messe Tullnban az Austro Agrar kiállítást, ahol a kerti gépektől a mezőgazdasági eszközökön és inputtermékeken át a fa és energia témakörig 300 kiállító 45 000 négyzetméteren várják az érdeklődőket.Tovább >>>

Uszályos rönkszállítás Magyarkanizsán (+KÉPEK)

Vázsonyi Gábor a vajdasági Magyarkanizsán kerületvezető erdész, ahol egy nem mindennapi rönkszállítási módszert is gyakran alkalmaznak. Ha éppen úgy alakul, akkor uszállyal juttatják el a fát a feldolgozás helyszínéig.Tovább >>>

E-útdíj - A minisztérium szerint üzembiztosan és olcsón működik a rendszer

Üzembiztosan és olcsón működik az e-útdíj rendszer - mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős államtitkára szombaton, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. M3 autópálya Szilas pihenőhelyén lévő ügyfélszolgálatán tartott sajtótájékoztatón.Tovább >>>

Gyakorlatban is bemutatkozott az új Palfinger-Epsilon erdészeti daru (+VIDEÓ, KÉPEK)

November közepén a Kalocsa melletti Bátyán mutatta be terepi viszonyok között új Palfinger-Epsilon erdészeti daruját a KUHN Rakodógép Kft. A innovatív eszközt a közönség ugyan már láthatta az innoLignum Sopron kiállításon és a MEGOSZ nagyrendezvényen, valós körülmények között azonban csak most mutatkozott be az új daru.Tovább >>>

Abroncshírek - Újrafutózásba kezd a Continental

Egyre nagyobb teret nyernek az újrafutózott abroncsok Európában, így már olyan iparági vezető konszernek is beszállni kényszerülnek a versenybe, mint a Continetal.Tovább >>>

Miskolcon fogja gyártani faipari elektromos szerszámait a Bosch

A német Bosch-csoport 2014 második felétől a gyártás bővítését tervezi miskolci kéziszerszámgyárában: a faipari elektromos szerszámok gyártása és a fejlesztés egy része is Miskolcra kerül, ahol ezzel 320 új munkahelyet teremt a cégcsoport 2016 végéig - közölte a Bosch kedden az MTI-vel.Tovább >>>

A Holz & Metal Kft. látványos standja az innoLingum Sopron kiállításon (+VIDEÓ)

A szeptember közepén megrendezett innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállítás egyik ismert kiállítója a faipari gépeket forgalmazó Holz & Metal Kft. volt. A cég szokás szerint nem csak statikus bemutatóval készült az innoLignum Sopron kiállításra, hiszen standjukon a faesztergályosok folyamatosan dolgoztak a legkülönfélébb tárgyakat elkészítve. Tovább >>>

E-útdíj - A teherautósok három százaléka blicceli el az útdíjat

A teherautósok három százaléka bliccel az utakon, eddig több tízmilliós büntetést szabtak ki rájuk - írta az Útdíjhírek.hu pénteken. Az írás Börzsei Tibort a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) vezérigazgatóját idézi, aki szerint százból három teherautós bliccel az utakon, legalábbis ennyit láttak a kihelyezett kamerák és a mobil egységek az e-útdíj bevezetésekor. "Az arány javul, az utóbbi hónapokban már inkább 2,5 százalékról beszélhetünk" - tette hozzá a szakember.Tovább >>>

<< < 63. / 73. oldal > >>