Szeréna napja
„Sajnálattal és egyben felháborodással tapasztaljuk, hogy a tamási és kisszékelyi erdeink, valamint a kifejezetten a gyermekes családok által látogatott pihenő- és parkerdeink természetes nyugalmát terepmotorosok és quadosok zavarják meg. Ez pedig amellett, hogy a természet és a vad nyugalmát zavarják, illegális tevékenységükkel balesetveszélyt is okoznak az erdőben jogszerűen pihenni, kirándulni, kikapcsolódni vágyó családok számára” - hívta fel a figyelmet honlapján a Gyulaj Zrt.Tovább >>>
Már a magyar-horvát határszakaszon létesített műszaki határzár kiépítésében is segítették a Honvédelmi Minisztériumot az állami erdőgazdaságok, amennyiben pedig a magyar-román szakaszon is kerítés épülne, a hazai erdészekre és fakitermelőkre újra számítanának a területek megtisztításánál, rendezésénél. Az Erdő-Mező Online erdészeti portál cikke a kerítésépítés erdészeti vonatkozásait mutatja be.Tovább >>>
Mint arról az Erdő-Mező Online már néhány hete beszámolt, 2016-ban április 16-án, Ásotthalmon indul az idei STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság. A Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium szervezésében reggel 10 órától bőgnek fel a motorfűrészek az V. Dél-Alföldi STIHL Regionális Fakitermelő Versenyen.Tovább >>>
"Hét állami erdőtársaság vezetője is hárommillió forintot keres havonta, kétszer annyit, mint Orbán Viktor" - írta még múlt heti cikkében a Népszabadság, amely az erdészeti vezérigazgatók fizetését boncolgatta. A téma a Parlamentben is előkerült, sőt, a Népszavának hétfőn nyilatkozó MSZP-s Gőgös Zoltán úgy vélte, hogy az erdők privatizációját készítheti elő a jelentős mértékű fizetésemelés.Tovább >>>
Már most érdemes odafigyelni a kullancsokra, ugyanis a Népegészségügyi Főosztály már több jelzést kapott idén Komárom-Esztergom megyében – hívta fel a figyelmet Harsányiné Patkó Enikő a főosztály vezetője. Hozzátette, nem csupán az erdőkben, hanem a kertekben és a parkokban is megjelenhetnek a vérszívók.Tovább >>>
"Tapasztalataim szerint sokan azt hiszik, hogy a 2013-ban kezdődött úgynevezett "lepke-per" már régen befejeződött azzal, hogy a másfél milliárdos kártérítési pert megnyertük. Ügyfelem is arról számolt be nekem, hogy sokan gratulálnak neki a "győzelemhez", pedig a jogvita egyáltalán nem fejeződött be. Tulajdonképpen még csak most kezdődik" - írja bejegyzésében a Facebookon Dr. Zeke László, Gabnai Ernő erdész védőügyvédje. Tovább >>>
Komárom-Esztergom és Fejér megyében csaknem kétszáz közfoglalkoztatottnak biztosít munkát a Vértesi Erdő Zrt., az egyéves programhoz 250 millió forintos támogatást kap a vállalat - tájékoztatta a társaság erdőművelési csoportjának vezetője az MTI-t.Tovább >>>
Az elmúlt évekhez hasonlóan a NEFAG Zrt. 2016-ban is részt vesz az országos közfoglalkoztatási programban. Az államilag támogatott erdőművelési célú országos közfoglalkoztatási programot 2016. március 1-jétől 2017. február 28-ig írták ki. A program megvalósítása során átlagosan 261 fő foglalkoztatásáról gondoskodik a nagy-kunsági állami erdőgazdaság.Tovább >>>
Békési Péter okleveles erdőmérnök és térinformatikai szakmérnök hallgató szakdolgozatának elkészítésében kér segítséget.Ebben egy olyan online szolgáltatás fejlesztését szeretné elvégezni, amelynek segítségével a tűzifa vásárlás biztonságosabbá és kényelmesebbé válhat.Tovább >>>
Nincs könnyű helyzetben a városüzemeltetési feladatokat ellátó Biokom, miután a Mecsek erdeit sem kímélik a bűnelkövetők. Legutóbb a TV-torony melletti erdőben loptak el két vadi új padot kihelyezésük után pár órával, de a tél folyamán tucatnyi madáretetőt is eltulajdonítottak, valamint az illegálisan kihelyezett hulladék elszállítása is egyre több feladatot jelent a parkerdőben.Tovább >>>
Majdnem tíz hektáron ültetnek facsemetéket idén tavasszal a Homoród Erdészeti Hivatal munkatársai Udvarhely környékén. Negyvenkét hektáron pótlásokat végeznek. A szakemberek szerint jót tett a tavaszi havazás a frissen ültetett fáknak.Tovább >>>
Két nagyon hasznos rendezvényt is szervez április 11-én, Nyíregyházán, az Erdészeti Információs Központban a MERD Magánerdőkért Egyesület. A délelőtti program részvételi díjhoz kötött, és a témája az erdészeti jog egy érdekes szegmense. Az előadás "Az erdészeti földhasználati szerződések a gyakorlatban" címet viseli. Délután az Új Vidékfejlesztési Program keretében eddig kiírt erdészeti támogatások részletes ismertetésével várja az érdeklődőket. Ez utóbbi programpont ingyenes.Tovább >>>
A MEGOSZ 2016-ban további kilenc helyszínen előadásokat szervez, hogy minél nagyobb számban meg tudja szólítani a Natura 2000 támogatásra jogosultakat, illetve átadja az összes információt az erdőkezeléshez, és a pályázat sikeres beadásához.Tovább >>>
A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) csütörtöki ülésén megvitatta az erdőtörvény módosítására vonatkozó kormányzati javaslat koncepcióját; az ülésen egyetértettek abban, hogy hosszú távú, az ország jövőjét érintő kérdésről van szó, amit széles körű társadalmi és szakmai egyeztetésnek kell megelőznie.Tovább >>>
Tuskókiemelés, tuskóletolás, tuskófúrás, vágástéri hulladék zúzása, mélyforgatás, simítózás, nehéztárcsázás, tereprendezés - ezeknek a feladatoknak az elvégzésére írt ki pályázatot a NEFAG Zrt.Tovább >>>