Vadkárhelyzet a törvénymódosítás előtt
A Magyar Vadgazdálkodási Szakértők Országos Egyesülete 2015. január 30-án rendezte meg a II. Országos Vadkárszakértői Mesterkurzust. A rendezvény központi témája a vadkárszakértői tevékenység etikai, jogi felelőssége és a vadkárbecslés technikai, elméleti háttere volt.
Utóbbihoz tartoznak azok az előadások és eredmények,
amelyekről már beszámoltunk korábbi tudósításunkban a siófoki vadkár konferencia kapcsán. Természetesen nem hanyagolhatjuk el a legújabb kutatási eredményeket, hiszen folyamatos szakmai fejlődés mindannyiunk kötelessége (jogi értelemben is!). Mégis a kurzus mondanivalója, tanulsága inkább a vadkárszakértői tevékenység során felmerülő problémák, tisztázatlan körülmények, a szakmai és büntetőjogi felelősségvállalás körülményeinek tisztázása volt. Ennek az érzékeny témának a szükségessége, sajnos, a napi gyakorlat során egyértelműen látszik.
A mezőgazdasági vadkár körül kialakult problémakör leginkább a tisztázatlan jogi környezetből és ezt sok esetben szándékosan, vagy kényelmességből kihasználó „szakértőkből”, „gazdálkodókból” áll. A helyzet ugyanis több ponton sem egyértelmű. Nincs meghatározva pontosan, milyen szakirányú végzettsége és gyakorlata legyen egy vadkárszakértőnek. Ahogy az sem, hogy mit takar a „rendes gazdálkodás köre”, ami a termelőre nézve kötelező és csak az ezen felül tett erőfeszítéseiért jogosult kompenzációra a védekezés költségeit illetően. De azt is homály fedi, hogy a gazdálkodó közreműködési kötelezettsége pontosan mit takar. Ehhez tartozik egy tökéletesen használhatatlan vadkárbecslési jegyzőkönyv, és egy soha napvilágra nem kerülő „egyszerűsített vadkárbecslési módszertan”. Az elképesztő módon tisztázatlan jogi hátteret pedig igyekszik sok termelő, vadászatra jogosult és vadkárszakértő a saját javára fordítani, a saját szája íze szerint értelmezni.
A jelenlegi gyakorlat kevés kivételtől eltekintve (ők, a kivételt képező valóban képzett szakemberek voltak jelen a képzésen) úgy működik, hogy a gazdálkodó lát valamit, amit valamekkora kárnak vél. A jegyzőhöz fordul, aki a Vadászati Hatóság megyei listájáról kirendel egy vadkárszakértőt. A „szakértő” megérkezik, és a tábla széléről megsaccolja, mekkora a kár és mennyi a termésátlag, majd mond egy árat rá. Nos, azt azért érezzük, hogy ez finoman szólva sem közelíti meg egy szakvélemény szakmai színvonalát! Ezt a „módszert” jóhiszeműen mondhatjuk lustaságnak, esetleg nagyképűségnek is, de sok esetben sajnálatos módon ez baráti alapon adott hamis szakvélemény. A következménye kettős. Egyrészt egy bírósági tárgyaláson védhetetlen jegyzőkönyv az eredmény, amely alapján bizonyíthatatlan a kárigény, képtelenség ítéletet hozni. Másrészt ez az eljárás a „hamis tanúzás” és a „közfeladatot ellátó személy kötelességmulasztása” vétségét kimerítő tevékenység, ami egy illetve három év szabadságvesztéssel sújtható!
A rendezvényen pontos és részletes információkat kaptak a résztvevők arról, hogy mi az elvárás egy vadkárszakértővel szemben. Valószínűleg a most következők egy része triviálisnak tűnik majd, de mint az előbbiekben láttuk, még mindig nem, vagy csak kevesen tartunk itt. A vadkárszakértő legyen felkészült a munkáját illetően, ismerje az aktuális kutatási eredményeket, a vonatkozó szakirodalmat. Használjon olyan módszert, amelyet publikáltak, lektoráltak, leellenőrizhető és nem cáfoltak meg hitelt érdemlően. És ami a legfontosabb, méréseken alapuló becslést végezzen, amit úgy kell dokumentálnia, hogy az később rekonstruálható legyen, akár évek múltán is. Ez persze csak egy minden részletre kiterjedő szakvéleménnyel együtt lehet teljes. A szakvéleménynek tartalmaznia kell a módszer pontos, részletes leírását oly módon, hogy abból elvégezhető legyen a felmérés. Mellékelnünk kell egy térképet, amely tartalmazza a mintaterületek pozícióját. Ismertetnünk kell a mért adatokat, és a számítás menetét kellő részletességgel ahhoz, hogy visszaellenőrizhető legyen, melyik eredményt honnan számoltunk. Ez utóbbi nélkül nem tudjuk igazolni a kárérték számításának helyességét. A számolásnál feltétlenül fel kell tüntetnünk minden levonást, és azt is, hogy milyen terményárakkal számolunk, és azt miért tesszük. A helyszínen mért betakarításkori nedvességtartalom felhasználásával a hiányzó termésmennyiség szárítási költségeit mindenképpen le kell vonnunk a kár értékéből, ahogy a szállítás, betakarítás, tárolás, stb. értékét is. Az egész vadkárbecslés során minden lényeges mozzanatot érdemes GPS-koordinátákkal ellátott fényképekkel dokumentálni. Végül a szakvélemény tartalmazhat egy javaslattételt a kármegosztást illetően, hisz a bírósági döntéshozatal során az említett gondossággal megírt szakvélemény lesz az egyetlen olyan dokumentáció, amely szakmai alapon meghozott döntéshez segítheti a bíróságot.
Végül szó esett a kár megelőzésének felelősségéről és a kármegosztásról is. Az ugyan nincs tisztázva jogilag, hogy mit jelent a gazdálkodó közreműködési kötelezettsége, mindenesetre az biztos, hogy a vadkárelhárító vadászat lehetőségét biztosítani kell. Illetve ennek hiányában a termelő nem jogosult a kárigény benyújtására. A vadászati lehetőség pedig ott kezdődik, hogy van út, lőnyiladék, hely egy kerítést vagy villanypásztort megépíteni és üzemeltetni! Mindkét fél számára fontos időben konzultálni a vetés, betakarítás időpontját, a védekezés módját illetően.
Ebből a rövid összefoglalóból is látszik a téma fontossága. Leginkább annak a 219 megyei listás szakértőnek érdemes figyelemmel kísérni a hasonló eredményeket, akik közül mindössze hatan jelentkeztek eddig a rendezvényre! Készül az új vadászati törvény, amibe a fent említett szempontokat be fogják építeni. Szigorodik majd a vadkárszakértővé válás feltétele, sokan valószínűleg elveszítik majd meglévő státuszukat, és bizonyítaniuk kell hozzáértésüket.
Dolgozzunk együtt a lehető legmegbízhatóbb mezőgazdasági vadkárbecslésért, hogy elkerülhessük a konfliktust vadászatra jogosult és termelő között!
A III. Országos Vadkárszakértői Mesterkurzus részletes programja >>>
(Hajdu Márk – Erdő-Mező Online – www.erdo-mezo.hu)
