Új parkerdő született Budapesten

Parkerdővé alakították Kispesten a Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti erdőterületet, a Pilisi Parkerdő Zrt. és a XIX. kerületi önkormányzat együttműködésében a fejlesztés során sportpályákat, futókört, erdei edzőparkot, játszóteret és kutyafuttatót létesítettek - közölte az erdőtársaság csütörtökön az MTI-vel.
Új parkerdő született Budapesten
A terület korábban egy balesetveszélyes, szemetes, leromlott állapotú, bozótosnak ható erdő volt. A ferihegyi repülőtérre vezető út és a Vak Bottyán utca közötti területről először elszállították az ott illegálisan elhelyezett, mintegy 150 köbméternyi, azaz 12 teherautónyi kommunális hulladékot, majd az idős, rossz állapotú fák eltávolítása után elvégezték a parkosításhoz szükséges földmunkákat és facsemetéket ültettek - olvasható a közleményben. Hozzátették, hogy a terület megújítása során 2-3 méter magas fákat is telepítettek: ezek többsége őshonos hársfa, nyárfa és juharfa, de tölgy, nyír, dió és szil, továbbá cserjefajok is kerültek a parkerdőbe. kuttoi_parkerdo_1 Azt írták, az egykori kiserdő jelentős közjóléti funkciókkal bővült. A kispesti önkormányzat 20 millió forintos támogatásából megvalósult fejlesztés során a sétaúthálózat mellett 500 méter hosszú futópályát létesítettek. Az erdei sportolást kis focipálya, tollaslabdapálya, pingpongasztal és edzőpark teszi teljessé. A parkerdőben a gyerekek számára játszóteret hoztak létre, e mellett kutyafuttató, asztalok és padok kerültek a megújított területre. A kúttói parkerdő fenntartásában a Pilisi Parkerdő Zrt. mellett a kerületi önkormányzat is szerepet vállal. kuttoi_parkerdo_2 A közlemény szerint az átadón Gajda Péter (MSZP), a XIX. kerület polgármestere úgy fogalmazott: "olyan parkot vehetnek birtokukba a kispestiek a városrész zöldprogramjának folytatása jegyében, amelyet remélhetőleg örömmel használnak majd az itt élők". Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója az átalakításról szólva azt mondta, a parkosítás során egyfelől megőrizték a zöldterületet, másfelől figyelembe vették a széles körű és intenzív használattal kapcsolatos igényeket. (MTI)