Támogassa az Erdész Hallgatók Nemzetközi Szövetségének soproni helyi csoportját!

Az Erdész Hallgatók Nemzetközi Szövetsége (International Forestry Students’ Association - IFSA) idén 43. alkalommal rendezi meg az Erdész Hallgatók Nemzetközi Találkozóját (International Forestry Student’s Symposium - IFSS) július 28. és augusztus 10. között.
Támogassa az Erdész Hallgatók Nemzetközi Szövetségének soproni helyi csoportját!
Az Erdész Hallgatók Nemzetközi Találkozója a legnagyobb éves IFSA rendezvény. Minden évben száz feletti erdészhallgató vesz rajta részt az egész világból. A szimpózium lehetőséget ad arra, hogy a hallgatók megosszák egymással ismereteiket, hazájuk érdekességeit, szakmai újításait, eközben közös szakmai programokon vesznek részt. Az idei találkozó központi témája az ember és erdő kapcsolata. A találkozó alatt az IFSA Általános Bizottsága megtartja éves közgyűlését, amely lehetőséget ad arra, hogy a küldöttek a teljes tagság előtt megfogalmazzák javaslataikat. Célunk, hogy a plenáris ülésen, az idei központi témához kapcsolódóan felszólaljunk a természetközeli erdőgazdálkodás témakörében. Szeretnénk hazánkat, egyetemünket képviselni ezen a rendezvényen, mint az IFSA soproni helyi csoportja, de a jelenlegi forrásaink sajnos túl szűkösek, és a találkozón való részvétellel járó költségek túl nagyok ahhoz, hogy támogatói segítség nélkül részt tudjunk venni az eseményen. Amennyiben az Önök társasága anyagi hozzájárulásával tudná részvételünket támogatni, kérjük, hogy az alábbi elérhetőségek bármelyikén szíveskedjenek jelezni számunkra ezt. Tisztelettel: Sopron IFSA Helyi Csoport Elérhetőség: Tel : +3670 204 1282, +3630 591 1877 e-mail: ifsa.nyme@gmail.com Képek a korábbi nemzetközi találkozókról: ifsa_4 ifsa_5 ifsa_1 ifsa_3 ifsa_2 (Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike