Székely vadászok találkoztak Marosszéken (+VIDEÓ)

Elmúlt hétvégén zajlott a III. Székelyföldi Vadásztalálkozó és Kiállítás. A rangos eseménynek idén a Marosszéki Közbirtokosság szovátai székhelye adott otthont.
Székely vadászok találkoztak Marosszéken (+VIDEÓ)
A délelőtti órákban az abonyi kürtegyüttes gyülekezőt fújt, ekkor vette kezdetét az ünnepi rituálé. Vadásztársulatok zászlait vonultatták fel, majd egy, a közelben lőtt szarvast is a színpad elé helyeztek, ezzel megadva a rituális tiszteletet a vadnak, hiszen a vad elejtése és halála nemcsak diadal, hanem gyász is. Felcsendült a magyar vadász himnusza is, majd Szováta város polgármesterének köszöntőbeszédére került sor. Ezt követte a Szent Hubertus mise, melyben kihangsúlyozták, hogy a vad Isten ajándéka, ezért úgy kell vele bánni, hogy a következő nemzedéknek is maradjon. Péter Ferenc polgármestert az esemény céljairól faggatta stábunk. A Marosszéki Közbirtokosság épületében kiállítások sorát tekinthették meg az érdeklődők. A trófeakiállításon rengeteg arany- és ezüstérmes trófea pompázott, a szarvasagancsok közül egy székelyvarsági és egy erdőszentgyörgyi vadász büszkélkedhetett 11 kilogramm fölöttivel, a legnagyobb medvebőröket pedig egy iszujkai és egy székelyberei vadász hozta. A látogatókat fegyverkiállítás is várta, ahol 17. századi flintát, 19. század eleji puskát is látni lehetett. Voltak vadászkések, távcsövek, vadászékszerek, szobrok, festmények, de ruházati darabokat is vásárolni lehetett. A vadásztalálkozónak az 1920-as évektől 1956-ig hagyománya volt, derült ki dr. Kelemen Attila parlamenti képviselő beszédéből, aki idén az esemény védnöke is volt.A délután folyamán kulturális programok várták az érdeklődőket, fellépett a Maros Művészegyüttes és a Mezőhavas együttes is, majd vadászkutyákat is bemutattak és értékeltek. A szombati napot vadászbállal zárták, vasárnap pedig újból kiállítással és térzenével várták a vendégeket a szervezők. (sovidek.hu) erdomezolike