Szakmai tanösvényt avattak a soproni Roth Gyula Emlékerdőben

Szeptember 26-án – Roth Gyula professzor születésnapján – átadták a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. és a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának kooperációjában a Roth Gyula Emlékerdőben megvalósított szakmai tanösvényt.
Szakmai tanösvényt avattak a soproni Roth Gyula Emlékerdőben
A délután 2 órakor kezdődött ünnepség résztvevőit Kiss József a TAEG Zrt. vezérigazgató helyettese és Ugron Ákos a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára köszöntötte, majd dr. habil. Frank Norbert egyetemi docens avatta fel a tanösvényt. dav Roth Gyula munkássága folyamán fontosnak tartotta, hogy minden egyes elméleti tézisének vizsgálja a gyakorlati alkalmazhatóságát, s ez vezette arra, hogy szinte számtalan kísérlete volt az ország teljes területén. A későbbi kutatásainak témakörei az erdőnevelés, természetes felújítás és a szálaló erdőgazdálkodás, melyekben európai hírnevet szerzett, s elismertséget vívott ki a magyar erdészeti kutató- és oktató szakemberek számára.Nevéhez fűződik a Roth-féle vonalas szálalóvágás. Ennek gyakorlati megvalósítása a Roth Gyula Emlékerdőként ismert tömb a Soproni-hegység magyarországi legnyugatibb részén. dav Roth professzor munkásságát és a szálaló erdőt bemutató létesítmény szalagját Kulcsárné Roth Matheae, Roth professzor unokája, Ugron Ákos helyettes államtitkár és dr. Lakatos Ferenc dékán vágták át. (emk.uni-sopron.hu) erdomezolike