Reinhoffer István és az Ugróiskola - A soproni Roth Gyula erdész diákja lett az év ifjú természetfotósa

A Magyar Természetfotósok Szövetsége november 7-én tartotta meg az Az év természetfotósa díjátadó ünnepséget és az ehhez kapcsolódó kiállítás megnyitóját a Magyar Természettudományi Múzeumban. Az év ifjú természetfotósa címet Reinhoffer István, a Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium erdész diákja nyerte el. A fiatal tehetséggel a Soproni Téma portál rövid interjút is készített.
Reinhoffer István és az Ugróiskola - A soproni Roth Gyula erdész diákja lett az év ifjú természetfotósa
– A képet Gemencen készítettem tavasszal. Két fotós barátommal, Fülöp Bálinttal és Horesnyik Ervinnel mentem egy egyhetes fotózásra. A szálláson kinéztem az ablakon, hogy esik-e még a hó, amikor megláttam a kerítésen játszó seregélyeket. Egyből csináltam pár képet, akkor még nem gondoltam, hogy egyikük lesz a győztes fotó. – Mikor kezdtél el fény­képezni? – 2010-től kezdve egyedül tapasztalom ki a fényképezés rejtelmeit, és még mindig tanulok új dolgokat. Amikor az időm engedi, a tanulás mellett szinte mindig kint vagyok fotózni. Ez nekem a kikapcsolódás, hogy a természetben lehetek, ahol egyedül vagyok. Nagylózson lakom, így gyakran járok a környék erdeibe fényképezni. Kedvenc témáim az állatok, de közel áll a szívemhez a tájkép és csillagok fotózása is. reinhoffer_istvan_ugroiskola – Mit gondolsz, mi a jó természetfotó és a sikeres természetfotós titka? – Szerintem a legfontosabb, hogy a nézőket megfogja a kép. Ha ránéz az ember, akkor a kép tudjon mesélni. Fontos a kompozíció, a színek, maga a téma. Egy jó természetfotós titka a türelem és a szerencse. Nagyon sok energiát kell a fotózásba belefektetni: ilyen a hajnali kelés, a késő esti hazaérés, de néha éjjel is kint vagyok csillagokat fotózni. Valamikor órákat is kell várni ahhoz, hogy történjen valami érdekes. Ez néha kicsit unalmas, de megéri, ha már egy jó kép született aznap. – Mi az a legegzotikusabb helyszín, ahova szeretnél eljutni fotózni? – Alaszka és Kanada, ami nagyon tetszik, az ott élő állatok és a nagy gleccserek a hegyi patakokkal. Afrika is nagyon vonz az ott élő nagyvadakkal, illetve ragadozókkal, amelyeket egyedi látásmódban szeretnék megfotózni. reinhoffer_istvan_1 – Tizenkettedikes vagy, mik a terveid? – A technikusi vizsga után szeretnék továbbtanulni erdőmérnöknek. Majd egy erdészetnél szeretnék elhelyezkedni, ahol a munkámmal együtt tudnám folytatni a fotózást.

A pályázatról

Reinhoffer István májusban nevezett Az év természetfotósa 2017 megmérettetésre. Ugróiskola című képével nyerte meg az ifjúsági kategóriát, de a kiállításra több fotóját is beválasztották, így a verseny összpontszáma alapján ő lett Az év ifjú természetfotósa. Érdekesség, hogy 2012-ben a Roth iskola tanárát, Nagy Csabát választották Az év természetfotósának, a következő évben pedig az unokája, Kurucz Ádám nyerte el Az év ifjú természetfotósa címet. (Soproni Téma, rothszki.hu) erdomezolike