Pro Silva Hungariae díjak - Erdészeket tüntettek ki az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából

Március 21-én a Zalaerdő Zrt. területén, Nagykanizsán adták át a Pro Silva Hungariae díjakat a szakma legkiválóbb képviselőinek. Az ünnepélyes rendezvényen összesen 29 személy vehetett át elismerést.
Pro Silva Hungariae díjak - Erdészeket tüntettek ki az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából

Pro Silva Hungariae díjat vehetett át

Bodor György Zalaerdő Zrt. nyugalmazott erdőgazdálkodási osztályvezető-főmérnök több mint három évtizeden át magas színvonalon végzett szakmai munkájáért, a csemete- és dísznövénytermelés, az erdővédelem és az erdőfelújítás területén kifejtett tevékenységéért, Dalvári Vince Gábor Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály mb. főosztályvezető az állami tulajdonban lévő erdészeti társaságokért végzett áldozatos és kiemelkedő színvonalú munkáért Halápi Nándor István Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium a „Kiss Ferenc Alapítvány az Erdészeti Oktatásért” nyugalmazott igazgatója, ügyvezető igazgatója több évtizeden keresztül a középfokú erdész szakemberképzés területén végzett közösségteremtő, oktató és vezetői munkájáért, alapítványi tevékenységéért, a Szegedi Szakképzési Napok szerezésében elért eredményeiért Keszi László MECSEKERDŐ Zrt. vezérigazgató az erdőművelés területén több mint négy évtizeden át végzett elkötelezett, itthon és külföldön is elismert szakmai és vezetői munkájáért, az erdeifenyő, valamint a makkvetéses tölgyfelújítások során elért eredményei, a tudományos kutatásokat, a szakember-utánpótlást segítő tevékenysége elismeréseként Kulcsár Zsolt Ihartű 2000 Kft. főerdőmester a természetszerű és fenntartható erdőgazdálkodásban végzett szakmai munkájáért, a magán-erdőgazdálkodással összefüggő jogalkotásban, az erdészeti támogatások hatékonyabb felhasználását elősegítő szerepvállalásáért Nagy László Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Lapok főszerkesztő az Erdészeti Lapok szerkesztésében, az erdőgazdálkodás történetének bemutatásában, és digitális kiterjesztésében, az erdészeti ismeretterjesztés és környezeti nevelésben, az erdőklíma alkalmazott kutatásában és az erdei turizmus információs hátterének bővítésében végzett tevékenységéért kezfogas_ferfi_no

Pro Silva Emlékplakettet vehetett át

Burián Endre MECSEKERDŐ Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi osztályvezető az erdőgazdálkodás területén több évtizeden át tanúsított elhivatott szakmai munkájáért, segítőkészségért, erkölcsi példamutatásért, az erdőgazdálkodói és természetvédelmi érdekek összehangolása terén kifejtett tevékenységéért, „Az év erdésze” verseny szervezése területén elért eredményeiért Hulják Péter ÉSZAKERDŐ Zrt. erdészeti igazgató a természetközeli erdőgazdálkodás gyakorlati módszereinek széleskörű alkalmazásáért, az erdőgazdálkodási és természetvédelmi érdekek összehangolásáért végzett magas szintű tevékenységéért Kovácsevics Pál Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatóság szakrendszeri referens erdészeti monitoring nemzetközi és hazai feladatainak ellátásában, az intézményi kommunikáció fejlesztésében, földalatti gombák gyűjtését szabályozó szakmai anyag kidolgozásában kifejtett tevékenységéért, a Fiatalok az Európai Erdőkben nemzetközi rendezvényeken végzett munkájáért Partos Kálmán MECSEKERDŐ Zrt. vadászati osztályvezető az átalakító-, szálaló üzemmódú erdőkezelés üzemi szintű bevezetésében végzett úttörő tevékenységért,a természetes erdődinamika és a folyamatos erdőborítás területén végzett kutatói munkájáért

Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át

Adorján Rita MECSEKERDŐ Zrt. erdészeti erdei iskola vezető az ország első Erdészeti Erdei Iskolájának vezetőjeként a természetismeret oktatásában, a környezeti nevelésben végzett kiváló tevékenységéért Borcsa-Bodolay János Ipoly Erdő Zrt. erdőgazdálkodási főmérnök a Börzsöny és a Cserhát erdőgazdálkodásában, az erdőművelési eljárások bevezetésében, az erdő és a vadgazdálkodás összhangjának megteremtésében végzett kiváló tevékenységért Duics Szabolcs KASZÓ Zrt. belső ellenőr az erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás, üdültetés és a közjólét területén végzett kiváló belső ellenőri munkájáért Éles Csaba MECSEKERDŐ Zrt. nyugalmazott erdőgondnok két és fél évtizede a Sellyei Erdészetben végzett fahasználati és értékesítési műszaki vezetőként végzett kiváló munkájáért, az erdőművelésben elért eredményeiért, Ernszt Tamás ZALAERDŐ Zrt. vadászati halászati előadő az új vadászerületek kialakítása, koordinálása, a ZALAERDŐ Zrt., mint az állami területek vagyonkezelője érdekvédelme során végzett munkája, és a vadászati törvény előkészítésével kapcsolatos tevékenységéért. Farkasné Erős Szilvia Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdészeti Osztály erdészeti szakügyintéző erdőfelújítási, erdőfenntartási, erdőtelepítési támogatási pályázatok kezelése, adatbázisok létrehozása és működtetése, másodfokú hatósági ügyek elbírálása területén végzett munkája elismeréseként Gór Lajos Északerdő Zrt. Keletbükki Erdészet kerületvezető erdész a bükkösök állománynevelése, a pusztuló fenyves állományok felújítása, a hó- és viharkárok elhárítása területén végzett munkája elismeréseként Horváth László KASZÓ Zrt. erdészeti osztályvezető az erdőművelésben az ún. öntözéses technológia bevezetésében, pályázatokban, az Év erdésze verseny szervezésében végzett kiváló tevékenységéért Király Béla Északerdő Zrt. kerületvezető erdész az erdő szolgálatában közel négy évtizeden át végzett munkájáért, az erdők közéleti hasznosítása területén elért eredményeiért, rendkívüli káresemények elhárítása során tanusított helytállásáért Kőhegyi Ernő Kisalföld Erdőgazdaság Zrt. Jánossomorjai Erdészet kerületvezető erdész négy évtizede az erdő- és vadgazdálkodásban, kiemelten a közjóléti erdőgazdálkodásban végzett kimagasló tevékenységéért, a Hanság Nagyerdei Oktatási Központ korszerűsítésében nyújtott munkájáért Mesterházi József Bakonyerdő Zrt. kerületvezető erdész, kerületvezető vadász a Balatoncsicsói erdészkerület területén négy évtizeden át végzett sikeres erdőfelújítási, vadgazdálkodási munkája, három évtizedes környezeti nevelői és erdei táborvezetői, programszervezői munkája elismeréseként Mlakár Péter Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi területfelügyelő a bükki őrkerület területén, az erdő, mint komplex életközösség megőrzése érdekében végzett kiemelkedő munkája, a fokozottan védett fajok monitorozása, megőrzése, a természetvédők és a vadgazdálkodók jó együttműködésének biztosítása, erdőtervezést segítő tevékenysége elismeréseként Nagy Péter Kisalföld Erdőgazdaság Zrt. Győri Erdészet kerületvezető erdész a Koroncói erdészkerület erdőinek felújításában, nevelésében, a természetvédelmi erdőgazdálkodásban végzett kiváló tevékenységéért Pállné Schubert Judit ZALAERDŐ Zrt. közgazdasági osztályvezető a ZALAERDŐ Zrt. és jogelődeinél számviteli-pénzügyi területen végzett több évtizedes kiemelkedő színvonalú munkájáért Pintér Beáta Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság erdészeti szaporítóanyag felügyelő az erdészeti szaporítóanyag-gazdálkodás területén három évtizede kifejtett kimagasló tevékenységéért Szívós Balázs Északerdő Zrt. Répáshutai Erdészeti Igazgatóság kerületvezető erdész a bükkösök állománynevelése, a pusztuló fenyves állományok felújítása, a hó- és viharkárok elhárítása területén végzett munkája elismeréseként Tóth Antal KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. kerületvezető erdész közel öt évtizeden át a Bugaci Erdészet kerületvezetőjeként végzett kiemelkedő munkája, az Alföldfásítási Múzeum gondnokaként jelenleg is aktív tevékenysége, saját élményeivel gazdagított tárlatvezetői munkássága elismeréseként Vereczkey Márton KASZÓ Zrt. kereskedelmi osztályvezető a kereskedelemben, az eredményes értékesítés elérésében, informatikai program fejlesztésében végzett kiváló tevékenységéért, Vincze Ferenc Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. Szanyi Erdészet kerületvezető erdész két és fél évtizede a Rábaközi Erdészet Szanyi Erdészetében végzett kiváló erdészeti munkájáért, erdei iskolai oktató tevékenységéért, közéleti szerepvállalásáért (Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu)