Auguszta napja
Az elmúlt hónapokban több önkéntes programot is szervezett a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a Peszéri-erdőben.
Immár harmadik alkalommal szervezte meg az igazgatóság az Erdőkezelési tábort augusztusban.; az első turnus résztvevői a Soproni Egyetemről, a MATE Szent István Campusáról és az E-misszió Természet-és Környezetvédelmi Egyesülettől érkeztek, míg a második turnusban a MATE Szent István és Georgikon Campusáról, a Soproni Egyetemről, illetve az Írottkő Natúrparkért Egyesület részéről voltak vendégeink.
A tábor során a különböző élőhelytípusokat bemutató terepi kirándulások mellett a résztvevők megismerhették az inváziós fásszárú növények eltávolításának lehetőségeit és azok gyakorlati megvalósításait. A táborozók ittlétük alatt a tevékenységükkel 114 embernapnyi munkával járultak hozzá a Peszéri-erdő természeti értékeinek megőrzéséhez – tájékoztat a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.
Az őszi időszak sem telt tétlenül, október 10-én és 22-én évadzáró magoncozásra vártuk a Peszéri-erdő megmentéséért tenni akaró önkénteseket. A program alapvető céljai voltak, hogy az invazív fafajok minél több egyedét távolítsuk el, és egyúttal kicseréljük a korábban szerzett tapasztalatainkat az ostorfa, stb. visszaszorításával kapcsolatban.
Az ősz színeiben pompázó Peszéri-erdőben a két nap alatt 37 önkéntes 7000 négyzetméternyi területet tisztított meg az inváziós növényektől.