Helén napja
A vadkár az ország több térségében szinte általánosan, más térségeiben lokálisan a mező- és erdőgazdálkodás egyik kiemelt hátráltató tényezőjévé vált. A NAK igyekszik ezen a helyzeten változtatni, többek között azzal, hogy az érintett gazdálkodók részére széles körű tájékoztatást, és különféle szolgáltatásokat biztosít a tábla-, valamint erdőrészlet szintű vadkár sikeres megelőzésére, a kárigények eredményes érvényesítésére.
A NAK első körben a tájékoztatásra helyezte a hangsúlyt, ennek érdekében került összeállításra a Vadkárkalauz kiadvány, valamint a falugazdászok által folyamatosan biztosított a személyes konzultáció lehetősége.
A felkészült falugazdászok minden vármegyében biztosítják az érintett területek felmérését, személyre szabott tájékoztatást adva a vadkármegelőzés jövőbeni lehetőségeiről, az aktuális vadkárigények célszerű rendezési útjairól.
A következő fázisban a sikeres igényérvényesítéshez formanyomtatványokat bocsájt ki a NAK a tagok részére mind a vadászatra jogosultakkal, mind pedig az érintett hatóságokkal történő kapcsolatfelvételhez. A falugazdászok készséggel segítik a gazdálkodókat ezen nyomtatványok közös kitöltésében.
Előfordulhat, hogy mind a föld használója, mind pedig a vadászatra jogosult olyan jellegű vagy mértékű vadkárral találkozik, melyre az általános vadkármegelőzési módszerek nem elégségesek. Ebben az esetben, igény esetén a gazdálkodók részére a NAK segítséget nyújt a vadászati hatóság irányába történő állományszabályozó vadászat kezdeményezésének bejelentésében. A vadászati hatóság által kiadott engedély segítséget jelenthet a vadászatra jogosult részére, annak érdekében, hogy a kárt okozó vadfaj létszámát szabályozhassa, annak vadászati idényén kívüli időszakban is.
További újdonság, hogy kísérleti jelleggel, első körben Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Győr-Moson-Sopron és Tolna vármegyékben portfólióját bővítve a NAK új szolgáltatás indít. A falugazdászoknál a tagok a tájékoztatás mellett kezdeményezhetik a kamara mediátori szolgáltatását, ami a köztük és a vadászatra jogosultak között zajló egyeztetés közvetlen és tevékeny segítése a kamara által biztosított szakértő által. A cél, hogy az ügyfelek és a vadászatra jogosultak gyorsan, hatékonyan, a nem szükségszerűen felmerülő költségek mellőzésével mindkét fél kölcsönös megelégedését szolgáló egyezséget köthessenek a vadkár rendezésében. Amennyiben a projekttől pozitív eredmények érkeznek törekszünk az országos szintű lefedettség jövőbeni biztosítására.
A tervek között szerepel, hogy kamarai közreműködési lehetőségek köre később még bővülhet.