Megállíthatatlannak tűnik a falopás - ez már nem csak tűzifaügy

A Pincehely és Tiszabő környéki falopások gyakorlatáról nyilatkozott a rendőség és az erdészet a Hajnal-táj szerdai adásában.
Megállíthatatlannak tűnik a falopás - ez már nem csak tűzifaügy
Az illegális fakivágással milliós károkat okoznak a tolvajok magánszemélyeknek és az erdőgazdaságoknak is. Úgy tűnik, hogy a folyamat megállíthatatlan. Most egy elkövetőt sikerült megtalálni, de ez ritkaságnak számít. Az elmúlt év áprilisában egy egész erdő tűnt el Tiszabő térségében, a komoly értékű tölgyállományt helybéliek vágták ki. A környéken az előző évben történt száz falopás után nyolc elkövetőt tudtak felelősségre vonni. Nagyobb szerencséje volt a paksi rendőröknek, amikor egy pusztahencsei fiatalembert fogtak el, aki fát lopott a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. erdejéből. Huszti Gábor, a Tolna megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Hajnal-táj szerdai adásában elmondta, a paksi rendőrük a helyszíni nyomok alapján egy pusztahencsei házhoz jutottak, amelynek udvarán frissen vágott fából épült ólakat találtak. A címen lakó 18 éves fiatalember beismerte a lopást, és elmondta, hogy már 2013 őszén is hozott az állami erdőgazdaság területéről fát. Fatolvajok - Hajnal-táj Sipos Péter, a Gyulaj Zrt-hez tartozó pincehelyi erdészet erdőművelési és fahasználati műszaki vezetője a Kossuth Rádió műsorában az elmúlt tíz-tizenöt évben folyamatosan lopják a területükről a fákat. Ennek következménye, hogy több helyen a 10-15 centiméter átmérőjű fák helyett csak kettő-öt éves sarjakat találni. Hozzátette: a környélbeli tolvajok számára az akác a legértékesebb, más fafajok példányait kevésbé érdeklik őket. A fatolvajok barbár módon vágják ki a fákat, gyakori, hogy térdmagasságig érő csonkokat hagynak maguk után, a fákat egymásra döntögetik. Sipos Péter elmondta, bár a bűnözők sokszor teliholdas éjszakákon mennek lopni – amikor este is jól lehet látni –, de a nap bármely más szakában is feltűnhetnek. Ha megzavarja őket valaki, akkor eldobják a fűrészeiket, gyorsan arrébb mennek húsz méterrel, és azt mondják, ők csak sétálgattak, gombát szedtek, a fát pedig valaki más vágta ki korábban. Az erdészeti munkatárs szerint a tolvajok nagy része alapvetően nem saját otthonának fűtésére lopja a fát, hanem eladásra, amit vagy maguk bonyolítanak vagy orgazdák. Utóbbiak házhoz mennek az értékesebb, vastagabb tődarabokért, a koronarésszel pedig a tolvaj a kályháját táplálja – tette hozzá a pincehelyi erdészet műszaki vezetője. (hirado.hu) erdomezolike