MATE: új kampusz jön létre Szarvason
Egymilliárd forintos fejlesztést és új kampuszt tervez 2022 végéig Szarvason a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) - tájékoztatta az intézmény szerdán az MTI-t.
Az egyetem agronómiai, biológiai, ökológiai, talajtani és környezettudományi képzéseket indít Szarvason, emellett biztosítják a tudományos kutatásokban való részvételt és a kutatás-fejlesztést - idézték közleményben Gyuricza Csaba rektort.
A szarvasi Halászati Kutatóintézet a MATE-n tanulók gyakorlati és halászati, valamint öntözési kutatási képzőhelye lesz, ott valósul majd meg a fejlesztés.
Dankó Béla (Fidesz) országgyűlési képviselő a közlemény szerint kiemelte: a természeti feltételek változásai miatt eredményes mezőgazdálkodás ma már nem valósítható meg öntözés nélkül. Szarvason pedig több évtizedes hagyományai vannak az öntözéses gazdálkodás kutatásának és oktatásának. A politikus hozzátette: jelentősen megnőtt Békés megyében a fiatalok igénye a helyben elérhető felsőfokú képzések iránt.
A fejlesztés hozzájárulhat Szarvas verseny- és népességmegtartó képességének növeléséhez is - olvasható a közleményben.
A MATE Szarvason idén szeptemberben mezőgazdasági mérnök alapképzést indított levelező formában. A szakirányú továbbképzések közül öntözési szakmérnöki, környezetvédelmi és vetőmag-gazdálkodási szakmérnöki képzés érhető el. Keresztféléves eljárásban mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnöki mesterképzés indul majd levelező munkarendben - írták.
(MTI)