Helén napja
A Nébih laboratóriuma veszettséget állapított meg egy kutyával verekedő rókánál Szabolcs-Szatmár Bereg vármegyében. A közlemény szerint a betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be.
Szeptember 6-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Magosliget községben egy róka és egy kutya összeverekedett, a dulakodás során elhullott rókánál a laboratórium igazolta a veszettséget - tájékoztat a Nébih. Az esetről, és annak részleteiről azonnal értesítették a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot (NNGYK), valamint az Európai Uniót és az Állategészségügyi Világszervezetet (WOAH) is.
Az eset egy olyan vadgazdálkodási egység területén történt, ahol számos járványügyi intézkedés – többek között fokozott felügyelet - elrendelését kezdeményezte a hatóság, ugyanis már tavaly ősszel veszett róka és veszett kóbor kutya egyedeket észleltek a térségben. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében elrendelt intézkedéseket a Nébih mindaddig fenntartja, amíg a járványügyi helyzet azt szükségessé teszi.
A tavalyi négy igazolt veszettségeset után, idén ez már a második eset. A szakemberek véleménye szerint a betegség bejutása természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása által történt, mivel valamennyi eset az ukrán határtól számított 10 kilométeren belül volt. Ukrajna állategészségügyi hatósága a háború miatt, 2022-ben nem tudta végrehajtani a rókaállomány immunizálási programját, így az ukrán határ menti térségben a korábbinál magasabb a járványügyi kockázat.
Fontos tudni, hogy a veszettséggel megfertőződött, idegrendszeri tüneteket mutató, rendellenesen viselkedő vadállatok nagy távolságokat is megtehetnek, valamint a fertőzést továbbadhatják. A vírus az emberre is veszélyes, ezért a veszettség elleni védekezés a házi- és vadállatokban az emberi megbetegedések megelőzését is szolgálja.