2025. október 25. szombat,
Bianka napja
Bianka napja
Az OEE a változó igények közepette is élen jár a szakmai ismeretterjesztésben: honlapokat, applikációkat és közösségi média oldalakat hozott létre, amelyeken keresztül évente több millió emberhez jutnak el az erdők fenntartásával kapcsolatos üzenetek. Emellett az egyesület működteti a Wagner Károly Alapítványt, amely az írott erdészeti emlékek, a szakmai örökség megőrzéséért és közreadásáért dolgozik – mondta az államtitkár.
Zambó Péter bejelentette, hogy az Agrárminisztérium a jövőben is támogatja az erdészeti tudásátadás különböző programjait. Gondoskodnak új szakmai anyagok készítéséről, köztük a szakközépiskolai tananyag fejlesztéséről és elektronikus formában történő megjelentetéséről. Továbbra is fontosnak tartják az Erdészeti Lapok határon túli terjesztését, amellyel az ágazati jelentőségén túlmutatva segítik a magyar szaknyelv megőrzését. Emellett az Ember az Erdőért Alapítvány szakiskolák tanulmányi versenyeinek és tanulmányútjainak támogatására hirdet pályázatot” – fogalmazott a földügyekért felelős államtitkár.
Az alapítvány digitalizálási programját 2010-2015 között az Erdészeti Lapok 150 évfolyamából és az Erdészettörténeti Közlemények 100 kötetéből létrehozott adatbázis alapozta meg. Az agrártárca támogatásának köszönhetően az elmúlt három évben elkészült a Wagner Károly Digitális Szakkönyvtár, ami az Erdészeti Szakkönyvtár legértékesebb dokumentumait, összesen mintegy 500 kötet szkenneléséből származó 100 ezer oldalnyi szabadon kereshető anyagot tartalmaz. A digitális gyűjtemény az alábbi linken érhető el: https://www.oee.hu/Wagner-Karoly-Erdeszeti-Digitalis-Szakkonyvtar
(Országos Erdészeti Egyesület/AM Sajtóiroda)