Idén végre nem maradt el a különleges vadhajtás Szeged belvárosában

Két osztály kilencedikes és két osztály tizedikes, állatnak öltözött diákot hajtottak végig kedden a szegedi Kárász utcán a Klauzál térig a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum felsőbb évfolyamos tanulói, hogy a régi erdészhagyománynak megfelelően így fogadják őket az erdészközösség tagjává. A Délmagyar.hu beszámolója.
Idén végre nem maradt el a különleges vadhajtás Szeged belvárosában
A ceremónia előtt Máhig József igazgató elmondta, tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt az avatás, ezért az idei rendkívüli, mert a 49 kilencedikes és az 50 tizedikest egyszerre avatják, a keresztapai feladatokat a tizenegy-tizenkettedikesek látták el. – Ez az iskolánkkal egyidős hagyomány, amit 30 éve kezdtünk mederbe terelni, szervezett formában megrendezni. Ezt megelőzi egy, az iskolai tornateremben megtartott játékos vetélkedő – magyarázta. A hagyományoknak megfelelően a kürtösök köszöntőt fújtak, három diák a vadászat szabályairól beszélt, majd elkezdődött a hajtás. Mivel két-két, állatbőrbe öltözött osztályt is meg kellett hajtani, a ceremónia végén két teríték is készült. – A közösségépítés mellett az a célunk, hogy megmutassuk, mi is ebben a városban vagyunk, szerves része vagyunk annak, valamit a város oktatási palettáján mi vagyunk a zöld szín – tette hozzá Máhig József. kiss_ferenc_vadhajtas_2 kiss_ferenc_vadhajtas_3 kiss_ferenc_vadhajtas_1 kiss_ferenc_vadhajtas_4 kiss_ferenc_vadhajtas_5 kiss_ferenc_vadhajtas_6 (Delmagyar.hu)