Hamarosan megjelenik a körzeti erdőtervekhez szükséges rendelet

Hamarosan megjelenik a körzeti erdőtervekhez szükséges rendelet, miután lezárul az érintett erdők felmérése - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI érdeklődésére.
Hamarosan megjelenik a körzeti erdőtervekhez szükséges rendelet
A fenntartható, és a közérdekkel összhangban álló erdőgazdálkodás kereteit a 10 évre szóló körzeti erdőtervek határozzák meg. Az erdészeti hatóság évente az ország egytizedén - az idén 15 erdőtervezési körzetben, közel 200 000 hektárnyi erdőterületen - méri fel az erdők állapotát, és határozza meg az erdőgazdálkodók következő időszakra szóló haszonvételi lehetőségeit, illetve erdőfenntartási feladatait. Az erdők egy része kiemelten fontos természetvédelmi területeket, illetve turisztikai térségeket is érint, mint például a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Bükki Nemzeti Park, a Fertő-Hanság Nemzeti Park, valamint a Közép-Tiszai Tájvédelmi körzet, Boronka-melléki Tájvédelmi körzet, Nyugat-Mecsek Tájvédelmi körzet - olvasható a tájékoztatóban. A szaktárca szerint fontos, hogy a körzeti erdőtervezés során az erdőgazdálkodásra vonatkozó általános szabályok mellett az erdőkhöz kötődő minden egyéb közérdekű szempontot, valamint a helyi érdekeket is megfelelően figyelembe vegyék. Ezeket erdőtervezési alapelvekként miniszteri rendeletben határozzák meg. A szabályozás tartalmazza egyebek mellett az erdők felújítására, nevelésére, védelmére, valamint a fakitermelésre vonatkozó különleges előírásokat, amelyeket az erdők sokféle funkciójának összehangolásával határoznak meg. Más követelményeket fogalmaznak meg például az őshonos tölgyerdők kezelésére, és mást a telepített akácosokra; de különbséget tesznek a védett, vagy védelmi célokat szolgáló erdők, a parkerdők és az elsősorban gazdasági célokat szolgáló erdők között is. A jogszabályt az erdészeti hatóság készíti elő, a hatóság a körzeti erdőtervezést megelőző időszakban az érintett erdőgazdálkodók és hatóságok, valamint az önkormányzatok, az érintett civil szervezetek, továbbá a helyi lakosság bevonásával egyeztető tárgyalásokat tart, majd az elhangzottak alapján a jogalkotási javaslatait felterjeszti az erdőgazdálkodásért felelős miniszternek.hatóság készíti elő, a hatóság a körzeti erdőtervezést megelőző időszakban az érintett erdőgazdálkodók és hatóságok, valamint az önkormányzatok, az érintett civil szervezetek, továbbá a helyi lakosság bevonásával egyeztető tárgyalásokat tart, majd az elhangzottak alapján a jogalkotási javaslatait felterjeszti az erdőgazdálkodásért felelős miniszternek. (MTI) erdomezolike