Zéno napja
Hagyományos időpontban, augusztus utolsó szombatján, és hagyományos észak-magyarországi helyszínen, Bükkzsércen, ráadásul előreláthatóan a hagyományos kánikulával tér vissza a nyári szünetet követően a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság. Az utolsó regionális fordulóból újabb öt csapat jut tovább a szeptember 2-i, soponyai döntőbe, az utolsó helyekért tehát nagy csata várható.
A rendre kiválóan szereplő, mind helyi, mind országos szinten győzelemre képes Északerdő csapat ezúttal is nagy reményekkel vág neki a megmérettetésnek, ahogy az Egererdő gárdája is az élen végezne a rangos versenyen.
A négyfős csapatok ezúttal is két versenyszámban mutathatják meg tudásukat. A szerelés mellett egymásra fűzve kell majd dönteniük, kombinált vágást elvégezniük, gallyazniuk, darabolniuk, hasítaniuk és sarangolniuk.
Fotó: Gribek Tímea
Izgalmakban nem lesz hiány, és ezúttal sem csak az a kérdés, hogy melyik gárda a legügyesebb és a legfelkészültebb, hanem az is, hogy milyen fát húznak. Legutóbb például meglepően vastag rönkökkel néztek farkasszemet a versenyzők, amik viszont rendre jól hasadtak. Arra, hogy milyenek lesznek a „hasítanivalók”, szombatig várni kell.
Augusztus 26-án tehát összeáll az országos döntő teljes mezőnye, méghozzá olyan csapatokkal egészülhet majd ki a 30-as lista, mint a korábban említett északerdős gárda.
A versenysorozat egyébként április 22-én, Ásotthalmon kezdődött, ahonnan a Gemenc Zrt., a KASZÓ Zrt.-Dél-Alföld Stil Kft., a NEFAG Legények, a Szentesi Fakopáncsok és a Nyírerdő Zrt.-Mopi Trade Kft. jutott tovább.
A május 6-i, orfűi regionális versenyen az első öt helyen a Mecsekerdő Zrt. - Ritrovi Kft., a Zalaerdő Zrt. Bánokszentgyörgyi Erdészete, a Barcsi tűzoltók, a Szántódi Fakopáncsok és a Biokom Zrt. zárt, így velük is találkozhatunk Soponyán.
Fotó: Gribek Tímea
Sopronból a Hanyi Hódok, a Roth Diákok, a Németbányai Fanyűvők - Bakonyerdő Zrt., a Tűzoltóság Móvár, illetve a Lumberjack – Silvánus 2001 Kft. – S.I.S. Kft. jutott tovább, míg Gödöllőről a Bajna II. Vérteserdő Zrt. - Alba Berkenye Kft., a Pilisi Parkerdő Zrt. - Valkói Erdészet, a Pilisi Parkerdő Ráckeve, az Amindenfáját, valamint a Rob Tree Alpin négyese.
Az utolsó, eddig lezajlott regionális forduló, a keszegi megmérettetés ötöse pedig a Bakonyi Bogvágó Banda, a Kóspallagi Favágók - Királyréti Erdészet, a Berceli Tűzoltók, a Keszegi vegyes Csapat és a Buszosok gárdája lett.
De mi lesz a végleges lista? Mely csapatok jutnak tovább Bükkzsércről a szeptember 2-i soponyai döntöbe?
Az Bükkzsércen derül ki augusztus 26-án.
Milyen eredmények születtek az idei regionális fordulókon? Mutatjuk!