Felére csökkentenék a magyarországi szarvas- és vaddisznóállományt

A 2018. július 3-i Magyar Közlönyben megjelentek a vadgazdálkodási tájegységek vadgazdálkodási terveiről szóló rendeletek. A Dél-dunántúli, a Duna–Tisza közi, az Észak-dunántúli, a Tiszántúli és az Északi hegy- és dombvidéki Vadgazdálkodási Táj vadgazdálkodási terveiről szóló rendelet megjelenésével – az OMVK szerint – megindulhat a húsz évre szóló vadgazdálkodási üzemtervezés.
Felére csökkentenék a magyarországi szarvas- és vaddisznóállományt
Néhány napja Győrffy Balázs, a NAK elnöke egy somogyi eseményen elmondta, még 2013-ban az akkori Vidékfejlesztési Minisztérium az Országos Vadgazdálkodási Adattárat bízta meg az állománycsökkentési javaslatok kidolgozásával, és Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetének bevonásával elkészült a tízéves nagyvadlétszám-apasztási program, amely elsősorban a legnagyobb problémát okozó vadfajokra (a vaddisznó, a gímszarvasra és lokálisan a dámszarvasra) fókuszál. Megjegyezte, ezt a programot beépítették a tájegységi vadgazdálkodási tervekbe, amely mintegy 40-50 százalékos létszámapasztást ír elő. gimszarvas_gemenc A megjelent rendeletben közreadott előírások valóban jelentős csökkentést irányoznak elő. Az egyes tájegységekre vonatkozóan az alábbi adatokat tartalmazzák a rendeletek: a vad élőhelyének általános jellemzése, az egyes vadfajok állományának leírása; a vadállomány-szabályozás irányelvei, az egyes vadfajok szerint fenntartandó legkisebb vadlétszám (törzsállomány), valamint az élőhelyet még nem veszélyeztető legmagasabb vadlétszám; a tájegységi trófeabírálat irányelvei; a védett természeti területen a természet- és tájvédelmi előírások; a hosszú távú természetvédelmi célok. A tájegységi vadgazdálkodási tervekre alapozva a vadászatra jogosultak megkezdhetik a vadgazdálkodási üzemterveik összeállítását és jóváhagyatását. (nak.hu)