Ferenc napja
Egészen meghökkentő kutatással állt elő egy belga kutatócsoport, melyben azt taglalják, hogy miként tudná a fa leváltani a vegyiparban a mai napig széles körben használt kőolajat. Az ötlet elsőre furcsának tűnik, de a tudósok szerint a dolog nemcsak megvalósítható, hanem költséghatékonyabb és kevésbé környezetszennyező is a jelenlegi megoldásoknál – írja az EurekAlert.
A Sicence szaklapban közzétett tanulmányban a belga tudósok egy korábbi kutatásukat vitték tovább, melyben leírták, hogy miként lehet a fából olyan vegyi anyagokat kinyerni, amiket aztán egy sor termék előállításánál fel lehet használni. A folyamatot azóta tovább tökéletesítették, emellett pedig azt is kiszámolták, hogy bár jelenleg a kőolaj olcsóbb, mint a megújuló anyagok,
Ahhoz, hogy a fából vegyi anyagokat nyerjünk ki, ki kell választani belőle a lignint, vagyis a faanyagot. A folyamat során keletkező papírpépet bioüzemanyagok készítéséhez, vagy szigetelőként is lehet felhasználni, a ligninből pedig előbb olajat kell készíteni, amiből aztán a kőolajhoz hasonlóan további feldolgozással fenolt, propilént és tintaösszetevőket is elő lehet állítani. A lignint ilyen módon a műanyagok alkotóelemeként is fel lehet használni, és abban is előnyt élvez, hogy az ebből létrehozott vegyi anyagok kevésbé károsak az emberre, mint a petróleumból készülők.
A papíriparban a ligninre általában melléktermékként gondolnak, ezért jellemzően el szokták égetni, pedig a kőolajhoz hasonlóan ennek is egy sor felhasználási módja van, ha megfelelően választják ki, és aztán megfelelően is dolgozzák fel – mondta a kutatásban résztvevő Bert Sels, aki azt is hozzátette, hogy a kutatás során egyértelműen bebizonyosodott, hogy hosszú távon jövedelmező is lehet a folyamat. A fakitermelés is fenntartható, hogyha okosan menedzseljük az erdőket, ráadásul a papíripar folyamatos zsugorodása miatt Európában jelenleg felesleg is van ipari felhasználásra szánt fából. Az így készült termékeknek a szén-dioxid-kibocsátása is alacsonyabb lenne, sőt, a fákhoz hasonlóan meg is tudják kötni a szén-dioxidot. A kutatócsoport következő célja az, hogy bebizonyítsák, hogy nagyobb skálán is fenntartható a gyártási folyamat, előbb-utóbb pedig egy biofinomítót nyitnának Belgiumban.
(Index)