Erdővédelmi újdonságok 2016-ban

Régóta tudjuk, de szinte napról-napra újabb és újabb adatok támasztják alá azt, hogy a magyar erdők egészségi állapotát meghatározó módon és mértékben befolyásolja az időjárás. Ez pedig az utóbbi öt évben sem nagyon kényeztetett el bennünket. Az ötből három (2012, 2013 és 2015) erősen aszályos volt, kettő (2014 és 2016) némileg kedvezőbb. Így aztán a 2016-os év hozott jót és rosszat is. Jelen írásunkban, a teljesség igénye nélkül néhány, a 2016 évre jellemző erdővédelmi hírt ismertetünk.

h i r d e t é s

A gyapjaslepke „naptár szerint esedékes” tömegszaporodása idén is elmaradt, holott a 2003-2006-os tömegszaporodás óta eltelt idő, illetve az utóbbi néhány év időjárása alapján joggal várhattuk volna. A kellemes csalódást minden bizonnyal az Entomophaga maimaiga nevű rovarpatogén gombának köszönhetjük, amit először 2013-ban észleltünk Magyarországon. Rövid ismertető található róla a Növényvédelem 2014. júniusi, illetve az Erdészeti Lapok 2014. októberi számában. A külföldi tapasztalatok, (USA, Bulgária, Szerbia) arra utalnak, hogy ez a gomba hosszabb távon is jelentős mértékben képes a gyapjaslepke populációit szabályozni, azaz a gyapjaslepke akár veszíthet is eddigi kiemelkedő jelentőségéből (erre azonban egyelőre még ne vegyünk mérget). Az éremnek azonban általában két oldala van. Nem zárható ki ugyanis, hogy a kórokozó gomba által esetlegesen „lenyomott” gyapjaslepke, mint domináns lombrágó helyét átveszi valamely más lombfogyasztó rovar (lepkehernyó, levéldarázs lárva, stb.), azaz az országos kiterjedésű látványos tarrágásokat esetleg nem a megszokott gyapjaslepke, hanem valamely más rovarfaj fogja elkövetni. Így nem lehetetlen, hogy a gyapjaslepke eddigi birodalmában egy váratlan „hatalomátvételnek” lehetünk majd tanúi a jövőben. A nyár gyapjaslepke (Leucoma salicis) az ország több megyéjében (Baranya, Békés, Somogy), elsősorban útszéli nyárfasorokon lépett fel tömegesen. Hazánkban egy- és kétnemzedékes populációi egyaránt ismertek. A déli országrészben a két nemzedék, északabbra az egy nemzedék a jellemző. Valószínű, hogy kedvező időjárási viszonyok mellett északabbi területeken is kifejlődhet a két nemzedék. Kártétele messziről felismerhető. A hernyók általában a koronában alulról felfelé haladva fogyasztják el a leveleket. [caption id="attachment_47898" align="aligncenter" width="449"]

A nyár gyapjaslepke (Leucoma salicis) tipikus, alulról induló lombrágása és fiatal hernyói[/caption] A gyapottok bagolylepke (Helicoverpa armigera) – ahogy magyar neve is utal rá – trópusi-szubtrópusi vándorlepke. 1986-ot megelőzően az Erdészeti Fénycsapda Hálózat húsznál több csapdája, közel negyed évszázad alatt (1962-1985) mindösszesen négy (!!!) példányát fogta. 1986. után azonban egyre több csapdában, folyamatosan növekvő egyedszámban tűnt fel. [caption id="attachment_47897" align="aligncenter" width="600"]

A gyapottok bagolylepke (Helicoverpa armigera) változatos színezetű hernyói[/caption] Rendkívül polifág faj, változatos színezetű hernyói elsősorban szántóföldi kártevőként ismertek (napraforgó, paprika paradicsom, stb.), de pl. almásokban is károkat okozhatnak (a hernyó belerág a termésbe). Mindezeken túl a nyár második felében egyre gyakrabban rágják fiatal akácosok, nyárasok, sőt tölgyesek lombozatát is. Népességének változása rendkívül szorosan függ az időjárási viszonyoktól. Meleg, aszályos nyarakon akár 3 nemzedéke is kifejlődhet, és kifejezetten tömegesen jelenik meg. Amíg az 1980-as évek végén, az 1990-es években jellemzően a nyár második felében jelentek meg első egyedei, napjainkban a fénycsapdák már egyre korábban (egyes években már májusban) fogják. Ez azt jelentheti, hogy több nemzedéke is kifejlődhet, és népessége már korábban a kártételi szint fölé növekedhet. Egyes években bábjai sikeresen át is telelhetnek. Alig 30 év, gyakori aszályaival és enyhe teleivel elég volt ahhoz, hogy az egykoron ritka vándorlepke rendszeres, komoly kártevővé váljon. [caption id="attachment_47896" align="aligncenter" width="600"]

A fésűs fenyődarázs (Diprion pini) hímje[/caption] 2016-ban alföldi fenyvesekben többfelé (Bugac, Debrecen környéke) tömegesen lépett fel a fésűs fenyődarázs (Diprion pini). A faj (és a család is – Diprionidae) nevét a hímek látványos, fésűs csápjáról kapta. Kétnemzedékes, ellentétben a talán közismertebb és jelentősebbnek tartott, egynemzedékes fenyőrontó darázzsal (Neodiprion sertifer). Fiatal álhernyói a tűknek csak gerincét rágják, így azok megszáradva és összepöndörödve az ágakon maradnak. Az idősebb lárvák már az egész tűlevelet elfogyasztják. Az őszi nemzedék báb alakban, a talajban telel. Az erős rágás miatt a fenyők jelentős lombvesztést szenvedhetnek el, de rendszerint a következő évben kihajtanak. A legnagyobb kiterjedésű kártétel a Nyírerdő Debreceni Erdészetének területén következett be. Tetézi a bajt, hogy a megtámadott területeken a fenyődarázs kártétel mellett idősebb erdeifenyő állományokban xilofág rovarok támadása illetve gombafertőzés hatására is vörösödnek, elhalnak a tűk. Az idősebb tűlevelek vörösödését a Dothistroma septosporum gomba idézte elő. Ez a faj leginkább feketefenyőn fordul elő, de az erdeifenyőt is képes fertőzni. Elsősorban a korábbi évjáratok tűit támadja. A fertőzött tűk nyár végére megvörösödnek, elhalnak, és november közepére az erős szeleknek köszönhetően lehullanak a fákról. A Dothistroma kiterjedtebb fertőzéséhez csapadékos nyári időszak szükséges. Idén az időjárási viszonyok kedveztek a kórokozó számára, így a kártétele országszerte jelentkezett feketefenyő állományokban, parkok fáin. A gomba fertőzése májustól július végéig tart, lappangási ideje viszonylag hosszú, az első tünetek megjelenésére szeptember végén, októberben számíthatunk. A kórokozó tünetei jellegzetesek, rendszerint vörös harántsávok jelennek meg a tűlevelek elhalt részein. Ezekben a sávokban bukkannak a felszínre a gomba termőtestei. A gombafertőzés következtében az idősebb évjárat tűi teljes egészében elhalnak, míg az új tűlevelek - amelyek fertőzése később következik be - csak részlegesen halnak el, a csúcsi résztől kiindulva a tűhüvely felé. Száraz, aszályos években gyakorlatilag nem találkozunk friss tünetekkel. A rovarrágás és a gombafertőzés együttes hatására az állományok jelentősen kiritkultak, a jövő évi egészségi állapotuk bizonytalan. A 2016-os év hazai erdővédelmi meglepetését kétséget kizáróan a tölgy csipkéspoloska (Corythucha arcuata) szolgáltatta. Az amerikai származású rovar Magyarországon 2013 óta ismert (szintén az Erdészeti Lapok 2014. októberi, illetve a Növényvédelem 2013. júliusi számában olvashatunk róla). Elterjedését folyamatosan nyomon követtük. 2014-ben és 2015-ben is feltűnt néhány újabb helyszínen, de sehol sem volt tömeges. Ez megerősíteni látszott azokat az olaszországi véleményeket (Európában Olaszországban észlelték először), miszerint tömeges elszaporodása valószínűtlen. A bomba idén robbant. Az évente akár 3 nemzedékkel is szaporodó faj az év folyamán ütemesen terjeszkedni kezdett, az ősz végére már a Duna vonalát is átlépte. Passzív módon rendkívül jól terjed (terjeszthető), személygépkocsik, teherautók egészen nagy távolságokra is elhurcolhatják az aprócska rovart. A Dunáról keletre pedig már szinte mindenütt megtalálható. Délkelet-Magyarországon, a Tiszakürti és a Szarvasi Arborétumban, különösen pedig Gyula környékén, Pósteleken és a Mályvádi erdőben kifejezetten tömeges volt. A megtámadott fák őszi levelei nem színeződnek el a szokott módon, hanem márványosodnak, elszürkülnek. [caption id="attachment_47895" align="aligncenter" width="600"]

A tölgy csipkéspoloska (Corythucha arcuata) állomány szintű kártétele a Mályvádi erdőben[/caption] Ez a jellegzetes elszíneződés hasonló a városi platánokon már régóta, szinte mindenütt látható kárképhez. A gyors siker oka viszonylag könnyen megfejthető. A kifejlett poloskák a kéreg alatt, illetve más védett helyeken telelnek. [caption id="attachment_47894" align="aligncenter" width="600"]

Kéreg alatt csoportosan telelő tölgy csipkéspoloskák[/caption] A telelési mortalitás a népesség egyik legfőbb szabályzója. Hideg teleken nagy a veszteség, enyhe teleken pedig kicsi. Szarvason és a Gyula környékén is az utóbbi három tél szokatlanul enyhe volt. A decembertől márciusig tartó időszak (nagyjából ez a poloska telelési időszaka) napi minimum hőmérsékleteinek átlaga Szarvason mindhárom utóbbi télen 0 Co felett volt, Gyulán 2014/15-ben -0,3 Co, a többi évben fagypont feletti, azaz 3-4 Co-kal melegebb a megszokottnál. Jó példa ez arra, hogy a szinte fagymentes, enyhe telek milyen gyorsan „naggyá tehetnek” egy-egy idegenhonos rovarfajt is. Valószínűleg a faj ütemes terjeszkedése 2017-ben is folytatódni fog, és a jövőben sem zárhatók ki az ideihez hasonló látványos tömegszaporodásai. A legújabb vizsgálatok szerint a 2016/2017-es, viszonylag kemény tél nem okozott jelentős telelési mortalitást. Április végén az ország több területén jelentős kései fagykárok mutatkoztak. Ezek mintegy 90%-a fiatalosokban és kb. 10%-a idősebb állományokban következett be. Összesen több mint 49000 ha-ról jeleztek fagykárokat az ország erdőterületeiről.A viszonylag csapadékos tavasz és nyár segítette az elveszett lombozat kompenzálását. [caption id="attachment_47893" align="aligncenter" width="600"]

Áprilisi fagykár középkorú cseresben[/caption] Csóka Gy.; Koltay A.; Csepelényi M.; Szőcs L. és Hirka A. 2016. Erdővédelmi aktualitások 2016-ban. Erdészeti Lapok, 151(12): 420-422. cikk alapján. Az írás a Hirka Anikó szerkesztésében megjelent “A 2016. évi biotikus és abiotikus erdőgazdasági károk, valamint a 2017-ben várható károsítások ” című kiadványból származik, amely IDE kattintva letölthető.