Erdészeti gépekkel és az állami erdőkkel ismerkedtek a szőcsénypusztai erdész tanulók

Az új szakképzési törvény szellemében a lehető leggyorsabban elkezdtük oktatásunk közelítését a gyakorlathoz. Ennek fontos része az elméleti ismeretek megszerzésén túl a szakmai alapozás, ahol a tanulók megismerhetik a gyakorlatban folyó munkát, az ott alkalmazott technikát, valamint a munkavállalók elvárásait a leendő munkavállalókkal szemben - olvasható a Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium hivatalos honlapján.
Erdészeti gépekkel és az állami erdőkkel ismerkedtek a szőcsénypusztai erdész tanulók
A szőcsénypusztai, kilencedikes erdész diákok, méghozzá a B-sek, augusztus 9-én a a Mocz és Társa Magánerdészet Kft. munkatársai, László Diána ügyvezető és László Péter főmérnök szakvezetésével ismerkedett meg az ország egyik legjelentősebb magánerdő-gazdálkodójánál folyó munkával. A bemutató során a házigazdák kiselőadásaiban a gazdálkodáson túl az erdő természetes fejlődési folyamatait, a csemetetermesztés fortélyait, valamint közjóléti tevékenységüket is ismertették. A terepi bejárást végül egy finom ebéd követett. szocsenypuszta_gyakorlat_4 Ezt követően a Claessens Group növénytermesztési ágazatával, annak korszerű gépparkjával, valamint karbantartó műhelyével ismerkedtek meg a tanulók Kövesi János szántóföldi ágazat-vezető élvezetes kalauzolásával. szocsenypuszta_gyakorlat_1 2020. augusztus 15-én a 9/A osztály tanulói a SEFAG Zrt. Zselici Erdészeténél tettek látogatást. Az állami erdőgazdálkodást, az ott folyó munkát, az erdők hármas funkcióját Pintér Ottó a Zselici Erdészet igazgatója, és Javós Zoltán kerületvezető erdész mutatta be tanulóinknak. Nagy sikert aratott a fiatalság körében a korszerű gépekkel folyó fakitermelési technológia megtekintése, ahol az eszközöket nemcsak munka közben láthatták, hanem a pilótaülésben helyet foglalva belülről is megtekinthettek. Természetesen itt is megismerték az erdők fejlődését, valamint az egyes éltfázisokban az abban végzendő munkafolyamatokat. szocsenypuszta_gyakorlat_2 Az erdészet közjóléti tevékenységét, a természetvédelem érdekében tett erőfeszítéseit a terepi bejárás egy-egy állomása jól szemléltette. A vadászat iránt érdeklődők pedig az igazgató előadásában erről az ágazatból is ízelítőt kaptak. szocsenypuszta_gyakorlat_3 "Az erdészet által készített tartalmas ebéd után elbúcsúztunk vendéglátóinktól, mivel vártak bennünket Kaposváron a Hunnia Fagép Kft. gépjárműjavító bázisán. Itt Németh József bázisvezető kalauzolásával a bázis működésével, az egyes munkafolyamatokra specializálódott szerelőműhelyek felszereltségével ismerkedtünk. Végezetül köszönjük vendéglátóinknak a tartalmas programokat, valamint az „Ember az Erdőért” Alapítványnak a támogatást, mely utazásunkat és ellátásunkat lehetővé tette." - olvasható a szechenyiszki.hu portálon. (Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium)