Zéno napja
Első alkalommal teszteltek elektromos rönkszállító teherautót erdei körülmények között Svédországban.
Az SCA egy projekt, amiben svéd szereplők egyesítették erőiket, hogy felgyorsítsák a villamosított nehézgépjárművekre történő átállást az utakon. Ennek részeként tesztvezetést tartottak a napokban Svédország egy erdei útszakaszán.
Az elektromos teherautó 2022 nyár közepe óta, heti öt napon át közlekedik egy nagyjából három mérföldes útszakaszon az SCA Gimonäs településen található faanyagdepó és az Umeå városában fekvő papírgyár között. Anton Ahlinder, az SCA Skog ipari ellátási üzletágának üzletfejlesztője elmondta, hogy ez időalatt sofőrjeik csendesnek és könnyen vezethetőnek ítélték a teherautót.
Umeå település közelében, Djäkneböle erdőterületen egy magán erdőtulajdonos számára végeztek fakitermelést. Anton Ahlinder elmondása szerint itt sikerült megfelelő útszakaszt találniuk, ami néhány kilométer hosszú, méghozzá élesebb kanyarral, enyhe emelkedővel.
Március elején ezen az útvonalon haladt át az elektromos kamion, amelyre nagyjából 44 tonna fát rakodtak fel. Miután leszállította az anyagot, még egy tesztutat ment a gép, amikor annál nehezebb szállítmányt kellett egyik pontból a másikba vinnie.
Nagyon jó volt vezetni, és nem tapasztaltam nagyobb különbséget, annak ellenére, hogy erdei útról volt szó. A teherautó ugyanolyan csendesen és simán haladt, mint általában, annak ellenére, hogy hó és kis jég volt az úton
– mondta Göran Grundberg sofőr.
Az SCA számára a teherfuvarozás villamosítása fontos része annak, hogy csökkenthessék az éghajlatra gyakorolt hatást. A közlemény szerint mind az SCA, mind a Skogforsk elégedett volt a kísérlet alatt a jármű teljesítményével.
Ezzel az egyetlen elektromos rönkszállítóval az SCA évente nagyjából 55 000 kilogramm szén-dioxid kibocsátását tudja megspórolni – tehát a környezet számára nagy előnyökkel jár. A tesztvezetések azt mutatják, hogy az erdőben is lehet elektromos árammal közlekedni. Azonban ahhoz, hogy a nagyüzemi elektromos közlekedés irányába a fejlődés folytatódhasson, felül kell vizsgálni a töltőinfrastruktúrát, és fejleszteni kell azokon a területeken, ahol működünk.
– tette hozzá Susanne Rutqvist, az SCA klímakérdésekkel foglalkozó szóvivője.