Betartotta ígéretét az Északerdő csapata, megnyerték a 2022-es fakitermelő bajnokság döntőjét

Bár az első fordulóban nem nyújtott tökéletes teljesítményt, délután már javítani tudott az Északerdő 100+ csapata, aminek köszönhetően meg is nyerték a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság 2022-es döntőjét. A Bábolnai Gazdanapokon zajló, rendkívül jó hangulatú megmérettetésen a Ritrovi Kft. - Mecsekerdő Zrt. gárda szerezte meg a második helyet, míg a harmadik a Gemenc Zrt. négyese lett.

Betartotta ígéretét az Északerdő csapata, megnyerték a 2022-es fakitermelő bajnokság döntőjét

Szeptember 10-én, szombaton már kora reggel minden adott volt ahhoz, hogy egy rendkívül jó hangulatú, izgalmas fakitermelő versenynek adjon otthont a Bábolnai Gazdanapok. A koronavírus-járvány után visszatérő, négy regionális fordulóval újrainduló STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjében 7 pályán összesen 28 csapat mutathatta meg szakmai tudását két fordulóban. A versenyzőkre váró cser rönkök ugyan nem voltak vastagok, ám néhány darab nehezen hasadt, és kifogott egy-egy csapaton, így a felkészültség mellett a szerencsére is nagy szükség volt. Nem mindegy ugyanis, hogy a sorsolást követően melyik csapat milyen alapanyaggal dolgozhat. Császárról, Ásotthalomról, Ropolypusztáról és Bükkzsércről 7-7 csapat jutott be a döntőbe, ahol a favágóknak és tűzoltóknak két versenyszámban kellett bizonyítaniuk rátermettségüket.

Két versenyszám, 28 csapat

A kombinált versenyszámban a résztvevőknek először a döntés feladatot kellett minél precízebben elvégezniük, majd a kombinált darabolás, a gallyazás, a hossztolás, a darabolás és a hasítás következett, végül pedig a sarangolás. A döntő során ezúttal sem csak a gyorsaságon múltak a helyezések, bár az izgalmak tekintetében, a nézők részéről egyértelműen ez állt a középpontban. A fő cél viszont az volt, hogy a lehető legrövidebb idő alatt, de közben a lehető legpontosabban és legbiztonságosabban történjen a feladatok végrehajtása. Ahogy ez már megszokott, a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság 2022-es döntőjében sem történt semmilyen baleset, ami a versenyzők felkészültégét és a szervezés magas fokát is bizonyítja. 

fakitermelo_donto_babolna_02 

A kombinált versenyszámok szüneteiben folyamatosan zajlott a szerelés feladat teljesítése is, ahol már az első körben egy 18 másodperces lánccserélést láthatott a közönség Szép Szabolcstól, a Legények csapat versenyzőjétől. Ezt később a Nyírerdő Zrt.-től Magyar Márk múlt felül 16 másodperccel. Sokáig azt lehetett hinni, hogy a napi rekord is megszületett, de ekkor jött a barcsi tűzoltó, Vidák Balázs, aki még 1 másodpercet ezen is faragni tudott, így a szerelés legjobb ideje végül 15 másodperc lett, ami fantasztikus eredménynek számít.

Irány Szeged!

A 28 csapat - amelyek között az utánpótlás is helyet kapott Ásotthalomról, Szegedről és Szőcsénypusztáról - nemcsak azért küzdött, hogy a dobogóra állhasson, bár kétségtelenül ez volt a legfontosabb cél. Annak is nagy tétje volt ugyanakkor, hogy kik lesznek az első nyolc helyen. A döntő legjobb nyolc csapata ugyanis meghívást kapott a pandémia után szintén visszatérő Bajnokok Bajnoka fakitermelő kupára, amit a szegedi Hídivásáron rendeznek meg 2023 májusában. A dobogósok mellett negyedik helyen kiharcolta az indulást az Amindenfáját gárda, ötödik helyen a délelőtti eredményükhöz képest sokat javító Silvanus 2001 Kft. – Molnár Ervin e.v. csapat, hatodik helyen a Kaszó Zrt. - Dél-Alföld STIL Kft. négyese, hetedik helyen a Pilisi Parkerdő Zrt. Valkói Erdészete, valamint nyolcadik helyen a császári győztes Alba Berkenye Kft. 

stihl_fakitermelo_donto_gribek_timea_erdo_mezo_00038

A legjobbak 2022-ban

A 2022-es döntőt végül a tavalyi jubileumi megmérettetés bajnoka, a Lengyel Lajos, Máté Viktor, Kiss Attila, Pankotai Zoltán összeállítású ÉSZAKERDŐ 100+ csapat nyerte meg nagyszerű teljesítménnyel, beváltva az augusztusi, bükkzsérci regionális fordulóban tett ígéretüket, miszerint az országosban is diadalt aratnak.

Volt egy ilyen kijelentés a bükkzsérci regionális forduló végén, amikor nyertünk, és sikerült is beváltanunk az ígéretünket, aminek nagyon örülök. Az első forduló nem sikerült túl jól, de a másodikban sokat javítottunk. Szerencsére a regionális versenyen sérülés miatt kényszerből leváltott csapattársunk, Lengyel Lajos is visszatérhetett közénk, ami mellett azért szeretném hangsúlyozni azt is, hogy a néhány nappal a bükkzsérci verseny előtt beugró kollégánk nagyszerűen helyt állt. Köszönjük neki, valamint az Északerdő Zrt.-nek a sok támogatást, amit kapunk különösen Rencsiné Ágh Mártának, a humánpolitikai osztályvezetőnek, valamint a vezérigazgatónak, Zay Adorjánnak

– mondta el az Erdő-Mező kérdésére Máté Viktor.

 stihl_fakitermelo_donto_gribek_timea_erdo_mezo_00016 

Szintén jelentősen tudott javítani délelőtti formáján a Rittlinger Róbert, Juhász István, Bakó László és Bakó András összeállítású Ritrovi Kft. – Mecsekerdő Zrt., így 2019 után ismét dobogóra álhattak fel.

Nagyon örülünk annak, hogy több év kihagyás után ebben az évben újraindulhatott a fakitermelő bajnokság, ami nagyon fontos az egész fakitermelő szakma számára, így nekünk is. Annak viszont még jobban örülünk, hogy ilyen jó teljesítménnyel javítani tudtunk a tavaly, jubileumi favágó versenyen elért harmadik helyünkön, és ezúttal a második helyen végezhettünk

– fogalmazott a verseny végén a csapatkapitány, Rittlinger Róbert. 

stihl_fakitermelo_donto_gribek_timea_erdo_mezo_00015 

A Gemenc Zrt. csapata a délelőtti forduló után még a második helyen állt, ám egy előzésnek köszönhetően végül a hamradik helyen zártak. A Mézes Gergely, Hideg Bence, Papp László, Bottyán Péter négyes komoly teljesítménnyel állhatott fel a dobogóra.

Miután megnyertük Ásotthalmon a regionális fordulót, úgy fogalmaztam, hogy voltunk már országos versenyen harmadikok, most miért ne lehetne jobb az eredményünk. Végül azonban 2019-hez képest nem tudtunk javítani, de szerintem ez is egy nagyon jó eredmény. Az utóbbi hetekben többször is készült együtt a csapat, ami meghozta a gyümölcsét. Külön öröm, hogy újra lesz Bajnokok Bajnoka kupa, ahol így mi is ott leszünk 2023-ban

– nyilatkozta az Erdő-Mező kérdésére Mézes Gergely. 

fakitermelo_donto_babolna_01 

A díjátadón Bakon Gábor, az Andreas STIHL Kft. ügyvezetője, Szentesi Levente marketingvezető, valamint Szeremley Csaba főszervező adta át a díjakat és okleveleket: a harmadik helyezett 4x100 000 Ft értékű vásrálási utalvány érdemelt ki, míg a második helyezett 4X150 000 Ft-ot, a győztes gárda pedig 4X200 000 Ft-ot. A tervek szerint tehát jövőre ismét lesz STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság, és visszatér a szegedi Bajnokok Bajnoka favágó kupa is.

Részletes eredmények STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság - DÖNTŐ, 2022

1. Északerdő 100 (241 pont) 2. Ritrovi Kft. - Mecsekerdő Zrt. (261 pont) 3. Gemenc Zrt. (290 pont) 4. Amindenfáját (297 pont) 5. Silvanus 2001 Kft. - Molnár Ervin ev (298 pont) 6. KASZÓ Zrt - Dél-Alföld STIL Kft. (305 pont) 7. Pilisi Parkerdő Zrt - Valkói Erdészet (324 pont) 8. Alba Berkenye Kft. (328 pont) 9. ÉSZAKERDŐ-ENCSITŰZ (341 pont) 10. Bakonyi Bogvágó Banda (352 pont) 11. Nyírerdő Zrt - Mopi Trade Kft (353 pont) 12. LUMBERJACK - Silvanus 2001 Kft - S.I.S Kft (364 pont) 13. Sereghajtók (368 pont) 14. Zalaerdő Zrt. - Bánokszentgyörgyi Erdészet (373 pont) 15. Tűzoltóság Móvár- FlexFény (384 pont) 16. Egererdő Zrt. - Mátrai Csapata (412 pont) 16. NEFAG Zrt. Monori Erdészet - Legények (412 pont) 18. Barcs HTP (427 pont) 19. Szentesi Fakopáncsok (444 pont) 20. Pilisi Parkerdő Zrt. – Frainetto Kft. (446 pont) 21. Tarjáni Fanyűvők (453 pont) 22. Pilisi Parkerdő Zrt - Ráckevei Erdészet (502 pont) 23. Kaposvár HTP (504 pont) 24. STIHL-US TEAM - Felsötárkányi Erdészet (516 pont) 25. Bedős Öregfiúk (520 pont) 26. Kiss Ferenc Erdészeti Technikum Szeged (579 pont) 27. Halasi Szuholyok (713 pont) 28. Szőcsényi Favágók (985 pont)

Gribek Dániel Fotó: Gribek Tímea (Erdő-Mező Online)