2024. december 18. szerda,
Auguszta napja
Auguszta napja
A sarkadi Pelikán Vadásztársaság egy alkalmazottja a rapsicok által elejtett őzbakokat mutatja
Szavaiból az is kiviláglott, hogy a Sarkadi Rendőrkapitányság munkatársainak köszönhetően meg is lettek a tettesek, tudomása szerint két férfi ellen indult büntetőeljárás. - A két őzbak vadgazdálkodási értéke - a vonatkozó rendelet értelmében-, egyedenként 350 ezer forint, tehát az agarászok 700 ezer forintos kárt okoztak a társaságnak - tudatta elöljáróban dr. Szabó Zoltán, a sarkadi Pelikán Vadásztársaság elnöke. - Sajnos rendszeres a területünkön a rapsickodás. Agárral, hurokkal, kispuskával egyaránt kártékonykodnak a vadorzók, s a most lefülelt banda mellett még legalább két-három csapat mozgását észlelik a vadőreink, a társaság tagjai a sarkadi területen. Két héttel ezelőtt 50 darab acélhurkot szedtek össze egy kiserdőben a vadőreink - folytatta a mintegy 8 ezer 600 hektáros területen, jelentős őz, mezei nyúl és fácánállománnyal, de az utóbbi években vaddisznóval és dámszarvas állománnyal is vadgazdálkodó Pelikán Vadásztársaság elnöke.Szabó Zoltán, a sarkadi Pelikán Vadásztársaság elnöke: "A vadőreink két hete ötven darab acélhurkot szedtek fel egy kiserdőben."
Dr. Szabó Zoltán azt is kifejtette, miszerint bár információval rendelkeznek, s rendszeresen tapasztalják a rapsicok mozgását a területen, nagyon nehéz elkapni őket, s bizonyítani az általuk elkövetett bűncselekményeket. A vadásztársaság elnöke bizakodóan említette, hogy a július 1-jétől hatályba lépő új Büntető Törvénykönyv már önálló törvényi tényállásként nevesíti, s bűncselekményként rendeli büntetni az orvvadászatot. Úgy tudjuk: a Sarkadi Rendőrkapitányság egy helyi testvérpár, a 48 esztendős F. Károly, illetve 43 éves öccse F. József ellen, lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt kezdeményezett eljárást. (hir6.hu)