Amália napja
A hagyományok szerint a nemzeti bajnokság dobogósai meghívást kapnak a magyar STIHL Timbersports válogatott négyfős keretébe, így biztosan kiélezett lesz a küzdelem szeptember 9-én, Bábolnán. Az előzetes információk szerint 11 versenyző ragad majd fűrészt és fejszét, hogy elutazhasson Stuttgartba, a 2023-as VB-re.
Két egyszeres és egy hétszeres magyar bajnok is fejszét ragad szeptember 9-én, szombaton. A Bábolnai Gazdanapokra meghirdetett STIHL Timbersports Nemzeti Bajnokságon 11 profi versenyző vesz részt, köztük a hazai mezőny legjobbjai: például a rekordbajnok legenda, Juhász István, valamint a jövő reménysége, az egyéni Világbajnokságra készülő Strúbel Bence.
A hétszeres magyar bajnok, világbajnoki 7. helyezett Juhász István 57 évesen is szeretné megnehezíteni a fiatalok dolgát.
A legutóbbi, karádi megmérettetésen egy betegség miatt nem tudtam versenyezni, de azóta talpra álltam, és készülök Bábolnára. Tudom, hogy a korom alapján már nem én vagyok a jövő, és ez rendben is van így, főleg, hogy szerencsére jönnek a fiatalok. Bence egyre jobb, de a 15 éves Urbán Ádám is nagy reménység. Hiszem, hogy a következő generáció át tudja venni tőlünk ezt a sportot Magyarországon. Ettől függetlenül én még itt vagyok, és bízom benne, hogy egy magasra rakott lécként tekinthetnek rám szombaton is
– fogalmazott a hazai csapat egyik alapító tagja.
Hasonlóan gondolkodik a másik alapító, Strúbel József Dedi, aki ezúttal is fiát segítené azzal, hogy egy-egy jól sikerült versenyszámmal az ellenfelektől csen el pontokat. Ez Karádon bejött, kiderül, hogy Bábolnán is tud-e ismételni. Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy a 2022-es Nemzeti Bajnokságon harmadik lett, tehát egy dobogón állhatott Strúbel Bencével. Mindenképpen szeretne ott lenni a Világbajnokságon, és ezért már korábban megkezdte a felkészülést.
A „nagy öregeket” tehát nem írhatják le a fiatalok, a tapasztalat sok esetben jó eredményeket hoz, amire a júniusi Martin Komárek Emlékverseny is bizonyíték: bár Juhász István egy DQ-t is kapott akkor, kiegyensúlyozott versenyzéssel és egy kiváló Hot Saw-val mégis dobogóra állhatott.
Szívesen megismételné mátrai teljesítményét Juszkó Zsolt, aki másodikként júniusban élete legjobb eredményét érte el. Karádon azonban szinte semmi nem jött össze neki. A célja viszont egyértelmű: bekerülni a magyar válogatottba.
Nem kisebb a vágya Andráska Zoltánnak sem, aki Somogy vármegyében már komoly lépést tett ezügyben, hiszen dobogóra állhatott.
Nagyjából egy éve versenyzik a STIHL Timbersports szériában, és máris a legjobb háromba verekedte be magát Karádon Szabó Péter, aki nagy erőkkel készül a bábolnai megmérettetésre.
A legjobbak között szeretnék végezni. Ezerrel készülök a Nemzeti Bajnokságra, és mindent meg fogok tenni a dobogóért. Ettől függetlenül nagyon sok sikert szeretnék kívánni a csapattársaimnak, és kitartást a küzdelemhez
– fogalmazott a dányi versenyző.
Nem lenne nagy meglepetés, ha a 21 éves Strúbel Bence megszerezné második bajnoki címét, és ezzel egyhuzamban ötödik felnőtt versenyét is behúzná. A fiatal tehetségnek ugyanis a legjobb formáját kell adnia, hiszen néhány héten belül Svédországba utazik, ahol az egyéni Világbajnokságra szeretne kvalifikálni. Ezért aztán nem hibázhat, a sikeres magyar bajnokság ugyanis sokat jelenthet neki fejben és lélekben a nemzetközi megmérettetésen is.
Folytatni szeretném azt a szériát, amit tavaly elkezdtem a Mátrában, és az ötödik győzelmemre hajtok. Eközben pedig fejleszteni akarom a technikámat a svédországi versenyre. A versenytapasztalat pedig az egyik legjobb módja ennek”
– fogalmazott Strúbel Bence.
Biztató a magyar csapat számára, hogy az elmúlt egy évben többen is csatlakoztak a hazai STIHL Timbersports szériához. A 15 éves Urbán Ádám már két versenyen és több bemutatón is vágott egy-egy Underhandet, de a hódmezővásárhelyi újonc, Tóth János is bemutatkozott Karádon. Ketten tehát már közönség előtt is vághattak fát. Frank László és Bérdi Tamás ugyanakkor Bábolnán ragad először fejszét a színpadon.
Ha a versenybe még nem is szállnak be, hiszen csak a fekvő rönkátvágásban ízlelik meg a közönség buzdítását, hamarosan részt vehetek az éles küzdelmekben is, ahogy Gyécsek Norbert is a második profi versenyére készül.
Az indulók:
Utánpótlás - Underhand:
Időpont: 2023. 09. 09., 11:00
Helyszín: Bábolna, Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok