A Pro Silva Hungaria elnöke a kormány klímavédelmi akciótervéről

Orbán Viktor vasárnap ismertette a kormány nyolc pontos klímavédelmi akciótervét, ami a magyarországi erdősültség arányát is érinteni fogja, a tervek szerint ugyanis 2030-ra 27 százalékra emelik majd az erdők területét. A 888.hu az ellenzéki kritikákra reagálva készített interjút a fenntartható, természetes folyamatokra alapozott erdőgazdálkodást célul kitűző Pro Silva Hungaria elnökével, Horváth Iván erdőmérnökkel. Ányos Miklós cikke.
A Pro Silva Hungaria elnöke a kormány klímavédelmi akciótervéről

Ányos Miklós: Van-e jelentősége annak, hogy minden újszülött után tíz fát ültet az állam, vagy ez fásítás szempontjából elhanyagolható?

Horváth Iván: Minden egyes fa pozitív hatással van a közvetlen környezetére. Ha sok fát ültetünk, az nyilván nagyobb területen fejti ki a hatását. Meg kell különböztetnünk viszont a települések belterületén végzett faültetéseket az erdőterületek növelésétől, vagyis az erdőtelepítéstől. Budapesten a belterületi erdőket nem számítva úgy 150-200 ezer fa lehet kertészeti kezelésben. Ehhez viszonyítva évente sok százezer fa már érzékelhető nagyságrend akkor is, ha országos viszonylatban gondolkodunk. horvath_ivan_2

ÁM: A kormánykritikus hangok minden zöldintézkedést kevesellnek, miközben igényük van a modernizálásra. Van felső limitje az erdősítésnek?

HI: Új erdők létesítése minden szempontból kívánatos. Az erdészeti szakma évtizedekkel ezelőtt felmérte az erdőtelepítésre alkalmas terület nagyságát, innen származik a 27%-os adat, mint hazánk erdősültsége tekintetében elérhető cél. Ez a mérték olyan, amit teljesíteni lehet úgy, hogy nem a jó minőségű termőföldeket vagy egyéb ok miatt fontos területeket ültetnék be, hanem a más célra rentábilisan nehezen hasznosítható területeket.

ÁM: Szintén sok kritika érkezik erdőink méretét, mennyiségét illetően. Hogy áll most Magyarország erdősültség terén európai viszonylatban?

HI: Nem sok alapja van annak, ha az erdők mennyiségét (területét vagy az erdősültség arányát) európai viszonylatban hasonlítjuk össze. Ez olyan, mintha azon keseregnénk, hogy Spanyol- vagy Olaszországnak mennyivel több olívaültetvénye van; esetleg lenézően nyilatkoznánk a norvégokról, mert nincs annyi bortermő szőlőjük, mint nekünk. A természeti-környezeti adottságok messzemenően meghatározzák az erdősültséget. 100 éve, Trianon után 12% alatt volt hazánk erdősültsége. A hol gyorsabb, hol lassabb ütemben végzett erdőtelepítéseknek köszönhetően ez az arány mára 21%-ra emelkedett, ez 2 millió hektár erdőt jelent. A fizikai lehetőségeket illetően ezt a mértéket lehet még 5-600 ezer hektárral növelni és a 27%-os értéket elérni. zold_akcioterv_klimavedelmi Az erdőterület nagysága, illetve annak növelése mellett igen fontos viszont a meglévő erdők kezelési módja is. Fontos, hogy erdeinket a lehetőségekhez mérten minél nagyobb arányban az erdei ökoszisztéma, a biodiverzitás és az erdőklíma minél teljesebb megőrzésére törekedve kezeljük. Ilyen erdőkezelési módszerek léteznek, az örökerdő-gazdálkodás különböző módozatai az erdőgazdálkodók között terjedőben vannak.

ÁM: Mindenki tudja, hogy a műanyag nagy probléma a tengerek, óceánok tekintetében is. Orbán Viktor arról beszélt, hogy az élővizeinket, folyóinkat is meg akarja tisztítani a szennyeződésektől. Utóbbiak esetében mennyire valós ez a probléma és sikerrel járhatunk-e?

HI: Személy szerint a műanyagterhelést a klímaváltozásnál is nagyobb veszélynek tartom, persze nincs értelme az egymással összefüggő, egymásra hatást gyakorló folyamatok között rangsorolni. Az élővizek műanyagtól való megtisztítása sziszifuszi munka, de valamikor el kell kezdeni.

ÁM: A zöld államkötvények lendítenek-e majd a zöldtudatos beruházások volumenén?

HI: A részletszabályokon sok múlik, tény, hogy a támogatások, a különböző anyagi ösztönzők befolyásolni tudják a gazdasági szereplők döntéseit. Az erdőnél maradva: az erdőtelepítés idő- és pénzigényes tevékenység. 5-10 év kell ahhoz, hogy egy stabil, új erdőt létesítsünk; hektáronként pedig úgy 2 millió Ft a költsége. Gyorsan növő állományok hamarabb és valamivel kevesebb ráfordítással is létrehozhatók, de átlagosan ennyivel kell számolni. Nem elég ugyanis a facsemetét csak elültetni, az erdősítést évekig ápolni kell. horvath_ivan_1 A 27%-os erdősültség eléréséhez, tehát a mintegy félmillió hektár új erdő telepítéséhez 2-3 milliárd db csemete szükséges. Jobb is, ha az erdők esetében nem a csemeteszámokkal dobálózunk: maradjunk a jól bevált hektárnál mint mérőszámnál.

ÁM: Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezetője szerint a klímavédelmi akcióterv pótcselekvés, hiteltelen és nem tud megvalósulni. Mi a helyzet valójában?

HI: Úgy gondolom, hogy a fásítási programot meg lehet valósítani, az csupán szándék kérdése. Nem ütközik megvalósíthatatlan akadályokba. Az erdőtelepítési program fizikailag szintén kivitelezhető. Az ütemes végrehajtáshoz itt a jogi, eljárástechnikai és finanszírozási feladatokat is körültekintően meg kell tervezni. A program többi pontja nem függ közvetlenül össze az erdőgazdálkodással – kivéve talán az illegális hulladéklerakókat, mert az erdőterületeket, mint nehezen belátható területeket előszeretettel használják erre a célra. Ahogyan korábban említettem: a programpontok megvalósításának jó része óriási és folyamatos munka, de neki kell kezdeni. (888.hu)