A környező erdők talajvíz-ellátását is szolgálja a sikeres KASZÓ-LIFE projekt

Második hírlevelével jelentkezett a KASZÓ-LIFE projekt, amelynek célja, hogy helyreállítsa és megőrizze egyes somogyi területek természetes ligeterdőit. A természetvédelmi program során 2017 februárjában megtörtént a Kűvölgyi-tavakhoz tartozó, a projekt részeként létesített negyedik új tó feltöltése, amivel a kivitelezési munkák lezártnak tekinthetőek.
A környező erdők talajvíz-ellátását is szolgálja a sikeres KASZÓ-LIFE projekt
A Kaszó Zrt. tájékoztatása szerint a tavon azóta már átvonulóban megjelentek a cigány-, böjti- és tőkés récék, valamint békakuruttyolástól volt hangos a terület. A felfogott víz a környező erdők talajvíz-ellátását szolgálja, valamint utánpótlást biztosít a többi tó számára is. Emellett áprilisban elkészültek a projekt magyar nyelvű kiadványai, így az érdeklődők már brosúrából, szórólapról és térképről is tájékozódni tudnak a LIFE programmal kapcsolatban. kaszo_life_1 "A jelenlegi állásáról az előrehaladási jelentést a projektmenedzsment segítségével elkészítettük, majd a május 15-i határidőre beküldtük. Ezután pár nappal, május 17-én Brüsszelből ellenőrök érkeztek. Mellettük a külső monitoring szakértő, valamint a Földművelésügyi Minisztérium munkatársai is részt vettek az egész napos szakmai és pénzügyi ellenőrzésen. A látogatás során a munkák kivitelezésével és adminisztrálásával, valamint a pénzügyi elszámolással kapcsolatos dokumentumokat nézték át. Az ellenőrök semmilyen hibát nem találtak, nagyon jó véleményük volt a projekttel kapcsolatban" - közölte a KASZÓ-LIFE projekt második hírlevelében az állami erdőgazdaság. kaszo_life_2 A LIFE program 25. évfordulójának megünneplésére a Kaszó Zrt. rendezvényt is szervezett a Somogyszobi Általános Iskola diákjainak bevonásával. A gyerekek tájékoztatást kaptak, hogy mivel is foglalkozik a LIFE projekt, majd a Kűvölgyi 2. számú tó körül található Erdőkerülő tanösvényen tettek egy sétát, ahol az erdőgazdálkodási feladatokkal, természetvédelemmel, vadgazdálkodással ismerkedhettek meg, közben pedig maguk is megtekinthették a program támogatásával elvégzett munka eredményeit. (Kaszó Zrt. hírleve nyomán; Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike