Ágota napja
A 2016-os innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállításon idén is megjelent a John Deere erdészeti gépek magyarországi forgalmazója, az osztrák Öforst Forsttechnik GmbH. A cég standján egy forwardert, egy harvestert, valamint egy TimberHawk csörlős vonszolót állítottak ki.Tovább >>>
Sokadik időpont módosításról adunk hírt a régóta várt erdészeti géptámogatás kapcsán. Az október 1-jei MEGOSZ Nagyrendezvény alkalmával Somogyszobon Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára előadást tartott az erdészeti támogatásokról is.Tovább >>>
A Scania ismét megnyerte a tekintélyes „International Truck of the Year” díjat. A zsűri indoklásában egyéb tényezők között kiemelte az új tehergépkocsi-generáció komfortját és a biztonsági szempontokat is.Tovább >>>
Szeptember 5-én és 6-án tartott nagyszabású erdészeti gépbemutatót a Mátyás Kft. a Somogy megyei Ropolypuszta közelében. A rendezvénysorozat első napján az állami erdőgazdaságok képviselői valamint az Országos Erdészeti Egyesület tagjai gyakorlati körülmények között a sok csapadék miatt csak korlátozottan tekinthették meg az erdészeti gépeket, kedden azonban mintegy 120 magánerdő-gazdálkodó és fakitermelő vállalkozó már jobb körülmények között látogathatott el a SEFAG Zrt. területére.Tovább >>>
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága pályázatot hirdet a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény alapján, határozott idejű erdő- és mezőgazdasági gépkezelő (traktoros) munkakör betöltésére.Tovább >>>
A Fendt történetében többször megújult már a „Fendt zöld” szín. Egyszer a lakk beltartalma változott, amikor az ólomtartalmat kivonták belőle, máskor az 1980-as években a lakk kisebb oldószertartalmúvá vált. De ez most más! Jelen esetben a Fendt az ismert „Fendt zöld” színt tudatosan változtatja meg.Tovább >>>
A STAS az európai prémium pótkocsigyártás élmezőnyébe tartozik, amely az apríték szállításához kiváló termékeket tud ajánlani. A belga cég magyarországi leányvállalata, a STAS Kft. 2014-ben jött létre, ezzel új lehetőségeket, és kedvezőbb feltételeket biztosítva a magyar ügyfelek – köztük az erdőgazdálkodók, fakitermelők számára. Az árak még versenyképesebbek, míg a minőség és a megbízhatóság a régi maradt. A belgiumi gyárról, a termékekről és azok hazai megítéléséről Stetner László, a STAS Kft. értékesítési vezetőjével beszélgettünk.Tovább >>>
Egyre népszerűbb a biomassza alapú energiatermelés hazánkban, amely nem véletlen, hiszen a megújuló energiaforrások használatának jelentős növelése Európai Uniós cél 2020-ra. Ennek köszönhetően folyamatosan gyarapodnak azok a vállalkozások, amelyek faapríték előállításával kezdenek foglalkozni.
Tovább >>>Az Erdő-Mező első helyszíni videójában bemutatkozik a 11 000. PONSSE erdészeti gép, méghozzá egy 8 kerekes Ponsse Ergo harvester, de a Ponsse Buffalo forwarder is, amely egy apríték-alapanyag kihordására szolgáló felépítménnyel van ellátva. Mindezek mellett az innoLignum Sopron erdészeti kiállítás első napjáról készített kisfilmünkben megmutatjuk az IG+JM Kft. magyar gyártású erdészeti kiközelít pótkocsiit, és arról is beszámolunk, hogy a cég kínálatában néhány hónapja egy új márka is megtalálható.Tovább >>>
Szeptember 8-án, csütörtökön megnyitotta kapuit a VIII. innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat a hazai erdészet és faipar fellegvárában. A Novomatic Aréna területén 80 kiállító és rengeteg szakmai program várja a látogatókat szombat délutánig.Tovább >>>
Szeptember 8. és 10. között várja a látogatókat az idei innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat a Novomatic Aréna területén. A szakmai programon az Erdő-Mező Online és az Erdeiprogramok.hu területét idén is érdemes felkeresni az Aréna A20-as standján! Több 10 éves fűrészek, STIHL nyereményjáték, erdei kvíz és rajzfal gyermekeknek, szakkönyvek, vadgazdálkodási tanácsadás, stb.... Várjunk mindenkit az A20-as standon!Tovább >>>
Szigorítanák a drónhasználatot az európai légiipari szervezetek, amelyek egyebek mellett kötelező regisztrációt és pilótaképzést sürgetnek.Tovább >>>
Csúsztál már erdészeti drótkötélpályán? Láttál már óriási fakitermelő gépeket? Tudod, hogy mitől más egy mezőgazdasági és egy erdészeti traktor? Hallottad már veterán motorfűrészek hangját, amelyekkel évtizedekkel ezelőtt dolgoztak a favágók? Szeretnéd megkóstolni az erdő ízletes kincseit vagy utánozni a bőgő szarvasokat? Találkoznál a legjobb magyar sportfavágókkal? Ha igen, akkor csütörtöktől szombatig látogass el a hazai erdészet és faipar fellegvárába, Sopronba, ahol az ország legnagyobb szakmai vására és rendezvénysorozata rád is vár!Tovább >>>
Esős időben tartott erdészeti gépbemutatót az állami erdőgazdaságok képviselőinek a Mátyás Kft. szeptember 5-én, hétfőn a SEFAG Zrt. ropolypusztai területén. A sok csapadék miatt a gépek a gyakorlatban csak korlátozottan tudtak bemutatkozni, a nap végén azonban az érdeklődők láthatták, hogyan lehet távirányítóval üzemeltetni az LKT-t, sőt, a Rottne F13 forwarder kiváló fordulékonyságáról is meggyőződhettek.Tovább >>>
Már reggel indulás előtt rosszullétre panaszkodott kollégáinak az a fuvaros, aki délelőtt balesetet szenvedett és meghalt Zala megyében, Pákán. Egy ház kertjébe rohant a pótkocsis teherautójával, amin fát szállított. A férfi valószínűleg szívrohamot kapott menet közben, már a vezetőfülkében meghalhatott. A mentők hiába próbálták újraéleszteni. A balesetben más nem sérült meg.Tovább >>>