Ráhel napja
Az Erdő-Mező szerkesztőségét rendszeresen keresik meg egyetemi hallgatók, hogy olvasóink segítségét kérhessék egy-egy témában. Ezúttal a különböző gépekkel, dolgozókkal végzett fakitermelések kíméletessége a téma, amellyel Sudár Ferenc János 4. éves erdőmérnök hallgató foglalkozik. Kérjük, töltse ki a kérdőívet, és ezzel segítse a diplomadolgozat elkészülését!Tovább >>>
A WWF Magyarország március 13-án, Visegrádon rendezi meg "Az Erdei életközösségek védelmét megalapozó többcélú állapotértékelés a magyar Kárpátokban" című projekt záró konferenciáját. A rendezvényen szó lesz többek között az erdőállapot felmérésekről, a holtfához kötődő bogarak elterjedéséről, a madarak előfordulásáról és a denevérekről is.Tovább >>>
Sokáig kérdéses volt, ám a szervezők bejelentették, hogy idén a tervezettel ellentétben nem lesz Bábolnai Gazdanapok. "Múlt hét végén meghozott Minisztériumi döntés alapján a Bábolnai Gazdanapok 2017-ben elmarad" - olvasható a rövid tájékoztatóban. Az ok nyilvánvalóan az, hogy a Komárom-Esztergom megyei rendezvény augusztusi-szeptemberi időpontja túl közel esett volna az OMÉK-hoz, amelyet idén szeptember 20. és 24. között rendeznek meg a HUNGEXPO területén.Tovább >>>
Néhány nappal ezelőtt egy 1999-ben gyártott Belarus MTZ traktor került kalapács alá a NAV hivatalos oldalán. Az árverésre bocsátott mezőgazdasági gép kikiáltási ára 750 000 Ft, licitálni egészen hétfő estig lehet.Tovább >>>
A megújuló energiaforrások sorában hazánkban a biomassza hasznosításában rejtezik a legtöbb ténylegesen kiaknázható energia, alkalmazási lehetőségeire viszont nem csak gazdasági, de ökológiai szempontok alapján is komplex megoldásokat kell találni. A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében 423,67 millió forint értékű vissza nem térítendő támogatást nyert el, melyet kutatólaborok létrehozására, és korábban feltáratlan területek átfogó vizsgálatára fordítanak a témában.Tovább >>>
Veszettség vírusát mutatta ki egy Bekecsen talált, rendellenesen viselkedő rókában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma. A veszettség az egyik legveszélyesebb zoonózis, azaz állatról emberre terjedő betegség, ezért a hatóság ezúton is és ismételten felhívja a figyelmet a megelőzést szolgáló vakcinázás és a vadállatokkal szembeni körültekintő viselkedés fontosságára!Tovább >>>
A Veszprémi Rendőrkapitányság egy 42 éves és 33 éves veszprémi, egy 40 éves és 48 éves hajmáskéri, valamint egy 29 éves pincehelyi lakos ellen folytat nyomozást. A 42 éves veszprémi, továbbá a 40 és 48 éves hajmáskéri lakosok a megalapozott gyanú szerint 2017. március 2-át megelőző időszakban a Veszprém megye területén lévő erdőterületeken több alkalommal engedély nélkül ejtettek el vadat tiltott vadászati eszközzel - vadászíjjal -, valamint illegálisan szerzett és tartott lőfegyverrel.Tovább >>>
Mint arról az Erdő-Mező már több bejegyzésében is lehetett olvasni, február közepén befejeződött a téli szociális tűzifaprogram. Ennek részeként a Mecsekerdő Zrt. 225 önkormányzat igényét szolgálta ki.Tovább >>>
A földművelésügyi miniszter 2017. március 3-án átmeneti időre, általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el az erdőkben. Magyarország erdeiben számos helyen fokozott tűzveszély alakult ki az erősödő nappali felmelegedés, valamint a szeles és csapadékmentes időjárásnak köszönhetően, ezért a földművelésügyi miniszter az erdőkre és fásításokra, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre, 2017. március 3-tól átmeneti időszakra vonatkozóan általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el.Tovább >>>
Megtartotta névadó szenátusi ülését csütörtök délután a Soproni Egyetem, ahol a felszólalók mindegyike fontosnak nevezte a felsőoktatási intézmény háromszáz éves hagyományain, a gyakorlati tapasztalaton és a megújuláson alapuló tudás átadását.Tovább >>>
Milyen erdőt szeretnének a denevérek? És a madarak? Mi a holtfa szerepe az erdei életközösségekben? – minderre választ ad a WWF Magyarország új, YouTube-on ingyenesen elérhető E-kampusza. Az online előadások átfogó képet adnak az erdőhöz kötődő állatcsoportok (denevérek, rovarok, odúlakó madarak) jelenlegi helyzetéről, valamint védelmük és megóvásuk fenntartható módjairól. A felvételeket erdészeti szakirányú hallgatók számára, illetve biológiaórák kiegészítésére, színesítésére ajánljuk.Tovább >>>
Az országos vadászati érdekképviseleti szervezetek hetek óta foglalkoznak a lőfegyvertartással kapcsolatos esetleges jogszabály-módosításokkal.Tovább >>>
Újabb állami erdőgazdaságtól érkezett sajtóközlemény az Erdő-Mezőhöz a szociális tűzifaprogram teljesítéséről, ezúttal a Gyulaj Zrt. számol be a feladat elvégzéséről. Az erdészeti részvénytársaság ebben a fűtési szezonban 4318 köbméter tűzifát juttatott el Tolna és Fejér megyében az arra rászorulóknak az érintett önkormányzatain keresztül.Tovább >>>
Lehetővé tenné a hódok gyérítését a kormány. Ez derül ki a földművelésügyi miniszter tervezetéből, amely a védett állatokról szóló rendeletet módosítaná – értesült az Index. A tervezethez csatolt magyarázat szerint az eurázsiai hódok magyarországi állománya jelentősen megnőtt az utóbbi években, részben a természetes szaporodás, részben tudatos betelepítés miatt.Tovább >>>
A Vidékfejlesztési Program részeként megjelent, "Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások" nevet viselő erdészeti támogatás felhívásában szereplő klímarezisztens szaporítóanyagok forrásának adatbázisát tette közzé az Erdészeti Tudományos Intézet.Tovább >>>