Viola napja
Dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke június 6-i hatállyal felmondott Pechtol János főtitkárnak - adta hírül honlapján hétfőn a Vadászlap. A vadászati szakportál információi szerint az elnök a főtitkárt július 1-jétől a felmondási idő szeptember végi leteltéig a munkavégzés alól felmentette, az OMVK megbízott főtitkárának Dikasz Tamást, a kamara Nógrád megyei Területi Szervezetének titkárát nevezte ki az OMVK 2018-as tisztújító küldött közgyűléséig. Dikasz Tamás emellett továbbra is ellátja Nógrád megyei feladatait is.Tovább >>>
A Pilisi Parkerdő Zrt. - Frainetto Kft. csapatának győzelmével zárult a VIII. Keszegi Favágó Verseny, amely hagyományosan a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság egyik regionális fordulójának is számít. Ahogy a korábbi megmérettetéseken, úgy a börzsönyi láncfűrészes küzdelemnél is jelen volt az Erdő-Mező, ahonnan most videóval, nyilatkozatokkal is jelentkezünk. Megszólal a győztes csapat vezetője, de a Barfa 2014 Kft. gárdája is kameránk elénk állt. Emellett Dobó István, az Ipoly Erdő Zrt. erdészetvezetője mondja el, miért különösen fontos a számukra a STIHL fakitermelő versenysorozata.Tovább >>>
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2017. május 25-én rendezte meg a Senyői Vendégház környékén „Az Év Erdésze - 2017.” elnevezésű házi versenyt, amely egyben válogató is volt az országos döntőre. A megmérettetésen az ÉSZAKERDŐ Zrt. 13 erdészeti igazgatóságának 16 kerületvezető erdésze vett részt. A résztvevőket Papp Gyula erdészeti vezérigazgató-helyettes, a versenybíróság elnöke köszöntötte.Tovább >>>
A 2017-es STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság harmadik regionális fordulóját rendezték meg a Börzsönyben, május 27-én. A VIII. Keszegi Favágó Verseny az idei évben is sok izgalmat tartogatott, valamint a máshol megszokottól eltérő feladatokat; a szerelés és a kombinált versenyszám mellett volt lánckímélő darabolás és kétemberes, kézi fűrészelés is.Tovább >>>
Akik elég bátrak és komoly gépkezelői múlttal rendelkeznek, azoknak remek lehetőség lesz ellátogatni a Swedish Association of Forestry Contractors standjához az június 7. és 10. között Svédországban zajló Elmia Wood-on. Ugyanis a kiállítás ideje alatt rendezik meg a Swedish School Forwarder Bajnokságot, a Swedish Forwarder Bajnokságot és a Forwarder Világbajnokságot, amelyre 11 országból érkeznek versenyzők.Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve, az élményekben gazdag magyar erdőkből. Ezúttal többek között az év ökoturisztikai létesítménye pályázatról, a dömösi Dunakanyar Látogatóközpontról, a kaszói lombkorona tanösvényről, több gyerekeknek szóló pályázatról, és az erdőkárokról szóló bejegyzéseinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>
Május 16-án és 18-án zajlott az erdőgazdálkodásban aktívan dolgozó erdésztechnikusok számára meghirdetett Év Erdésze 2017 országos verseny baranyai fordulója, az Országos Erdészeti Egyesület Baranya Megyei Helyi Csoportja és a Mecsekerdő Zrt. szervezésében.Tovább >>>
Május 17-én a Zalaerdő Zrt.-nél is lezajlott a 2017-es Év Erdésze Verseny regionális válogatója. Az állami erdőgazdaság erdésztechnikai közül minden résztvevő maximálisan helytállt a helyi megmérettetésen, a tavaly év győztese, a csúcstartó, kétszeres bajnok azonban ezúttal sem talált legyőzőre. A június 22-i és 23-i, kaszói országos döntőben tehát a Zalaerdő Zrt.-t a Nagykanizsai Erdészet munkatársa, Gál Sándor képviseli majd. Tovább >>>
Az Országos Erdészeti Egyesület küldöttgyűlése 2017. május 11-i ülésén döntött az idén egyesületi kitüntetésben részesülő személyekről. A kitüntetések a kaszói, 148. Vándorgyűlés ünnepi közgyűlésén adják át, 2017. június 23-án.Tovább >>>
Az Országgyűlés a mai napon elfogadta az erdőtörvény módosítását. A jogszabály mintegy két és fél éves előkészítésében hangsúlyos szerepet játszott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, illetve stratégiai partnerei, az Országos Erdészeti Egyesület és a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége. A három szervezet véleménye szerint a jogszabály-módosítás az erdők és az erdőgazdálkodók érdekeit védik, a természet értékeinek megőrzése mellett.Tovább >>>
Az erdészek szaktudásának gyarapítása, korszerűsítése, az erdész hivatás rangjának emelése, az erdész szakma népszerűsítése sokrétűségének és szépségének bemutatásán keresztül, valamint közvetlen baráti, szaktársi kapcsolatok teremtése és elmélyítése – ezekkel a célokkal rendezik meg minden évben az Év Erdésze versenyt országszerte. Baranyában az Országos Erdészeti Egyesület Helyi Csoportja és a Mecsekerdő Zrt. szervezésében május 16-án és 18-án tartják az országos verseny megyei fordulóját az erdőgazdálkodásban aktívan dolgozó, felsőfokú végzettséggel nem rendelkező erdész technikusok számára.Tovább >>>
A soproni TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. által támogatott Hanyi Hódok csapata nyerte meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság császári regionális fordulóját, ahol az Alba Berkenye Kft. – Vértesi Erdő Zrt. Csákvári Erdészet végzett a második, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. gárdája pedig a harmadik helyen.Tovább >>>
A Vértesi Erdő Zrt. területén, a császári Egresi-réten folytatódott az idei STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság május 13-án, szombaton. A második regionális megmérettetésre ezúttal 16 csapat adta be jelentkezését. A tét az idei évben is nagy volt, hiszen a hat legügyesebb csapat ott lehet a szeptember 2-ára, Soponyára meghirdetett döntőn. Mindezek mellett nem véletlen, hogy a színvonal rendkívül magas volt.Tovább >>>