Keresési találatok erre a cimkére: Varga László

Drónos és lovas rendőrök működtek együtt az erdészekkel

A Vérteserdő Zrt. és a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőrkapitányság pénteken ismét közös járőrszolgálat tartott a társaság által vagyonkezelt gerecsei erdőterületeken.

Tovább >>>

Illegális fakitermelés és kereskedelem: több mint 63 millió forint büntetést róttak ki

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) következetesen végzi a faanyag kereskedelmi lánc felügyeletét. A hivatal szakemberei a tavalyi évben is számos ellenőrzést folytattak annak érdekében, hogy visszaszorítsák az illegális fakitermelést és kereskedelmet. A 2022-es vizsgálatok összefoglalója alapján Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye extrém magas kockázatúvá vált, de több további vármegye esetében is történt változás.

Tovább >>>

Térfigyelő kamerák és műholdképek segítségével szorítanák vissza az illegális fakivágásokat Romániában

A SUMAL 2 faanyag-nyomkövető rendszer fejlesztését jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, aki szerint ezáltal nyomon lehet majd követni az országban a faanyagok szállítását, illetve az erdők állapotát – írja a Krónika Online.

Tovább >>>

Lovas járőrök óvják a főváros környéki erdőket

Márciustól rendszeressé válik a lovasrendőrök jelenléte a budai hegyekben. A Készenléti Rendőrség, a II. Kerületi Rendőrkapitányság és a Pilisi Parkerdő együttműködésében járőröző rendőrök elsősorban a főváros leglátogatottabb erdeiben, például a védett Hárs-hegyen segítik az erdő természetes állapotának megőrzését, illetve a természetjárókat, kutyasétáltatókat, kerékpárosokat és gyalogosokat, hogy konfliktusmentesen élvezhessék az erdei kikapcsolódást.

Tovább >>>

Az illegális fakitermelés a kongói esőerdő vesztét okozza

A Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) keleti részén található Goma régió ad otthont a Virunga Nemzeti Parknak, amely a biodiverzitás és a természeti erőforrások egyik megmaradt gócpontja a világon. A parkban élő őshonos fákat azonban folyamatos veszély fenyegeti az illegális fakitermelés és faszén-kereskedelem miatt – hívja fel a figyelmet a The Standard.

Tovább >>>

Elektromos Hilux érkezik a piacra

Nagyon valószínű, hogy a Hilux Revo BEV Concept szériaváltozata pár éven belül az európai piacon is megjelenhet – hívja fel a figyelmet az Agrofórum Online. Az elektromos pickup tanulmány a jelenlegi, szimpla kabinos Hiluxra épül.

Tovább >>>

Kutatás: növényvédő szerként is alkalmazhatóak az aranyvessző egyes komponensei

Az idegenhonos aranyvesszőfajok bioaktív anyagainak környezetbarát növényvédőszerként való alkalmazhatóságát mutatták ki az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) Növényvédelmi Intézetének kutatói. Vizsgálatuk szerint az aranyvessző egyes komponensei alkalmasak lehetnek a növények gombás megbetegedései elleni fenntartható kémiai védekezésre. Tovább >>>

Szakirányú továbbképzéseket indítanak az Erdőmérnöki Karon

A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara 2022. szeptemberében három szakirányú továbbképzést indít: erdőpedagógiai szakmérnök illetve szakvezető, talajtani (erdészeti termőhelyfeltárási) szakmérnök és vadgazdálkodási igazgatása szakmérnök illetve szakember.Tovább >>>

Mire jó a teafilter, ha a talajaink mikrobiológiai aktivitására vagyunk kíváncsiak?

Talajaink biodiverzitása, mikrobiológiai aktivitása jelentős hatással van a mezőgazdasági termelésre - legyen szó szántóföldi kultúrákról, zöldségekről vagy éppen egy gyümölcsültetvényről. Amit azonban nem látunk, arról sok esetben nincsen kellő mennyiségű információnk. Egy kifejezetten egyszerű és olcsó módszerrel viszont megtudhatjuk, hogy milyen állapotban vannak a talajaink, milyen mértékű bennük a mikrobiológiai tevékenység. Megmutatjuk a receptet, amit az ÖMKi - Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet vezető szaktanácsadójával, Allacherné Szépkuthy Katalinnal próbáltunk ki a szári Csoroszlya Farm 20 éves, bio szilvaültetvényében.Tovább >>>

Növényvédő szer beszerzéséhez írt ki pályázatot a Zalaerdő

A ZALAERDŐ Zrt. nyílt, egyfordulós pályázatot hirdet a társaság 2021. évi növényvédő szereinek beszerzéséhez. Tovább >>>

Műtrágya és növényvédő szer beszerzéséhez írt ki pályázatot a Zalaerdő

A ZALAERDŐ Zrt. (Ajánlatkérő) nyílt, egyfordulós pályázatot hirdet a társaság 2021. évi műtrágya és növényvédő szereinek beszerzéséhez. Tovább >>>

Méhészek munkáját könnyíti meg a Nébih új elektronikus felülete

2020 márciusától elérhető a Nébih új, növényvédő szeres kezelések bejelentésére szolgáló elektronikus felülete. Az adatok egy részét a hivatal interaktív térkép formájában is feldolgozza. A cél, hogy – a gazdálkodók bejelentései alapján – a méhészek e térképen keresztül hasznos információkat kaphassanak a növényvédelmi kezelésekről. A rendszer sikeres működéséhez elengedhetetlen a gazdálkodók aktív közreműködése.Tovább >>>

Növényvédő szerek és műtrágyák beszerzésére írt ki pályázatokat a Zalaerdő Zrt.

A Zalaerdő Zrt. nyílt, egyfordulós pályázatokat hirdet növényvédő szerek, illetve műtrágya beszerzésére. A részletes pályázati felhívások a társaság honlapján elérhetők.Tovább >>>

Erdőökológusok vadítják vissza az erdőket egy természetvédelmi program keretében

Egy kísérleti program keretében ökológusok a gazdasági tevékenység alatt álló erdőkben egy-egy területet "visszavadítva" természetesebb, az idősebb őserdőkre jobban hasonlító erdőállomány kialakulását segítik Magyarországon. A természetes erdők és az őserdők amellett, hogy megőrző helyei a biológiai sokféleségnek, a klímaváltozás is kevésbé érinti ezeket a területeket - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.Tovább >>>

MTA: Nem minden fa alszik, de mindegyiknek van pulzusa

A fákról eddig úgy tudtuk, hogy nem mozognak, legfeljebb passzívan alkalmazkodnak a környezetükhöz, így a nappal és éjszaka váltakozásához is. Magyar és dán kutatók egy új kísérlettel kimutatták, hogy a fákban a víz nyomása néhány órás időközönként változik. Az eredmények a fák vízszállításának egy eddig ismeretlen mechanizmusát sejtetik: a fák „pumpálják” a vizet.Tovább >>>

1. / 2. oldal > >>