Keresési találatok erre a cimkére: tűzifa

Halászati és horgászati szakemberek találkoztak Gödöllőn

A MATE létrejöttével évtizedek óta nem tapasztalt jelentőségű, az ágazat jövőjét szolgáló átalakulás történt az agrár-felsőoktatásban. Az új intézmény egységes szakmai irányítás alá vonta a szétaprózott hazai oktatási és kutatási rendszer nagy részét, így az akvakultúra gödöllői, kaposvári, keszthelyi és szarvasi műhelyeit is, hangsúlyozta Dr. Gyuricza Csaba a 11. alkalommal megrendezett Gödöllői Halászati Horgászati Szakember Találkozó január 27-i megnyitóján. Az Egyetem rektora kiemelte, hogy a halgazdálkodási technológiákban megvalósuló magyar agrárinnovációt világszerte elismerik. Tovább >>>

Együttműködés az egyetemek között - A hazai felsőoktatás jövője a tét

A társadalomnak és a piacnak egyaránt arra van szüksége, hogy az egyetemekről az együttműködésre és a gyakorlati munkára nyitott, e tekintetben is minél felkészültebb fiatal szakemberek kerüljenek ki. Ennek ellenére máig sem evidens az egyetemi műhelyek közötti kooperáció, az elméleti tudás gyakorlati adaptációja pedig sok pályakezdőnek napi nehézséget okoz. A Soproni Egyetem a Szegedi Tudományegyetemmel és a Miskolci Egyetemmel közösen erre a problémára megoldást kínáló oktatásinnovációs projektet indított, amelynek témája a fenntarthatóság. Tovább >>>

Videón a sárga erdészeti gépek - UNIFOREST csörlők, rönkfogók és hasítók az AGROmashEXPO-n

Innovatív, megbízható és egyszerűen kezelhető. Az Uniforest erdészeti gépei negyed évszázada segítik a vállalkozók munkáját, így nem véletlen, hogy a 2022-es AGROmashEXPO kiállításon is sok volt az érdeklődő a Kiskorpád Gépker Kft. standján.Tovább >>>

Erdészeti szakszemélyzet jogosulti alapképzése és vizsgáztatása 2022-ben

A Nemzeti Földügyi Központ tájékoztatja az erdészeti szakirányítói névjegyzékben szereplő erdészeti szakszemélyzetet, hogy a 244/2020. (V. 28.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdés szerinti jogosulti alapképzés távoktatásos formában, a jogosulti vizsgáztatás a pandémia helyzettől függően jelenléti vagy online vizsga formájában kerül megrendezésre.Tovább >>>

Öt év alatt 120 kredit - Amiről tudnia kell a jogosult erdészeti szakszemélyzetnek

A Nemzeti Földügyi Központ Erdészeti Főosztályának tájékoztatója a kreditpont-szerzési lehetőségekről és a kötelező kiegészítő képzésről.Tovább >>>

Erdőtervezés, monitoring, adatszolgáltatás - Sok munkát végzett el az NFK Erdészeti Főosztálya 2021-ben

A Nemzeti Földügyi Központ Erdészeti Főosztálya a 2021. évben is széleskörű szakmai tevékenységének keretében végezte a körzeti erdőtervezést, az erdészeti monitoringot, az erdészeti informatikai adatbázisok karbantartását és fejlesztését, valamint az ezekhez köthető adatszolgáltatásokat, továbbá a képzésekhez és ügyfélszolgálathoz kapcsolódó feladatokat. A kitartó munka és az erdészeti ágazaton belüli összefogás szép példája a számos elért eredmény, innováció, technológiai fejlesztés.Tovább >>>

A magyar erdőkben is betilthatják a vadászatot és kirándulást?

A napokban az Erdő-Mező Online is hírt adott arról, hogy Olaszországban, Liguria és Piemont tartományokban hat hónapra lezárták az erdőket. Betiltották a vadászatot, az erdei kirándulást, a gombászást és az erdei kerékpározást is az afrikai sertéspestisben elpusztult vaddisznók miatt. A HVG feltette a kérdést a NÉBIH-nek: Magyarországon kell hasonló intézkedésektől tartani?Tovább >>>

Olaszország észak-nyugati régióiban lezárták az erdőket sertéspestis miatt

Liguria és Piemont tartományban betiltották a vadászatot, az erdei kirándulást és a gombaszedést is az afrikai sertéspestisben elpusztult vaddisznók miatt - jelentette a Huffington Post hírportál olasz nyelvű oldala. Tovább >>>

Orvvadászat miatt emeltek vádat egy férfi ellen

Orvvadászat és lőfegyverrel való visszaélés miatt emelt vádat a Fonyódi Járási Ügyészség két lengyeltóti férfi ellen. A vádirat szerint kerestkiegészítésként lopták a vadat a környező erdőkből. Tovább >>>

A negyedéves erdészeti kárbejelentő lapok leadási határidejei 2022-ben

A Nemzeti Földügyi Központ Erdészeti Főosztálya felhívja az erdészeti szakirányítók figyelmét, hogy az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer (OENyR) 2022. I. negyedéves kárbejelentő lapjainak leadási határideje: 2022. április 8.Tovább >>>

Nyílt napot tartanak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karán

A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karán 2022. január 18-án nyílt napot tartanak. Tovább >>>

41 hektárral nőtt a Verga Zrt. által kezelt erdők területe

A Verga Zrt. által kezelt állami tulajdonú ingatlanokon 2021. évben három helyszínen összesen 20,84 hektár területű új erdőt telepített, de szintén az idei évben az erdőgazdaság további 20,21 hektár területen vont be önerdősülést az általa kezelt erdőterületbe. Tovább >>>

Az új miniszter is csökkentené a vaddisznók számát Németországban

A vaddisznók számának csökkentése kritikus fontosságú lesz az afrikai sertéspestis (ASP) elleni küzdelemben – hangsúlyozta Németországban újonnan kinevezett mezőgazdasági minisztere. Silvia Bender zöldpárti politikus hozzátette az Európai Unióval is tárgyalnak a sertéstartásról felhagyó gazdálkodók pénzügyi támogatásáról az ASP által fenyegetett régiókban.Tovább >>>

Több mint ezer fa ültetésénél segédkezett a Bakonyerdő az őszi településfásítási programban

Az Agrárminisztérium által meghirdetett Településfásítási Program őszi ültetési időszaka alatt 19 megyében, összesen 514 településen 14 ezer sorfa elültetésére került sor. A program két ütemében 2020-2022 összesen 36 ezer sorfát helyeznek földbe 1350 településen, összesen 1,5 milliárd forint támogatásból. Tovább >>>

Egészen elképesztő: fegyvertartási nélkül vadnak hitt gyereket lőtt le

Véletlenül meglőtt egy 14 éves gyermeket egy 63 éves férfi a partiumi, Szilágy megyei Krasznahídvéghez közeli erdőben. Az áldozatot kórházban kezelik. A férfinak nem volt fegyvertartási engedélye.Tovább >>>

<< < 11.933333333333. / 49. oldal > >>