Nikolett, Hunor napja
A tavaszias idő miatt át kell szervezni a fakitermelési munkákat a Mátrában, mert a sáros talaj megnehezíti a favágást, a faanyag kihordását.Tovább >>>
A 2014-es év valószínűleg a valaha tapasztalt legmelegebb év lesz a kiterjedt mérések kezdete óta globálisan. Friss elemzések szerint szinte biztosra vehető az is, hogy az európai régióban is a legmelegebb év lesz a tavalyi. Magyarországon is leváltotta az első helyről az eddigi rekorder 2007-es évet az OMSZ meteorológiai adatbázisában tárolt adatok alapján készült gyors leltár szerint.Tovább >>>
A mezőgazdasági területek ökológiai állapotának mérésére a mezei nyúl állományának természetes változását alapul véve dolgoz ki modellt a VadVilág Megőrzési Intézet, a mérési módszer támpontul szolgálhat majd az EU megújított közös agrárpolitikája által előírt zöldítési program teljesítésének igazolására is - mondta az intézet vadbiológusa az MTI-nek.Tovább >>>
Lajkó Bendegúz 1982-ben született Szegeden, azóta is a dél-alföldi településen él. 1999-ben Ásotthalmon a Bedő Albert szakiskolában erdőművelő-fakitermelőként végzett, majd 2003-ban Szegeden a Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban erdész technikus lett. 2005 óta foglakozik fal- és sziklamászással. Gyermekkora óta a természet rabja, solymászik, vadászíjászik, ebből adódóan pedig sokat mászik fára. Valahol itt kezdődik a történet… Erdő-Mező Portré.Tovább >>>
Kihirdették a január 28-tól január 31-ig tartó AGROmashEXPO kiállítás díjazottjait. A hazai és nemzetközi fejlesztések díjazására kiírt Termékverseny Pályázatot a tavalyi rekordszámú nevezést is felülmúló érdeklődés kísérte. Az agrárium jeles hazai intézményei, a gyakorlati élet, az oktatás, és a szaksajtó képviselői alkotta zsűri végül 41 pályázatot talált elismerésre méltónak.Tovább >>>
Nincsenek biztosítva az állami erdők, ezért a kormány a biztosítók bevonásával javaslatot készít elő - tudta meg az InfoRádió. A Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: várhatóan még az idén kötnek ilyen biztosítást, de egyelőre csak erdőtüzek esetére. A tavaly decemberi ónos eső több mint 1,5 milliárd forint értékben okozott károkat az állami tulajdonú erdőkben.Tovább >>>
A magyar fakitermelés érdekében végzi tevékenységét a Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány, melynek célja a fakitermelési munkakultúra színvonalának és a fakitermelésben dolgozók szakképzettségének fejlesztése valamint a fakitermelő versenyek – közte a fakitermelő világbajnokságokra való felkészülés – szervezése. A 2014-es év különösen sikeres volt a munkában. Az Erdő-Mező Ormos Balázs erdőmérnököt, a Kuratórium alelnökét kérdezte.Tovább >>>
Ezt a kedves hangulatú, gördülékeny stílusú „mesecsokrot” tartalmazó kéziratot Videcz Ferenc (1944-2011) író, költő, tanár, a Magyar Írószövetség tagja, számos novellás- és verseskötet szerzője, még halála előtt bocsátotta a Vadászati Kulturális Egyesület rendelkezésére, kérve, hogy a szervezet adja ki, hadd olvassanak a gyerekek igaz történeteket a bennünket körülvevő világ, erdő-mező állatairól, növényeiről és egy kicsit az erdészekről, vadászokról, vadászatról is.
Tovább >>>A Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) 2014. december 18-án adta át a Mocz és Társa Magánerdészet erdei iskolájának az Erdei Óvoda-Iskola Program Érdekegyeztető Tanácsa által megítélt minőségbiztosítási tanúsítványt - közölte a vállalat internetes oldalán.Tovább >>>
A legfrissebb hírek szerint a Dacia mérnökei gőzerővel dolgoznak a rendkívül sikeres Duster crossover következő generációján. A prototípusok állítólag már tesztelésközeli állapotban vannak.Tovább >>>
Korrupcióval gyanúsítja és harminc napra bírósági felügyelet alá helyezte Tudor Chiuariu liberális (PNL) szenátort, Románia egyik korábbi igazságügyi miniszterét a korrupcióellenes ügyészség (DNA).Tovább >>>
Nem akart elesni a megrendelésektől egy vállalkozó, ezért balesetben meghalt favágója holttestét átvitte egy másik erdőbe. Hamis helyszínt rendezett be alkalmazottaival, de a zsaruk kiderítették az igazságot.Tovább >>>
Az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) 2015-2020 időszakban 9,85 milliárd euróval fog rendelkezni, 15 különböző intézkedés keretében nyújt majd támogatást. Az előrejelzések szerint 2015 februárjától lehet benyújtani a tervjavaslatokat a térítésmentes támogatások elnyerésére, 2015 júniusától lehet számolni azzal, hogy megszületnek az első engedélyek a projektek finanszírozására.Tovább >>>
Felhívást intézett a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság azokhoz a fegyvertartókhoz, akiknek esetében a fegyvertartási engedélyt 2010-ben bocsátották ki, hogy az engedélyek érvényességi határidejének lejárta előtt jelentkezzenek a megyei főkapitányság fegyver-, robbanószer és veszélyes anyagok szolgálatának osztályán – az engedélyeket fel kell újítani.Tovább >>>