Teodóra napja
Az új kórokozót az amerikai Kansas államban található Bourbon megyében detektálták, így Bourbon vírusnak keresztelték el - írja a Medical Daily. Az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) jelentése szerint a betegséget elkapó, korábban egészséges, ötvenes éveiben járó férfi fáradtság és láz tüneteivel fordult orvoshoz, miután több kullancscsípés érte.Tovább >>>
Pásztor István, a Vajdaság Magyar Szövetség elnöke közölte, elfogadja Nenad Čanaknak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) elnökének tárgyalási meghívását, de csak azzal a feltétellel, hogy Takács Mártát visszahelyezik a Vajdaság Erdői (Vojvodinašume) közvállalat élére megbízott igazgatóként.Tovább >>>
Kovács Péter, az Erdő-Mező egyik olvasója műszaki mentést, azon belül pedig munkavédelmet is oktat fakitermelők, motorfűrész-kezelők számára. Legfrissebb prezentációjához összegyűjtött néhány elrettentő képet, hogy bemutassa, miért is fontos a sisak, a vágásbiztos nadrág és bakancs, valamint a kesztyű használata, miért is kell odafigyelni a munkaeszközökre. Az elkészült anyagot az Erdő-Mezőnek is elküldte, most pedig megmutatjuk az összeállított fotósorozatot. A képek a nyugalom megzavarására is alkalmasa lehetnek, bár hangsúlyozzuk, hogy ezeknél sokszorta komolyabb sérülések is elképzelhetők!Tovább >>>
Az elmúlt hetekben és napokban is sokat foglalkoztunk már az EKÁER rendszerrel. Legutóbb néhány érdekes kérdést válaszoltunk meg a NAK segítségével, ám a kockázatos termékekről ezidáig nem esett szó az Erdő-Mező oldalán. Most azonban végignéztük a listát, és megmutatjuk, mi minősül annak.Tovább >>>
A gyanúsítottak egyike a pusztavacsi erdőben a gyanú szerint drótból készült hurkokat helyezett ki, amelybe egy dámszarvas beleakadt és megfulladt. A férfi társával együtt megkezdte a vad feldolgozását, amikor a rendőrök tetten érték őket.Tovább >>>
Megjelent a Bizottság (EU) 2015/208 felhatalmazáson alapuló rendelete (2014. december 8.) a 167/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a mezőgazdasági és erdészeti járművek jóváhagyására vonatkozó funkcionális járműbiztonsági követelményekre való tekintettel történő kiegészítéséről.Tovább >>>
Érezhetően fokozódik a konfliktus a medvék és a lakosság között Hargita megyében, a vadkárok száma is megtöbbszöröződött az elmúlt időszakban. A medvék élelemkeresési útjaik során gyakran merészkednek lakott övezetbe, és nemcsak anyagi károkat okoznak, hanem egyre nagyobb veszélyt jelentenek az emberekre is. A vadkárok száma mellett az emberéletet veszélyeztető támadások száma is növekedett.Tovább >>>
Az Ipoly Erdő Zrt.-nél, a Börzsönyben ló és LKT segítségével is folyik a kidőlt fák közelítése. Ezeken a területeken folyamatosan dolgoznak a decemberi ónos eső okozta károk elhárításán és az utak felszabadításán. A károk enyhítését célzó civil összefogást állítja a középpontba a közmédia S.O.S. Bajban az erdő! című tematikus napja március 1-jén.Tovább >>>
Folyamatosan dolgoznak a Börzsönyben a decemberi ónos eső okozta károk elhárításán és az utak felszabadításán, de továbbra is korlátozzák az erdőlátogatást; ugyanakkor vannak már járható utak - mondta az Ipoly Erdő Zrt. közönségkapcsolati vezetője pénteken az MTI-nek.Tovább >>>
Alig olvadt el a hó, azonnal begyulladtak a tavaszi vegetációtüzek, több erdő is károsodott értékes gyepterületek pusztultak el, beleértve a helyszín teljes ökoszisztémáját, élővilágát. Szerencsére személyi sérülés nem történt, azonban a szakemberek mindenkit nagyobb odafigyelésre intenek: Magyarországon az erdőtüzek 99 százaléka emberi gondatlanságból fakad.Tovább >>>
A Földművelésügyi Minisztériummal (FM) együttműködve az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) és a vadászkamara elkészítette a vadászati törvény koncepcióját. A jogszabálynak kezelnie kell az elszaporodott vadállomány és az ugrásszerűen megnövekedett vadkár kérdéseit - írja az Origo.Tovább >>>
Az adóhatóság revizorai az idén is kiemelt figyelmet fordítanak az egyéni vállalkozók ellenőrzésére, és fókuszban marad az internetes kereskedelem is, a pénztárgépek használatát pedig a "segítő" ellenőrzés helyett a kockázatelemzésen alapuló váltja fel - ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Ugyancsak kiemelt figyelmet kap idén is a mezőgazdaság, azon belül a sertéstenyésztés, a húsfeldolgozás és -tartósítás valamint a fakitermelés.Tovább >>>
A Felsőtárkányi Erdészet területén a szél és a jég által megtizedelt erdőrészekben folyó munkálatokat mutatta be az Egererdő Erdészeti Zrt. Facebook oldala, amely kapcsán több képet is megosztottak a területről.Tovább >>>
Lábon álló erdő, vagy kaszáló értékesítése során nem történik szállítás, a terméket az új tulajdonos tetszés szerinti időben termeli ki és szállítja el a területről, amire nincs az eladónak sem ráhatása, sem információja. Közúti fuvarozás nélküli ügylet esetén nincs EKÁER kötelezettség. A faanyag kitermelés utáni fuvarozása már az új tulajdonos érdekkörében felmerülő tevékenység, ezért - ha az egyéb körülmények miatt a fuvarozási tevékenység EKÁER-köteles - őt terheli a bejelentés.Tovább >>>