Keresési találatok erre a cimkére: napenergia

Rendkívüli mezei pocok gradáció és erdőkár a gyulaji erdőben

A mezei pocok fátlan, nyílt területek, szántók, rétek lakója, azonban a nevével ellentétben nem csak a mezőgazdasági területeken telepszik meg, hanem a fiatal erdősítésekben is, ahol a természetes úton megjelent csemete, vagy a makkvetésekből felcseperedő újulat még nem erősödött meg. Sajnos, a gyulaji erdőben ezen a télen hihetetlen mértékű kár keletkezett mezei pocok miatt, amelyet laikus szemlélő talán észre sem venne.Tovább >>>

Románia Székelyföldön nyújtana védelmet a harisnak

A romániai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium az elfogadás előtt álló Nemzeti Vidékfejlesztési Programban többnyire a székelyföldi Hargita és Maros megyében jelölte ki azt a területet, amelyen a haris madár védelmére nyújt támogatást.Tovább >>>

Országos Vadkárszakértői Mesterkurzus lesz Budaörsön

A Magyar Vadgazdálkodási Szakértők Országos Egyesülete január 30-án és február 27-én megrendezi a II. és III. Országos Vadkárszakértői Mesterkurzusát Budaörsön. A rendezvény célja, hogy a jelenlegi vadkárbecslési eljárásokban résztvevő szakértők eljárását, módszertanát egységesítse, tájékoztassa őket a legújabb kutatási eredményekről, amelyek a vadkárbecslés szakterületén folytak.Tovább >>>

Ismét Erdész-Vadász Bál lesz Sümegen

Az előző évek nagy sikere után a Veszprém Megyei Vadászkamara, a Bakonyerdő Zrt. és a Verga Zrt. 2015-ben is megrendezi az Erdész-Vadász Bált, amely ezúttal is a sümegi Hotel Kapitányban lesz január 31- én.Tovább >>>

Könyvajánló: Az erdészet és vadászat mecénása

Ezzel a címmel jelent meg kötet dr. Balassa Gyula, az Országos Erdészeti Főigazgatóság egykori vezetőjének életéről. A könyv szerzője Fáczányi Ödön. A "főerdész és fővadász" még élő kollégái, a szakma képviselői elismeréssel emlékeznek a 40 éve elhunyt szakemberre - olvashatjuk a könyv fülszövegében.

Tovább >>>

Április 1-től lehet benyújtani az MVH-nak az erdészeti támogatások jogcímeire a kérelmeket

Várhatóan április elsejétől nyújthatják be az idei egységes elektronikus agrártámogatási kérelmeiket a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) a gazdálkodók. Az egységes kérelmekben – ahogy eddig is – egyaránt szerepelnek majd a közvetlen kifizetésekhez és az agrár-vidékfejlesztéshez kapcsolódó jogcímek. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) január-márciusban jelenteti meg az új Közös Agrárpolitika (KAP) közvetlen támogatásaihoz kötődő rendeleteket, a Miniszterelnökség viszont az új magyar agrár-vidékfejlesztési programról elfogadásáról szóló tárgyalásokat még nem zárta le Brüsszellel.Tovább >>>

Fakitermelés kezdődött a Sóstói-erdőben

Fakitermelés kezdődött az év elején a Sóstói-erdőben, a munkavégzés elsősorban a keleti tömbben zajlik, de dolgoznak majd a Hármasdombi nyiladék környékén is.Tovább >>>

Sikeres az együttműködés az állami erdőgazdaságok és a rendőrség között a Bakonyban

Erdőségeink békéje és természeti kincseink megóvása érdekében évek óta sikeresen működnek együtt a bakonyvidéki erdőgazdaságok a rendőrséggel. Az elmúlt év eredményeiről tartottak 2015. január 16-án 10 órai kezdettel sajtótájékoztatót Veszprémben.Tovább >>>

Áder civil összefogást sürget a tavalyi erdőkárok enyhítésére - Az OEE elnökét is fogadta

Az állami támogatás mellett civil összefogást sürget Áder János köztársasági elnök a tavaly decemberi ónos eső és az azt követő jegesedés okozta erdőkárok enyhítésére. Az államfő azt kérte a közmédiától, fordítson kiemelt figyelmet e civil összefogásra.Tovább >>>

A tavaszias időjárás miatt át kell szervezni a fakitermelési munkákat a Mátrában

A tavaszias idő miatt át kell szervezni a fakitermelési munkákat a Mátrában, mert a sáros talaj megnehezíti a favágást, a faanyag kihordását.Tovább >>>

Sosem volt még olyan meleg, mint 2014-ben - a kiterjedt mérések kezdete óta

A 2014-es év valószínűleg a valaha tapasztalt legmelegebb év lesz a kiterjedt mérések kezdete óta globálisan. Friss elemzések szerint szinte biztosra vehető az is, hogy az európai régióban is a legmelegebb év lesz a tavalyi. Magyarországon is leváltotta az első helyről az eddigi rekorder 2007-es évet az OMSZ meteorológiai adatbázisában tárolt adatok alapján készült gyors leltár szerint.Tovább >>>

Szemethy László: A mezei nyúl szaporodása mutatja majd meg a zöldítés sikerét

A mezőgazdasági területek ökológiai állapotának mérésére a mezei nyúl állományának természetes változását alapul véve dolgoz ki modellt a VadVilág Megőrzési Intézet, a mérési módszer támpontul szolgálhat majd az EU megújított közös agrárpolitikája által előírt zöldítési program teljesítésének igazolására is - mondta az intézet vadbiológusa az MTI-nek.Tovább >>>

Az egész magyar faápolás reformra szorul - Interjú Lajkó Bendegúzzal

Lajkó Bendegúz 1982-ben született Szegeden, azóta is a dél-alföldi településen él. 1999-ben Ásotthalmon a Bedő Albert szakiskolában erdőművelő-fakitermelőként végzett, majd 2003-ban Szegeden a Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban erdész technikus lett. 2005 óta foglakozik fal- és sziklamászással. Gyermekkora óta a természet rabja, solymászik, vadászíjászik, ebből adódóan pedig sokat mászik fára. Valahol itt kezdődik a történet… Erdő-Mező Portré.Tovább >>>

Az AGROmashEXPO díjazottjainak listája

Kihirdették a január 28-tól január 31-ig tartó AGROmashEXPO kiállítás díjazottjait. A hazai és nemzetközi fejlesztések díjazására kiírt Termékverseny Pályázatot a tavalyi rekordszámú nevezést is felülmúló érdeklődés kísérte. Az agrárium jeles hazai intézményei, a gyakorlati élet, az oktatás, és a szaksajtó képviselői alkotta zsűri végül 41 pályázatot talált elismerésre méltónak.Tovább >>>

Biztosítást kötnének az állami erdőkre

Nincsenek biztosítva az állami erdők, ezért a kormány a biztosítók bevonásával javaslatot készít elő - tudta meg az InfoRádió. A Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: várhatóan még az idén kötnek ilyen biztosítást, de egyelőre csak erdőtüzek esetére. A tavaly decemberi ónos eső több mint 1,5 milliárd forint értékben okozott károkat az állami tulajdonú erdőkben.Tovább >>>

<< < 268.93333333333. / 362. oldal > >>