Keresési találatok erre a cimkére: művészet

Új erdészeti és faipari rakodógépeket mutat be a Liebherr az Elmia Wood kiállításon

A német Liebherr a svédországi Elmia Wood erdészeti kiállítás új, Rakodás és Szállítás részlegében mutatja be új rakodógépeit. A június 7. és 10. között zajló rendezvény ezen szekciója a nyersanyagok erdőből ipari telephelyekre történő szállítását, az anyagmozgatást állítja a középpontba.Tovább >>>

Eltűnik a Challenger az európai piacról, FENDT lesz a gumihevederes traktorból

A Challenger márka jövőre eltűnik Európából, a gépeket Fendt névre keresztelik át, és zöld festést kapnak - hívta fel a figyelmet az Agrárszektor.hu. A mezőgazdasági portál arra is felhívta a figyelmet, hogy az amerikai AGCO Csoport döntése felbolygatja a magyar piacot is: az Axiál Kft. nyerhet az üzleten, míg a Valkon Kft. veszíthet.Tovább >>>

Erdészeti szakértő: Semmiképp nem túlzó a kormány hétszázezer hektáros telepítési célja

A húszas évek elején 11,8, míg 2014-ben 20,8 százalék volt az erdőterületek aránya hazánkban. A statisztikai mutatók szerint 2000 és 2014 között száztizenhétezer hektár új erdőt telepítettek vállalatok és magánszemélyek. A kormány tervei szerint az erdőterület arányát huszonöt százalékra növelnék, ehhez pedig szinte minden megyében van bőven szabad terület.Tovább >>>

Fűrészpor gyulladt meg egy szentgotthárdi faipari üzemben

Nagy mennyiségű fűrészpor gyulladt meg egy szentgotthárdi faipari létesítményben szombaton - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján. A tájékoztatás szerint az épületben nem tartózkodott senki. A lángokat szentgotthárdi és körmendi tűzoltók fojtották el.Tovább >>>

A piliscsabai erdészeti szakiskolában is megrendezték a Szakmák Éjszakáját (+VIDEÓ; KÉPEK)

Április 21-én országszerte megrendezték a Szakmák Éjszakája rendezvénysorozatot, amelyhez idén először a FM KASZK Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakképző Iskolája és Kollégiuma is csatlakozott. A piliscsabai intézmény este 18 órától várta az érdeklődő fiatalokat és szüleiket, hogy megismerhessék a képzéseiket.Tovább >>>

FM: a nemzeti parkok évente 3-4 milliárd forint állami támogatást kapnak

A magyar nemzeti parkok évente 3-4 milliárd forint állami támogatást kapnak, míg saját bevételeik mintegy 8-10 milliárd forintot tesznek ki - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, az április 22-én megrendezendő Föld napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón.Tovább >>>

John Deere erdészeti traktorok erdészeti géptámogatásból

Március végén megjelent a régóta várt erdészeti géptámogatás, amelynek benyújtására 2017. június 1. és 2017. december 4. között lesz lehetőség. A 4 milliárd forint keretösszegből a felhívás feltételeinek megfelelő projekteket maximum 100 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítik. Az erdészeti géptámogatás segítségével John Deere erdészeti traktort is vásárolhat Kotschenreuther kiegészítőkkel az Odisys Bt-től.Tovább >>>

Csíkszéki erdőtelepítési tervek a tavaszra

A korábbi évekhez hasonlóan idén is elkezdték a facsemeték ültetését az erdészeti hivatalok. Hargita megyében több millióra tehető az elültetendő fák száma, melyek jelentős részét saját csemetekertekben nevelték. Nemcsak az erdészek vagy megbízott cégek, de a diákok és a területek tulajdonosai is kiveszik a részüket a munkából.Tovább >>>

Halálos munkahelyi baleset történt egy szolnoki fafeldolgozóban

Halálos munkahelyi baleset történt Szolnokon, a Szoljon.hu információi szerint az eset a Derula Kft. telephelyén történt hétfőn délután. A fafeldolgozással foglalkozó cégnél található munkagépek egyike sebesített meg halálosan egy ott dolgozó munkatársat.Tovább >>>

Takarmányozás, toxinok, csapdázás... - A fácánnevelés tapasztalatairól tanácskoztak Hódmezővásárhelyen

A Cargill Takarmány Zrt., a Tolnagro Zrt. és a Perjési és Társa Kft. szervezésében idén tartották a harmadik szakmai napot a fácánnevelésről és gazdálkodásról. Március 3-án, pénteken, a hódmezővásárhelyi Kentaur Panzió és Lovas Pihenőpark adott otthont az immár hagyományosnak mondható rendezvénynek. Két takarmányforgalmazó cég, 86 vadgazdálkodó, összesen pedig 170 fő volt jelen az eseményen. Ezeket a számokat látva bárki láthatja, van igény a vadgazdálkodási témájú szakmai napokra Magyarországon.Tovább >>>

Idén is több erdész és vadász szakembert tüntettek ki a nemzeti ünnep alkalmából (+KÉPEK)

A 2017. március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából magas rangú állami elismeréseket és minisztériumi kitüntetéseket adtak át számos erdész és vadász szakember részére. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át Oláh Csaba, a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke, de több állami erdőgazdaság munkatársának vagy nyugalmazott erdészének munkáját is elismerték.Tovább >>>

A fás szárú energetikai ültetvényeket is érintheti a tervezett EU-s jogszabály-módosítás

Az Európai Bizottság egy jogszabály-módosítással általános és teljes növényvédő szer és műtrágya használati tilalmat kíván bevezetni a zöldítés részét képező ökológiai jelentőségű területeken - közölte hivatalos Facebook oldalán Erdős Norbert, a Fidesz-KDNP Európa parlamenti képviselője.Tovább >>>

Rekord év a faipari gépgyártásban, rekord év a májusi LIGNA faipari és erdészeti kiállításon

„A mai rendezvényen a jövőbe pillantunk, és megnézzük, hogy mely szakmai területek lesznek az idei LIGNA középpontjában”. Ezzel a kijelentéssel vette kezdetét február 14-én, a 2017-es LINGA erdészeti és faipari kiállítás nemzetközi sajtótájékoztatója Hannoverben, amelyre 28 országból érkeztek szakmai újságírók. Magyarországról egyedül az Erdő-Mező Online és Magazin szerkesztősége volt jelen a beharangozó eseményen.Tovább >>>

A MEVME utolsó elnökéről adott ki könyvet a Vértesi Erdő Zrt.

A Vértesi Erdő Zrt. könyvet adott ki Inokai Balázs szerkesztésében. A "Vitéz Szekeres Károly a MEVME utolsó elnökének élete" című kiadvány a Magyar Erdészeti és Vadászati Műszaki Segédszemélyzet Országos Egyesületének és vezetőjének állít emléket.

Tovább >>>

<< < 25.933333333333. / 52. oldal > >>