Viola napja
Vadászbaleset történt Nagybörzsönyben: fejbe lőtték a helyi erdészt - olvasható a Blikk honlapján. A tragédiáról a 444 értesült. Mint írják, a polgármester is megerősítette a hírt. Sz. Péter erdészt a baleset után megműtötték, de állapota válságos. A polgármester úgy tudja, a következő 24-72 órában dőlhet el, sikerül-e stabilizálni állapotát. A lap információja szerint az eset pénteken történt. Az erdész és a két vadászatra érkező vendég elindult kocsival, s út közben sült el egy fegyver az egyik vendég kezében.Tovább >>>
A férfi a nógrádszakáli házában leszerelte a kocsijáról a rendszámát, aztán a közeli erdőbe hajtott, ahol engedély nélkül 30 köbméter tölgyfát vágott ki. Ezt mind elvitte, aztán eladta. Akkor még nem bukott le, néhány héttel később azonban már igen.Tovább >>>
Az álláskeresők száma márciusban 0,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, így a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a márciusi zárónapon 281 300 álláskereső szerepelt.Tovább >>>
Aki tavasszal a Pilisben kirándulna, Pilismarótról a Miklós deák-völgy, a Hirsch-orom, a Felső Ecset-hegy, az Enyedi halála és a Barát-kút érintésével Esztergomba is elgyalogolhat - ajánlja az útvonalat az infostart.hu. De mit is lehet tudni az Enyedi halála nevet viselő megállóról, és mi köze van az erdészethez?Tovább >>>
Idén lett 100 éves Kárpáti Igaz Szó. A kárpátaljai magyarok lapja a jubileum alkalmából az egykori és mai kollégák visszaemlékezéseit közli egy cikksorozatban, amelyek által az olvasók is betekintést nyerhetnek a folyóirat gazdag múltjába. A legfrissebb írásban Matúz István meséli el, hogyan lett erdészből újságíró.Tovább >>>
Véglegesítették a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem erdőmérnöki és vadgazdálkodási szakának akkreditációját az elmúlt hetekben – jelentette be Kató Béla a szekelyhon.ro tudósítása szerint. A Sapientia Alapítvány elnöke kifejtette, az akkreditáló bizottság mindent rendben talált, már csak a hivatalos dokumentumokat várják, hogy ősztől Sepsiszentgyörgyön beindíthassák a képzést.Tovább >>>
A Siklósi Rendőrkapitányság illetékességi területén 2020. február 14-én és 15-én fokozott ellenőrzést tartottak a falopással kapcsolatos bűncselekmények, valamint a tulajdon elleni szabálysértések megelőzése és felderítése érdekében. Az ellenőrzésben a Siklósi Rendőrkapitányság, továbbá a Mecsek Erdészet Zrt. erdésze, a Tenkes Lovas Sport, Hagyományőrző és Polgárőr Egyesület, valamint a peterdi, az újpetrei, a kiskassai, a vásárosdombói, a kisharsányi, a nagytótfalusi és a vókányi polgárőr egyesületek tagjai vettek részt.Tovább >>>
Az Országos Erdészeti Egyesület és az "Young People in European Forests" (YPEF) Nemzetközi Bizottság nemzetközi tanulmányi versenyt hirdet Fiatalok Az Európai Erdőkben – 2020 címmel. Tovább >>>
Az egyik nemzeti park területén végzett illegális fakitermelést az ilosvai járási Ilnicjai erdészet egyik munkatársa. A karpathir.com portál tájékoztatása szerint a nyomozás során kiderült, hogy az erdész tavaly augusztusban 84 fát vágott ki a védett területen fekvő erdőben, a kitermelt faanyagot pedig megpróbálta elajándékozni ismerősei között.Tovább >>>
Négyszázötven dollár összegű kenőpénz elfogadásakor érték tetten az egyik kárpátaljai erdészet munkatársát csütörtökön – tudatta a kárpátaljai ügyészség a karpathir.com portállal. A nyomozóhatóság közleménye szerint, a követelt összeg második részletének átadásakor csaptak le az erdészre az Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársai.Tovább >>>
Január 11-én Rácz Zoltán erdész segítségével sikerült kimenteni egy túristvándi külterületén megsérült férfit. A Nyírerdő Zrt. szakemberét azt követően hívták fel a mentők, hogy az esetkocsi nem jutott be a helyszínre, a mentőhelikoptert pedig az időjárási viszonyok miatt nem lehetett risaztani. Így csak gyalog tudták megközelíteni a lábszártörést szenvedett fiatalembert, az elszállítást ugyanakkor a 2,5 kilométer hosszú szakaszon kézi erővel csak nagyon nehezen lehetett volna megoldani.Tovább >>>
Sikkasztás és hűtlen kezelés miatt állhat bíróság elé egy romániai, Beszterce-Naszód megyei erdész, akit azzal vádolnak az ügyészek, hogy egyetlen hónap alatt 13 564 köbméter – úgy nagyjából 540 kamionnyi – faanyagot lopott el a bánffytelepi erdészethez tartozó erdőkből, majd hamis dokumentumokkal együtt eladta három vásárlónak.Tovább >>>
A bukaresti parlament megteremtette a jogalapot ahhoz, hogy az erdészek halált okozó fegyverekkel járőrözhessenek, és használhassák is őket: az erről szóló jogszabály-módosítást szerdán egyhangúlag szavazta meg a bukaresti képviselőház.Tovább >>>
A Széchenyi Zsigmond mezőgazdasági szakgimnázium és szakközépiskola szerdai pályaválasztási napján száztízen vettek részt: a diákok és szülők mellett pedagógusok is ellátogattak a rendezvényre.Tovább >>>
Holtan találtak rá egy erdészre szerda este a romániai Máramaros megyei Oláhlápos és Rogoz szomszédságában levő hegyvidéki erdőben. Az 37 éves férfit valószínűleg fatolvajok ölték meg – nyilatkozta csütörtök hajnalban máramarosi törvényszéki ügyészség főügyész-helyettese.Tovább >>>