Teofil napja
Ahogy az elmúlt évben, úgy az Erdő-Mező 2015-ben is kiállítóként volt jelent a Baranya megyei Szentlőrinci Gazdanapokon. A második napon két olvasónk is meglátogatta standunkat. Vasas Zoltán és fia, Vasas Mátyás szakirányítóként és erdészeti vállalkozóként dolgoznak a Zselicben. A két szakemberrel az ágazat helyzetéről beszélgettünk.Tovább >>>
Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kitüntetéseket adományozott az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából. A hosszú listában több erdész is szerepelt, ennek válogatását megtalálja az Erdő-Mező honlapján.Tovább >>>
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2015. május 21-én rendezte meg Szelcepusztán "Az Év Erdésze - 2015." elnevezésű házi versenyt, amely egyben válogató is volt az országos versenyre. A versenyen az ÉSZAKERDŐ Zrt. 14 Erdészeti Igazgatóságának 19 erdésze vett részt.Tovább >>>
Több százan gyűltek össze Szentháromság vasárnapján a Peruska Mária kápolnánál, ahol három (magyar, horvát és német) nyelven tartottak vadászmisét, majd felavatták a térség elhunyt erdészeinek és vadászainak emlékfáját.Tovább >>>
A 27. Pannónia Nemzetközi Erdészeti Találkozót az OEE Nagykanizsai Helyi Csoportja rendezte 2015. május 21-22-én. A rendezvény házigazdája a Zalaerdő Zrt. Bánokszentgyörgyi Erdészete volt.Tovább >>>
Az Országos Erdészeti Egyesület által meghirdetett Év Erdésze 2015. verseny Baranya megyei fordulóján a Sásdi Erdészet kerületvezető erdésze szerezte meg az első helyet.Tovább >>>
A vadgazdálkodást és a mezőgazdaságot egyaránt negatívan érintő kérdéskör a legaktuálisabb az Országos Magyar Vadászkamara szakbizottsága számára – hangzott el a testület április 24-én tartott, a tavalyi tisztújító közgyűlés utáni első, alakuló ülésen.Tovább >>>
A SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt.-t érte a megtiszteltetés, hogy 2015-ben a 146. Vándorgyűlés házigazdája lehet. Az Év Erdésze Verseny hagyományosan a Vándorgyűléshez kapcsolódva szokott lezajlani. Ennek okán 2015. április 15-én és 16-án előválogató versenyben mérethették meg magukat a SEFAG Zrt. erdészeteinek legjobb erdészei. A 17 induló az OEE Év Erdésze Verseny szabályzatának megfelelő versenyszámokban állt rajthoz.Tovább >>>
A Kötivizig Szolnok belterületén a folyópart mentén húzódó fa- és erdőállományait lehetőségei szerint igyekszik a lakossági elvárásoknak megfelelően gondozni – mondta Ficzere András.Tovább >>>
Dankó Sándor bajnai erdész gyönyörű fotókat készített egy ürgéről. A szakember röviden össze is foglalta, amit az Év Emlőséről tudni érdemes.Tovább >>>
A magyarság 1100 éves itt-tartózkodásának gyümölcsei azok a tündérkertek, amelyek generációk termelési hagyományait és a hozzá kötődő ételeket, italokat is őrzik - jelentette ki Fazekas Sándor szerdán a Zala megyei Pórszombaton.Tovább >>>
A vadászpuska és a fényképezőgép jól megfér egymás mellett. De mindez egy hölgy kezében, aki ráadásul hivatásos erdész?Tovább >>>
Elsöprő győzelmet arattak a magyarok egyéniben és csapatban is a XXIII. Lengyelországi Erdészek Nemzetközi Sakkbajnokságán. Papp Nándor (Zalaerdő) ismét veretlenül játszott.Tovább >>>
A Mecsekerdő Zrt. képviselője tett bejelentést a rendőrségre ismeretlen tettesek ellen, akik 2014. szeptember 19-én Pécsbányán lévő erdőterületen több köbméter akácfát kivágtak – írja a police.hu.Tovább >>>
Elérkezett ez a nap is. Túl vagyunk a közmédia hetek óta beharangozott S.O.S. Bajban az erdő! tematikus napján, amikor az erdő, az erdőgazdálkodás állt a középpontban. Némi hiányérzettel, de összességében elégedetten bújhattunk ágyba este 22 óra előtt, amikor egy kis ének, majd egy Wass Albert idézet után mindkét műsorvezető elköszönt tőlünk.Tovább >>>