Viola napja
Május 16-án és 18-án zajlott az erdőgazdálkodásban aktívan dolgozó erdésztechnikusok számára meghirdetett Év Erdésze 2017 országos verseny baranyai fordulója, az Országos Erdészeti Egyesület Baranya Megyei Helyi Csoportja és a Mecsekerdő Zrt. szervezésében.Tovább >>>
Az Egererdő Zrt. május 4-én rendezte meg a 2017-es Év Erdésze Verseny regionális válogatóját. A megmérettetés 75 szakember részvételével zajlott a Les-réten, a tét pedig az volt, hogy ki képviselje az erdőgazdaságot a június 22-i és 23-i, kaszói országos döntőn.Tovább >>>
A tavalyi, hagyományteremtő alkalom után ismét véradást szervezett az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. Az állami tulajdonú erdészeti társaság azért hirdette meg az akciót, mert fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást és az önkéntességet. Az erdőgazdaság miskolci központjában az Országos Vérellátó Szolgálat közreműködésével, kedden zajlott a véradás.Tovább >>>
Három és fél évre börtönbe kell vonulnia, emellett meg kell térítenie a leégett terület újraerdősítésének költségét egy német férfinak, aki halálos áldozatot is követelő erdőtüzet okozott tavaly a Kanári-szigeteken azzal, hogy a szabadban végezte a dolgát, majd meggyújtotta az elhasznált toalettpapírt.Tovább >>>
A 2017-es Év Erdésze Verseny szolnoki előválogatóján a NEFAG Zrt. 15 kerületvezető erdésze adott számot tudásáról. Mint minden évben, úgy idén is a legjobb versenyző jutott be a június 22-i és 23-i országos döntőre, amelynek ezúttal a Kaszó Zrt. ad otthont.Tovább >>>
A szilvásváradi erdészeknek nemcsak az utakat kell megtisztítaniuk az elmúlt hét viharos időjárása során kidőlt fáktól, hanem egy kollégájukat is ki kellett szabadítaniuk a hó fogságából - számolt be az esetről a heol.hu.Tovább >>>
A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. 2017. április 10-én a Győri Erdészet patkányosi vadászházában és környékén rendezte meg a már hagyományosnak számító „Év Erdésze” verseny helyi fordulóját, amelyen a társaság négy erdészetének összesen 39 erdésze mérte össze szakmai tudását.Tovább >>>
A 2017. március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából magas rangú állami elismeréseket és minisztériumi kitüntetéseket adtak át számos erdész és vadász szakember részére. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át Oláh Csaba, a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke, de több állami erdőgazdaság munkatársának vagy nyugalmazott erdészének munkáját is elismerték.Tovább >>>
Emberölési kísérlet és jogtalan fegyverhasználat miatt két orvvadász letartóztatását rendelte el az Arad megyei törvényszék. A vád szerint Valentin Tămaş és Călin Ştefan Surda március 9-én többször szándékosan rálőtt a Zöldes környékén járőröző erdészre. Ez idén a kilencedik eset, amikor fizikailag bántalmazzák a Romsilva erdőőreit.Tovább >>>
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a Vértesi Erdő Zrt. között példaértékű az összefogás. A napokban a Kisbéri Rendőrkapitányság és az illetékességi területének erdészei járőröztek az erdőkerületekben.Tovább >>>
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt jogerősen 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre súlyosbította B. B.-vel szemben a korábban első fokon kiszabott 1 év börtönbüntetést a Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa – közölte dr. Toma Attila, a nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője.Tovább >>>
A Tapolcai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tartott a Bakonyerdő Zrt. Monostorapáti Erdészetének területein polgárőrök és erdészek bevonásával. A 2017. január 10-én 14 órai kezdettel megrendezett akció célja az erdészeti, természetvédelmi szabálysértések, rongálások, falopások, egyéb tulajdon elleni szabálysértések elkövetésének megelőzése, továbbá az erdőterületeken tartózkodó gyalogosok ellenőrzése volt.Tovább >>>
A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. hagyományosan, már negyedik éve rendez Erdészeti Véradó Napot adventi időszakban, az állami erdőgazdaság székházának a nagytárgyalójában. A társaság kollektívája, kiemelten az erdészeti-vadászati szakszemélyzete mindig aktívan és szeretettel vesznek részt a véradáson.Tovább >>>
Az erdőben dolgozók - erdészek, fakitermelők, vadgazdálkodók, vadászok - minden évben segítenek a nehéz helyzetben lévő embertársaikon. Karácsony előtt országszerte sok helyen szoktak vadételt osztani a zöldruhások, vagy egyéb módon szebbé tenni az ünnepeket. Természetesen 2016-ban is több követendő példát tudunk bemutatni. A Vadex Mezőföldi Zrt. például vadhúst adományozott a rászorulóknak, míg a Somogyi Vadászhölgyek Klubja ajándékdobozokat készített hátrányos helyzetű gyerekeknek.Tovább >>>
Leventét és Zalánt egy nyári bejegyzésünkből már megismerhették az Erdő-Mező Online és az Erdeiprogramok.hu olvasói, hiszen augusztusban beszámoltunk arról, hogy az autista és PDD-NOS-sal élő fiúk hatalmas élményt kaptak a Pilisi Parkerdő Zrt.-től, amikor az állami erdőgazdaság erdészei egészen más oldalukról mutatták be a gyerekeknek a pilisi erdőket.Tovább >>>